CES - gondolatok

A szeretet három szintje

2012-01-01T18:07:00.001+01:00

Mostanában többször találkoztam ezzel, ezekkel a fogalmakkal. Gondoltam, érdemes szót ejteni róluk. A három szóról, melyet a görögök a szeretet meghatározására használnak: Erósz, Filosz és Agapé.

Erósz az egészséges és szükséges vonzalom, amit egyik ember a másik iránt érez. A piramis mutatja, hogy szűkül le egy személyre a szeretet, mikor a testi szeretethez érünk.

Filosz a szeretet baráti viszonyban való megnyilvánulása. Amikor Erósz lángja kialszik, Filosz tartja együtt a ~~házas~~párokat.

Agapé a tökéletes szeretet. A szeretet, amely felemészti azt, aki megtapasztalja. Aki ismeri és megtapasztalja az Agapét, rájön, hogy a világon semmi más nem fontos, csak a szeretet. Ez a szeretet azon formája, amely adni és áldozni kész egy másik személyért, annak a legjavát keresve.

Az Agapé szeretetnek két fő tulajdonsága van:
1. Teljesen önzetlen – azt keresi, ami a legjobb annak, akit szeret.
2. Elkötelezett szeretet – bármi történjék is, a szeretete megmarad.

A Korinthusiakhoz írt első levél 13. fejezetét úgy is nevezzük, hogy „a szeretet himnusza”, mert elmondja, hogyan cselekszik az Agapé szeret.
Nagyon fontos, hogy a szeretet három fajtája a megfelelő sorrendben kapcsolódjék egymáshoz.

Jézus ezt a szeretetet érezte az emberiség iránt, és ez olyan hatalmas volt, hogy megrengette a csillagokat, és megváltoztatta az emberiség történelmének menetét.

Adalék

2011-12-25T22:29:00.000+01:00

Mostanában többször téma volt beszélgetéseim kapcsán a CÉL-ÚT kérdése, ti. mi a fontosabb: ez vagy az. Azt látom, hogy az emberek zöme rávágja, hogy az út a fontos(abb). Erről már írtam korábban, és most egy könyv olvasása közben megint megerősítést kaptam arra vonatkozóan, hogy az út pusztán eszköz a cél eléréséhez.

Ezt mondja Csögyam Trungpa arra kérdésre adott válaszában, amely így szól (szerk: kicsit összefoglalva): A melegséggel teli magatartás kialakítása lenne a cél?

S íme, a válasz:

És az ösvény, a híd is egyben. A híd nem arra való, hogy azon élj, hanem arra, hogy átmenj rajta. (és itt még folytatja, de elkanyarodik ettől a témától.)

Karma vagy nem karma, ki a fene akarta?

2011-12-04T09:06:00.001+01:00

Nem menekülhetsz a karmád elől - ez a rossz hír... A feldolgozásában szabadságod van - ez pedig a jó hír!

Nem menekülhetsz

Bármit is hinni vélsz tenni annak érdekében, hogy "megúszd" a leckék átvételét, azok helyes (!) megoldását, hamis illúzió az pusztán.

A karmát az egó szülte, ekképpen egóval nem is lehet feloldani. Valami magasabb szintű rezgésen működő szellemiség kell annak oldásához. Valódi lelked az vajon? Küzdeni lehet ellene de legjobb felismerni, elmerengeni az okon, az oldásán - s nem a tanító szándéka alóli kibújáson -. Ha a küzdelem alatt a merengést, elmeditálást, töprengést értjük, akkor rendben van. Cél: megtalálni az eredeti (!) okot.

Nagy téma ez. Mondják, kell hozzá hit is. Hiszem: mégsem.

Ajándékot készítettem ezen a reggelen. Apróságot. A hozzá kapcsolódó érzés azonban megdöbbentő volt, amikor bezúdult a lelkembe. Kézmozdulataim során arra a személyre gondoltam (persze) akinek készítettem. Hirtelen összekapcsolódott két érzés - melyek valójában egyek voltak csak időben és térben máskor, máshol jelentkeztek - és megerősítést nyert az, amit egyik éjjel éreztem egy parkolóban, a kocsi biztonságos melegében ülve. Átadtam, elmondtam. Róla, vele szólt az érzés. Nem volt kérdés a hitelessége.

Azt gondolom, hogy ezeket kell tudnunk, ezeket kell felismernünk! Ha már egyszer bevillant, pláne ha rá is erősített egy következő érzés, akkor vegyük csak komolyan ezeket az érzéseket. Általában meditáció vagy legalább ahhoz közeli, (egómentes) állapot szükséges ehhez.

Hangoztatják, hogy a karmát lehet oldani, megváltoztatni. De akkor mi célja lenne annak, hogy létezik? Ha nem tanulunk belőle, ha a kiskapu reményében "kibújunk" alóla, akkor mi végre lenne?!
Azt gondolom, hogy valahol ott lehet az igazság, hogy FELISMERVE a karmikus tartozást - s ezzel tulajdonképpen elfogadva a tényt, mely szerint rosszat vagy éppen jót cselekedtünk akár ebbéli, akár múltbeli életünkben - azt egomentesen, kellő alázattal, átgondolással kijavítva nyerhetünk oldást. Vegyük észre, hogy MINDENKÉPPEN dolgoznunk kell rajta. Vagy lerójuk az érte járó köröket, vagy meditálunk rajta. Nincs mese: a tetteinknek óhatatlanul van következménye. Annak a ~~tettnek~~ lehetőségnek is, amellyel nem éltünk. A nem tett is tett!

Életünket a lehetőségeink határozzák meg. Azok is, amiket elszalasztunk.

Valóban minden esetben elvakít a szerelem?

2011-11-27T11:57:00.001+01:00

Mondják, a szerelem elvakít. Akár igaz is lehet...No, de mi van, ha a "szűrő" amit az ember amúgy is a szemén hord, már képessé teszi arra, hogy józanul átlásson az elvakító fényen (másként fogalmazva a rózsaszín függönyön... illetve ködön :-) ) és mérlegre téve az (élet)bölcsességéből, (élet)tapasztalatából táplálkozó megítéléseket, no meg a szíve diktálta érzelmeket, olyan döntéseket tudjon hozni, amelyben az utóbbira hallgat inkább?

Lehet ésszel is szerelmesnek lenni. Lehet, de nem könnyű. Kell hozzá valóban némi tapasztalat, józanság. Ezt pedig - állítom - bizonyos kor alatt nemigen lehet megszerezni.

De utána! Utána viszont igenis, szembe lehet menni - sőt, ha közös a cél, az érzelem - szembe is kell menni azokkal a dogmákkal, hogy a szerelem elvakít.

Ha valaki látni akar, akkor látni is fog. Ha nem nyitott szemmel jár, kel, teszi a dolgát, akkor mondhatunk neki akármit, valóban falnak ütközik, csalódik. Döntés kérdése ez is. Döntésé, melyből naponta több ezret meghozunk!

Hit-etlenség - másképp

2011-11-26T09:20:00.001+01:00

A HIT gyengeség, bizonytalanság, kétkedés, a bizalom, az önbizalom hiányát jelenti valójában. Szabadulj meg a kétségtől, bizonytalanságtól mert ingoványos talajon fog mozogni az életed. Szabadulj meg a hittől! Ne higgy, hanem tudj! Legyen bizonyosságod, legyen megingathatatlan tudatosságod abban, amiben most még csak hiszel.

Nem, nem azt mondom, hogy tagadd meg Istenképed, ne járj templomba vagy légy ateista, hanem azt, hogy ne úgy élj, hogy hiszel, tehát majd megoldódik. Ahhoz, hogy ezt megértsük, el kell vonatkoztatnunk attól a jelentéstől, amivel már felruháztuk ezt a szót: ne csak a vallással kapcsolatos hitre gondoljunk!
Ha azt mondod: a hitem egyenlő a bizonyossággal, csak nem tudok rá megfelelő szót alkotni, akkor azt mondom: rendben van.
De ha azt mondod, nem tapasztaltam még meg - az akármit - és hiszem, hogy úgy van mégis, akkor valójában felültethetővé tetted magad!

Miről van bizonyosságod vajon? Hol van itt a biztos talaj? Ott, hogy elhiszed akárkinek amit állít, vagy ott, ahol magad tapasztaltad meg? (Vonatkoztassunk el attól, hogy valójában ki mondja mert most nem ez számít, hanem maga az állítás.)

Szabadon dönthetünk, hogy elhisszük-e vagy megbizonyosodunk a valódiságáról. A döntés szabadsága valójában a mienk. A tudás már ott van csak el kell döntenünk, hogy elfogadjuk-e, befogadjuk-e vagy sem. A józan hitben az a szép, hogy elhisszük a jó szándékot. Isten a szabadságot adta nekünk. A szabad döntés jogát és a döntéssel járó felelősséget. Mindent, ami a szabadsággal jár! Ma ezt úgy mondjuk: Jog és Kötelesség.

Jogunk van erre, arra... De kötelességeink is ám! Mi hát e kettő, ha nem éppen a szabadság?!

Isten irányt mutat(ott), vezet de nem diktál, nem parancsol, megtámaszt.
Ne tévedjünk el, az ilyen-olyan parancsolatok nem Istentől valók. Azokat emberek írták, s adták álságos módon Isten szájába, azért, hogy hatalmukat (más emberek felett) gyakorolhassák, fenntarthassák.

Isten nem leigázni teremtette az embert embertársai felett, hanem arra, hogy szeressen. Vajon hol fér bele a Szeretetbe a kizsákmányolás, rablás, állatok esztelen legyilkolása, növények kiirtása, háború, erőszak, a természet kizsigerelése... hosszú a lista, hadd ne soroljam tovább. De megtehetjük akár ezeket is, mert szabadságunk van. Megadatott a döntés szabadsága.

Tudjuk (értsd: tudatosság), hogy amit teszünk az jó-e! Ne az egó bírálja el a cselekedetet, a szándékot, hanem a szív.
Remélem olvastad és emlékszel A kis hercegre, Saint-Exupery-től:

...jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan...

Ha sikerül őszintén elmélyülni (magunkban), akkor meglátjuk mi a helyes (út). Ha ezt látjuk, akkor Istent megtaláltuk magunkban. S ekkor már nem HITRŐL beszélhetünk valójában, hanem TUDATOSSÁGRÓL. Nincs annál felemelőbb, áthatóbb, mennyeibb érzés, mint amikor találkozunk Vele. Tudni fogjuk, hogy Ő az. Attól a pillanattól kezdve már nem lesz szikrányi kétség sem, nem kell mankó, nem kell semmilyen támasz, mert egyszerűen tudni fogjuk, hogy van, hogy munkálkodik - bennünk.

Ha ezt sikerült átadnom, akkor megértetted, hogy mostantól kezdve nincs más dolgod, mint szívvel látni.

Rosszindulat

2011-11-18T18:30:00.004+01:00

Mi a rosszindulat?

A szó (ismét) magában hordoz egy alapvető dogmatikus fogalmat (kijelentést), mégpedig a rossz szócskát. A jó és a rossz viszonylagos fogalmak, soha nem használható abszolút értelemben. Mindig mérlegelni kell, hogy az adott helyzetben, az adott hitrendszerben, az adott értékrendben mi számít jónak, s mi rossznak. Nem jelenthetjük ki csak úgy, hogy ez vagy az rossz, pusztán azért mert mi azt gondoljuk róla. Emlékezzünk csak az egyszeri parasztember és fia esetére, amikor annak elszökött a lova, majd az sokadmagával tért vissza – és így tovább. Mindig viszonyítanunk kell a megítélést. ( Csak zárójelben jegyzem meg – s tényleg :) -, hogy az ítélkezés, a megítélés már önmagában egoista megnyilvánulás.)

Egyszóval jó lenne, ha erről a fogalomról (rosszindulat) nem is beszélnénk többet abszolút értelemben. De azért kicsit vizsgálódjunk még…

Mindezek ellenére van egy definíció, amely véleményem szerint jól meghatározza ezt az emberi vonást. Így szól:

A rosszindulat nem más, mint annak tudatában tenni valamit, valakivel szemben, hogy a saját értékrendünk szerint helytelen a cselekedet. Vagyis tudatában vagyunk azzal, hogy amit cselekedni fogunk, az rossz, az árt a másiknak.

Ennek oka számos lehet. Néha konfliktusok okozzák a szándékosságot, néha a biztonság keresése ad okot erre, s van, amikor az irigység a versenyhelyzet, a verseny teremti meg azokat a gondolatokat és tetteket, amelyek a másiknak keresztbe tesznek.

A szeretet egy energia. Ez az energia (kell, hogy) hatja át az embert – vagy éppen nem, de mindenképpen alapvető energia az emberi lét számára. Ennek az energiának a hiányában teszünk meg olyan dolgokat a másikkal szemben, ami neki rossz. A szeretetenergia képes lebontani, elporlasztani azokat a szándékokat, amelyek a másiknak problémát okozna. Aki szeretetenergiában működik, az nem tesz meg olyat sem a másikkal szemben, ami egyébként önmaga érdekében állna. (Nem dobom ki a szeretet kutyámat azért, mert mondjuk odapiszkított a szőnyegre.)

Ha nincs szeretet, akkor több ok is lehet, amiért nem teszünk rosszat mással.

1. A következményektől- vagy éppen a bosszúállástól való félelem akadályoz meg abban, hogy rosszat cselekedjek mással. (Képzeljük el, hogy az egész városban áramszünet van, nem működnek a telefonok, a térfigyelő kamerák, a közvilágítás. Hamar felüti a fejét a tömeges fosztogatás. Az emberek bevásárlókocsival, tucatszám tolják ki a plazmatévéket a boltokból, rabolnak büntetlenül, hiszen tudatában vannak annak, hogy úgysem fülelhetik le őket. Nincsenek várható következmények.)

2. Elméleti okból. Azok, akikben ugyan nincs szeretet és szabályok szerint élnek, akiknek a tetteiket szabályok korlátozzák, humánusan gondolkodnak, nem tesznek meg másnak rosszat okozó dolgokat. Tudják, hogy szükségünk van egymásra, ekképpen értéke van az emberi kapcsolatoknak, tehát TUDATOSAN – de nem szeretetből - nem okoznak rosszat másnak. (Nem azért nem pusztítom halomra a bálnákat, mert olyan kedvesek, hanem azért mert TUDOM, hogy a biológiai szimbiózisnak szerves részét képezik ők is. Ez egy kőkemény tudatos hozzáállás.)

Van még a jó szándékból elkövetett rossz cselekedet is, és talán a butaságból elkövetett sorolható még ide. Ezek azonban egészen más megítélésben részesülnek. Különösen az, amely a butaságból ered, hiszen abban nincs szándékosság. (Emlékezzünk a definícióra!)

A rosszindulat nem más, mint annak tudatában tenni valamit, valakivel szemben, hogy a saját értékrendünk szerint helytelen a cselekedet. Vagyis tudatában vagyunk azzal, hogy amit cselekedni fogunk, az rossz, az árt a másiknak.

A buta ember nincs tudatában annak, hogy cselekedete mit okoz a másiknak.

A jó szándékból elkövetett rossz cselekedet valójában bocsánatos bűn, amely természetesen önmagában lehet akár sokkal rosszabb cselekedet is, mint a szándékos, tudatos rosszindulat. Persze, ezen a ponton megkérdezhetünk pár dolgot, amely további gondolkodásra sarkallhat minket…

• Mi a bűn?

• Nem megint egy, az ember által megteremtett dogmatikus fogalomról van-e itt szó megint?

• Mitől lesz egy bűn, bocsánatos?

• Ki adhat feloldozást a bűn alól?

• Okoz-e minden esetben karmikus tartozást a bűn elkövetése?

Konklúzió – non nocere

A rosszindulat egy tudatos cselekedet, s ha ezt belátjuk, felismerjük magunkban, akkor könnyűszerrel és hamar leküzdhetjük. Habár minden viszonylagos ebben az örökké változó Világegyetemben, a tudatosan létrehozott ártó szándékú cselekedetről a tisztaszívű ember könnyen kijelentheti, hogy valójában rossz cselekedet.

Irigység

2011-11-18T18:00:00.010+01:00

Mi az Irigység?

Irigység

Az irigység határozottan visszautal a magántulajdon fogalmára. Az irigység a ragaszkodásból származik. Annak a hiányából fakad, hogy nem birtokolhatjuk azokat a dolgokat, amelyeket más igen. Lehet ez számos dolog: társ, vagyon, pozíció, tárgy, pénz, jellemvonás, intelligencia, hit, biztonság, kötődés egy társasághoz, stb.

Ez egy mesterséges érzés, amely erősen kötődik a tulajdonhoz, ami egy emberi döntés eredménye. Gyakorlatilag nem más, mint egy törvény. A törvényeket pedig – mint tudjuk – emberek alkották, hogy embereket tarthassanak kordában, uralom alatt, ezáltal az egyik csoport (a törvényhozó) birtokol valamit, amit a másik csoport (a törvényt betartó) nem. S máris megszületett az antagonisztikus ellentét. Ha az ember ebbe a törvényrendszerbe helyezi önmagát (vagy belekényszerítik), akkor rosszul érzi magát, ha nem tud teljesülni a törvény. Értsd: meg akar felelni a törvénynek, - mely megfelelési szándéknak több oka is lehet persze – de valamiért nem sikerül neki.

A legtöbb és talán a legalapvetőbb emberi konfliktus a magántulajdonból ered, abból, hogy az ember törekszik arra, hogy megszerezzen más embereket, vagyont, tárgyakat, bizonyos jellemvonásokat, pozíciókat. Ez az érzés, ez a zsigerekből kiinduló érzés megszünteti, blokkolja (!) azt, az emberi viszonyt, hogy szükségleteik szerint használják az erőforrásokat, eszközöket, lehetőségeket.

Példa: van egy kalapács (nem az én kalapácsom, hanem csak úgy, VAN egy kalapács) amelyet ma én használok, mert házat építek. Amikor nincs már rá szükségem, visszateszem a közösbe, hogy használhassa más, valós igénye szerint. Nem veszünk két kalapácsot, mert egy kalapács is betölti azt a szerepet, amelyre valójában létrejött: segédeszköz lesz. Ha a kalapács tönkremegy, elkopik, akkor szükséges egy új kalapácsot létrehozni. De semmiképpen nem azért kell egy második kalapács, hogy mindkét embernek legyen egy-egy kalapács a birtokában. Nem a gyűjtögetés, ragaszkodás a helyes út.

Az irigység egy kirekesztő gondolkodás-, viselkedésmód. Kizárja az anyagi javakhoz való hozzáférést azoktól, akiknek nem telik rá. Sokan nem tudják, nem ismerik fel, hogy ez a magántulajdonhoz való görcsös ragaszkodás az elidegenedés oka. Az irigység nem engedi oda a javakhoz azokat, akik nem tudnak birtokolni, akik nem birtokosok.

Hazugság

2011-10-18T01:53:00.003+02:00

Gondolatok a hazugságról

Mi az Igazság, mi a Hazugság? Kéz a kézben együtt járnak, hiszen csak együtt létezhetnek

A hazugság/igazság nem más, mint az, amit valaki állít, megegyezik-e a valósággal.

Hamisság az, amikor a beszéd a viselkedés nem egyezik a valósággal. Ha tudatosan, szándékkal mondunk hamisságot, az hazugság.

Van egy válfaja a hazugságnak, mégpedig a tévedés. A tévedés hibás információ állítása és nincs mögötte szándékosság.

Jó és rossz hazugság
A hazugsághoz kapcsolódik a jó vagy rossz (szándékú) hazugság fogalma.
Ez vajon jó vagy rossz hazugság:

A lengyel zsidókat a németek elől menekítő azt állítja a nácinak, hogy ebben a házban nincsenek zsidók.

Ez itt nyilvánvalóan JÓ hazugság, hiszen emberéletet ment. Azonban a náci szempontjából ez rossz hazugság, hiszen félrevezeti az ő igazsága szerinti rendszert. Nézőpont kérdése, hogy mit nevezünk JÓ vagy ROSSZ hazugságnak.

A hazugság – éppen a viszonylagossága miatt – hol jó, hol rossz. Csak attól függ a megítélése, hogy mi magunk milyen viszonyítási ponthoz képest vizsgáljuk. Azaz, annak eldöntése, hogy valami hazug, igaz szubjektív. Azonban ha megállapodunk egy viszonyítási pontban, akkor sem lehetünk abszolút biztosan abban, hogy jó úton járunk, hiszen az akkor és ott igaz csak, ahhoz az idő és térbeli pillanathoz képest. A következő ezred másodpercben már nem az a viszonyítási pontunk, mint korábban, hiszen az idő múlásával megváltoztak körülmények. A világ állandó változás alatt áll.

Más aspektusból

A hazugság (ténye) hol jó, hol rossz, attól függően, hogy mi a célja. Ha egy férjnek azt mondod, hogy megcsal a feleséged, a férj szempontjából ez jó, hiszen figyelmezteted a hazugságra, amiben él. A megcsaló feleség szempontjából azonban rossz, mert „kárt” okozol azzal, hogy lebuktatod.

Mindig a mérlegelés szempontja határozza meg, hogy a hazugság jó vagy rossz. Ha egy embert aszerint veszel fel, hogy mennyire megbízható, hogy sokat vagy keveset hazudik, még akkor is rossznak tartod – ítéled meg – a hazugságait, hogy azok jó célt szolgáltak. Tehát a szempontrendszer az alapja a megítélésnek.

Dogmák nélkül

Mint minden, ez is viszonylagos (relatív). Éppen ezért a hazugság önmagában nem ítélhető meg. Nem mondható ki, hogy a hazugság csak azért rossz, mert maga a hazudás rossz. Ahhoz, hogy ítélhessünk, kell választani egy szempontrendszert. Csak ebben a szempontrendszerben határozható meg a hazugság JÓSÁGA vagy elítélése. Kell lennie egy viszonyítási alapnak éppúgy, mint amikor azt állítom, hogy kevés (mihez képest kevés?), hogy elkéstem (mihez képest késtem el?).

A hamisság/igazságosság elve működik a mindennapi életünkben is.

- A számítástechnika nem létezne IGAZ és a HAMIS fogalma nélkül…
- A közlekedés nem létezne a zöld vagy a piros lámpa IGAZ vagy HAMIS léte nélkül…
- Az iskolai értékelés nem létezne MEGFELELT vagy NEM FELELT MEG nélkül…
- A törvénykezés – ad abszurdum, az állam – nem létezne IGAZ vagy a HAMIS nélkül.

Ez a HAMIS és az IGAZ közötti felbonthatatlan reláció. Mindig azt kell megvizsgálni, hogy a beszédben, viselkedésben mely valóságtartalom határozza meg az igazságot.

Az igazság – s ekképpen a hamisság, hazugság - feltételhez kötődik. Ezért aztán nincs és nem is lehet abszolút igazságot hirdetni.

Gondoljunk csak arra a tanmesére, ami valahogy így szól.

Egy éjjel egy parasztembernek elszökött egy lova.
Reggel a szomszédja azt mondta erre:
"Mekkora balszerencse!"
Mire a parasztember:
"Szerencse, balszerencse, ki tudja."

A ló a közeli erdőben összeverődött más lovakkal, akik követték őt vissza a parasztemberhez.
Mire a szomszéd:
"Mekkora szerencse!"
Mire a parasztember:
"Szerencse, balszerencse, ki tudja."

harmadik nap a parasztember fia megpróbálta betörni az egyik lovat, de leesett és eltörte a lábát.
Mire a szomszéd:
"Mekkora balszerencse!"
Mire a parasztember:
"Szerencse, balszerencse, ki tudja."

negyedik nap katonákat soroztak, és a fiút nem vitték el, mivel el volt törve a lába.
Mire a szomszéd:
"Mekkora szerencse!"
Mire a parasztember:
"Szerencse, balszerencse, ki tudja."

Hamis ragaszkodás

Az igazság – és ekképpen a hazugság - megítélése előtt meg kell határoznunk egy – önkényes – viszonyítási pontot. Nincs mese! Az emberek szeretnek határozottan kijelenteni igazságokat, tényként kikiáltani állításokat, mivel szeretik biztonságban tudni világukat. Szilárd talajt keresnek, s nem értik meg, hogy a világ folyamatosan változik, hiszen maga a világ, változás. A fixnek, kifordíthatatlannak vélt ponthoz való ragaszkodás nem életszerű, mert a változás ellen hat. Éppen ezért a ragaszkodás – akármihez is – nem előre visz, hanem éppen ellenkezőleg, hátráltat a fejlődésben. Nem enged tisztán látni, mert kötődik a saját dogmákhoz, egy saját világnézethez. Ha fejlődni akarunk, el kell engednünk a ragaszkodás szilárdnak hitt béklyóját!

A hazugság megbocsájthatósága

A hazugság megbocsájthatósága nem csak az értékrendbe való illeszkedéstől függ (belefér-e, kegyes-e az), hanem attól, hogy a megítélő szempontjából nézve rendben van-e a hazugság szándéka. Azaz, megint felállítunk egy (szubjektív) értékrendet és annak alapján jelentünk ki valamit. Kérdés ezek után az, hogy mennyire vagyunk elnézőek? S megint: mihez képest? De már önmagában az elnézés is relatív! Mihez képest vizsgáljuk az elnézhetőséget, azaz a megbocsájthatóságot? Hát nem éppen a magunk ítélete szerint?

Konklúzió

Nem lehet tehát a hazugságot – más szóval: igazságot, igazat vagy a hamisat – egyoldalúan és törvényszerűen vizsgálni. Nincs abszolút igazság, nincs abszolút hamisság vagy hazugság. A kérdés boncolgatása során eljuthatunk a jó és a rossz megítéléséhez, s ha elég mélyen beleássuk magunkat, akkor olyan alapvető társadalmi kérdésekhez is, mint a törvényesség, szabályok, minták, gondolkodás, ellentétek, harcok, konfliktusok.

Az 1x1x törvénye

2011-09-29T00:29:00.002+02:00

Az 1x1x (egyszer-egyszer) törvény azt mondja, hogy mindenki életében adódik legalább egy mindent elsöprő szerencse. Tudni fogja évekkel később is, hogy mekkora malaca volt, tudni fogja, hogy AZ volt élete nagy szerencséje.

De azt is kimondja, hogy mindenkinek az életében legalább egyszer előfordul olyan dolog, amit egész életében bánni fog. Olyan cselekedetben lesz része, amire egész életében úgy fog emlékezni: bárcsak ne történt volna meg.

Baklövés

2011-08-21T11:32:00.005+02:00

rigpa - tudatosság

Az életben mindenkinek van - vagy lesz - legalább egy olyan baklövése, amelyet egész életében bán vagy bánni fog. Éppen azért, mert nem tudja meg nem történté tenni
[a baklövést], no meg azért is, mert arra gondol, hogyan volt képes ilyen-olyan rossz cselekedetet elkövetni, hibás kijelentést tenni, nem tudja magát feloldozni; de ez rendben is van! A baklövés arra jó, hogy növelje az értékrend indexünket és hogy általa tanuljunk valamit.
A bölcsességünk ott és akkor kezdődik, amikor ezt felismerjük és alázattal felvértezve levonjuk a tanulságot. Okossá pedig azáltal válunk, hogy a tanulság levonását követően a jövőben már tudatosan nem követjük el ugyanazokat a hibákat.

BAKLÖVÉS: A baklövés jelentése, rosszul, nem a tervezetnek megfelelően végződő cselekedet, feltűnő melléfogás. [Wikipedia]
RIGPA: A RIGPA állapot a tudat feletti lét, a tudat természetében való tartózkodás, a jelen tudatosság, mely felette áll karmának, a múltban való kóborlásoktól és a jövőt illető tervezgetésektől, reményektől és félelmektől mentes, maga a megvilágosodás állapota.

Manipuláció

2011-08-15T11:33:00.000+02:00

Az egész világ a manipulációra épül. Ha jól belegondolunk, maga a politika tulajdonképpen nem más, mint manipuláció. Attól függően mondanak a politikusok ezt vagy azt, hogy éppen, az adott pillanatban mi az érdekük. Azzal manipulálják a tömeget, hogy olyan ígéretet tesznek, aminek a nép örülne, ha megkapná.

Miért rohan úgy az idő?

2011-07-23T22:41:00.006+02:00

Pár adat, ami szerintem sokkoló:

- Hofi Géza 9 éve nincs köztünk. Július 2-án lett volna 76 éves.
- 35 éve (július 20.) landolt a Marson az amerikai Viking-1 űrszonda.

- 40 évvel ezelőtt (július 3.) halt meg Jim Morrison, a The Doors vezető énekese, dalszövegíró, költő.

- Július 1-én lett volna 50 éves Diana walesi hercegné.

- 70 éve van Magyarországon jobb oldali közlekedés.

- 165 éve (július 15-én) avatták fel az első vasútvonalat Magyarországon (Vác-Pest) .

- 555 éve, (július 22-én) aratott diadalt Hunyadi János Nándorfehérvárnál (ma Belgrád), a több, mint tízszeres túlerővel szemben.

Rohan az idő...

Ezzel kapcsolatban az a tévhit kering, hogy a győzelem miatt szólnak a harangok délben. Pedig a tény az, hogy azért szólaltak meg a harangok, mert így adták hírül vármegyéről-vármegyére, hogy mindenki imádkozzon a csata előtt, miközben az egyház feje ezt írásba is adta és igyekeztek kihirdetni azt. Tulajdonképpen a harangokat félreverték, így adva hírt a közelgő vészről. A harangszó azonban sokkal gyorsabban terjedt, és hamarabb célba ért. Mivel győztünk, megmaradt ez a szokás, de azért, mert most már az isteni ima meghallgattatásnak szóló hála jele.

No, de ezzel persze nem válaszoltam meg a kérdést!

Azt gyanítom, hogy nem ~~rohan~~ telik jobban az idő, mint korábban, - mondjuk gyerekkorunkban -, pusztán az elfoglaltságaink szaporodtak meg. Erre mondják, hogy felgyorsult a világ. Persze, ez csillagászati szempontból igaz, hiszen valóban gyorsul a világegyetem, és közben egyre tágabb is, amiből következik, hogy ehhez képest, az idő rövidül.

De mi, átlagemberek, nem ekképpen használjuk ezt a fogalmat (felgyorsult világ) hanem arra gondolunk közben, hogy nagyobbak a ránk szabott követelmények, azaz ahhoz, hogy azok valamennyiének megfeleljük, több időre volna szükség. Mivel azonban az idő(nk) véges (mondjuk: 24 óra), nem tudjuk elvégezni ezeket a feladatokat ez alatt az egységnyi idő alatt, s ezt úgy éljük meg, mintha az idő rohanna, hiszen a feladatok számosságához képest valóban kevesebb a rendelkezésre álló idő. Minden viszonylagos! Köszönjük Albert, hogy ezt be is bizonyítottad az emberiségnek immáron 106 éve... Hogy rohan az idő, mi?

Mit akarunk valójában?

2011-05-17T01:49:00.007+02:00

Az ember megél szép dolgokat az élete során. Utána úgy emlékszik vissza rá, hogy szép élmény volt. Ezeket visszavágyja, mert ilyen az ember. Ilyenek gyakran a gyerekkori emlékek, élmények, amiket persze sohasem kapunk már vissza - ha másért nem is, hát azért mert elment az idő felettünk (lásd korábbi postom).

Ha ezt az örömöt éppen egy kapcsolatban találtuk meg, és ennek a kapcsolatnak vége lett, akkor amikor olyan emlék rohan meg, mint vele, anno, akkor valójában nem is az embert, a kapcsolatot vágyjuk vissza, hanem magát az élményt! Kötődünk ahhoz a személyhez, aki által az élményt szereztük, s ezért hálásak vagyunk neki - még ha tudat alatt is - de mi valójában nem hozzá, hanem az élményhez kötődünk.

Látszólag ragaszkodunk ahhoz a személyhez, de az idő elmossa a személy szerepét ebben az élményben és letisztulva csak az élmény marad meg. Ahhoz ragaszkodunk! Az ember becsapható és sokszor magát is becsapja. Azt gondolja, hogy ha új kapcsolatra lép valakivel, akkor újfent előjönnek azok az élmények. Persze nem, mert az idő soha-soha meg nem áll, s az órák róják szüntelen az útjukat... Az idő mulandó és soha vissza nem térő. Az idő rohan! Rohan az idő, [...] évek múlnak el, megállítanám, de nem lehet, mert az idő, könyörtelen vonatán fut minden tovább...

Ilyenkor érdemes megállni és eltanakodni: egy pillanatra - nem többre -, hogy valójában miért vagyunk együtt valakivel? Csak nem azért, mert kielégíti azon vágyainkat (akár tudat alatti vágyainkat!), melyeket korábban szereztünk, vagy - és ez lehet a másik ok - tőle várjuk el, hogy adja meg azokat, amikre vágyunk?

Egyszóval, az együttlét valakivel egyfajta szempontból ilyen, speciális - és sokszor elérhetetlen - vágy beteljesülési ígéretéből - vagy remélt, hitt ígéretéből - származik. Felmerül bennem (ebben a kontextusban) a gondolat, hogy valóban társas lények vagyunk? Nem lehet, hogy inkább tárgyas lény? Értsd persze itt a tárgyat a szó tágabb értelmében, s ne csak a kézzel fogható, fizikai tárgyakra gondoljunk, hiszen ezek lehetnek fogalmak és: érzések!

Az, hogy együtt vagyunk valakivel, az megkönnyít - vagy éppen megnehezít - bizonyos élethelyzeteket. De most nézzük azt az esetet, amikor boldogságot ad az együttlét. A kapcsolatnak akkor lesz vége, amikor már nincs meg benne a kölcsönös, de akár egyoldalú élmény-vágy-kielégítési cselekedet. Amikor már nem kapjuk meg a másiktól a szép múltat időző és/vagy a szép, "jövőbeli emlékek" ígéretét és már remény sincs erre. Vagy éppen mástól gyorsabb, áthatóbb, kifejezőbb élményt remélünk kapni. Ekkor törnek meg a kapcsolatok. Aztán ráhúzunk valami ócska kifogást, megmagyarázzuk, hogy miért nem szeretjük már a másikat, ahelyett, hogy megbeszélnénk az igazi okot. Ketten, együtt könnyebben fel-fel tudnának idézni, közel azonos szinten újra tudnák élni azokat az emlékeket, amiket szépként őriznek magukban, mint egyedül. Ha ezzel egyedül kell küzdeni, akkor az szinte borítékolhatóan szakadáshoz vezet. Annak reménye, hogy majd az "újjal" megint jó lesz, hogy majd ő általa "véshető" emlékek tárolódnak el, sokkal kisebb, mint a meglévővel való helyrebillentés esélye. ...legolcsóbb egy rég meglévő házasság...

Ezért (is) rendkívül fontos, hogy azonnal és ott, helyben oldjuk meg a párkapcsolati problémákat. Eszembe jut egy piszok jó tanács (ki is említette...? :)). Így szól: "..nem azt mondtam, hogy ne gyűlölj és ne félj, hanem hogy ne menjen le nap a te haragoddal..."

Amíg az ember még fiatal, addig csak gyűjti, gyűjti, gyűjti az élményeket, mit sem sejtve, hogy melyikből lesz visszasírásra érdemes emlék pár év múlva. Nem is kapcsolja még össze azzal a személlyel, akivel ezt megélte, megéli. Pontosabban: hamis módon kapcsolja össze. Amikor vége szakad egy ilyen tinédzseres kapcsolatnak, és új kapcsolat kezdődik, az nem másról szól, mint arról, hogy új élményeket kell szerezni. Mintha lenne egy kötelezően magunkhoz veendő élmény-halmaz, amit életünk során - mint egy stratégiai játékban - magunkhoz kell vennünk. Amíg ez nincs meg, vagy az élmény-tank nem töltődik fel annyira, amennyi a lenyugváshoz kell, addig az illető nem köt ki végérvényesen valaki mellett.

Miről árulkodik egy irodai légkondi?

2011-05-15T08:11:00.001+02:00

A státuszszimbólum egy szóval kifejezve, helyettesítve – mint tudjuk – nem más, mint üzenet. Az, hogy egy irodában milyen légkondicionálót szereltek fel, hogy milyen tollal írunk, hogy épp milyen telefont „csaptunk” ki látványosan az asztalra a megbeszélés előtt, az azt üzeni, hogy milyen mentalitásúak vagyunk. Arról árulkodik, hogy bizonyos dolgokról mi a véleményünk, milyen alapon hozunk meg döntéseket (Na, jó! Tudom, érzelmi.), mit tartunk fontosnak egy döntés előtt. Ha a légkondinál maradunk, vajon az volt-e fontos, hogy csendes legyen vagy inkább az, hogy a legjobb márka (és ezzel vélhetően a legtöbbet is adtunk érte) logoját láthassa mindenki, aki tárgyalni tér be hozzánk esetleg az számít, hogy környezetkímélő legyen… Igényes-e a berendezés vagy csak az számított a kiválasztásnál, hogy minél olcsóbb legyen?

Mondhatnánk, a sznobság nem más, mint a státuszszimbólumok tudatos, rendszeres használata kifejezett céllal. Azonban míg az utóbbinak célzott üzenete van (látod: én megtehetem, hogy Versace öltönyt viselek, Cartier órám van), a sznobság egyfajta érzelmi beállítottság, inkább úgy beszél rólunk, hogy többnek akarunk látszani, mint amik valójában vagyunk.

Amikor egy ezred másodpercbe sűrűsödik össze minden...

2011-03-21T20:46:00.013+01:00

Ez a post most egy kicsit más lesz. Nincs olyan BLOG-om, ami a napi eseményekről számolna be, nincs olyan, mint amit éppen a Twitter biztosít. Azért, hogy valamilyen szinten kapcsolódjak a BLOG lényegéhez, hát megosztom veletek azt, ami ma 18:04 perckor történt.

Éppen egy fontos megbeszélés végeztével a vendéglátom kikísért, már búcsúzkodtunk, amikor megszólította őt egy kolléganője. Nekem meg éppen akkor, egy ismeretlen számról érkezett hívás a privát telefonomra. Mivel P. odafordult a hozzá szólóhoz, én kihasználva az időpillanatot, gyorsan felvettem a telefonom. Bemutatkoztam, ahogy akkor is szoktam, amikor engem hívnak. Gondoltam magamban, hogy nagyon gyorsan udvariasan megkérem, hívjon később vagy pár perc múlva visszahívom.

A hölgy azonban bemutatkozott, és folytatta... A keresztnevére nem is emlékeztem mert olyan sokkként ért a vezetéknevének nem a megszokott orgánumon történő felcsengése, hogy rögtön tudtam: baj van. Nagy baj van. A hölgy tovább mondta, lassan, kimérten, hogy ő kicsoda - de addigra már én is kijózanodtam - és elmondta, hogy egy listát kell végigtelefonálnia. Azokat, akiket a lánya végakarata szerint értesíteni kell távozásáról. A pillanat egy nagyon-nagyon rövid töredékéig még azt hittem - milyen naív vagyok -, hogy csak azt akarja mondani, hogy szeretne látni még egyszer engem a barátom, a volt kolléganőm, s bizonyos értelemben "társam": Móni, hogy búcsúzzunk el egymástól.

De nem tette. Nem ezt mondta. Összeroskadtam és szó szerint kiment a lábamból minden erő. Le kellett ülnöm. Nem akartam hinni a fülemnek. De muszáj volt. Az édesanya, aki pénteken veszítette el a lányát, higgadt volt.
Kérdeztem, hogy tudja-e én ki vagyok, s hogy miért kellett hívnia. Azt mondta igen, mindent tud. Azt is, hogy miként változik a családi életem. Tud rólam. Pontosan volt informálva.

Ahogy az ember korosodik, egyre többször éli meg a halállal való közvetett találkozást. Halljuk, ahogy elmennek az ismert és szeretett színészek, a közeli és kissé távolabbi rokonságból emberek de az, amikor olyan valaki távozik, akit igazán a szívünkbe zártunk, annak elvesztését éppeszű ember nem tudja feldolgozni. Vannak "technikák", nézetek, hitek, (a vallás is erős támasz ilyenkor) de azt, hogy NINCS TÖBBÉ, az ész, az elme fel nem foghatja. "Legyinthetünk", mondván: úgyis feltámad, úgyis reinkarnálódik vagy ha nem ebben hiszünk, akkor mondhatjuk: most már "jó" neki, nem szendved, már nem fáj neki.

Marx mondta, hogy a halál nem az elhunytnak, hanem a túlélőknek fáj. Ezt még gyerekként olvastam, és ma megint eszembe jutott. Milyen igaza volt!

Az eszemmel tudtam, pontosan tudtam, hogy mi vár rá. De valahogy most, ahogy bekövetkezett, minden olyan gyorsnak tűnt. Mintha hirtelen történt volna. Persze nem, hiszen hónapok óta egyre rosszabbul és rosszabbul volt.
Nem tudtam elbúcsúzni tőle, pedig ott mentem el a lakása előtt két héttel ezelőtt. Nem engedte, hogy lássam. Tudta, hogy fájna így látnom őt. Pillanatok alatt cikáztak át gondolatok a fejemen. Röpködtek az emlékek. Mind olyan gyors és tömör, sűrű volt. Arról, ahogy a közös munkahelyünkön a tetőtérben kialakított konyhában négyszemközt beszélgettünk erről a betegségről, ...ahogy születésnapomon meglepetésként színházba vitt, ...ahogy itt, nálam, egy egész nyári éjszakát átbeszélgettünk grillezés után ...ahogy élvezte az egyiptomi kiállítást, amire együtt mentünk el ...ahogy órákat beszélgettünk telefonon, amikor bajban voltam, ...ahogy mindent megszervezett, józanul, céltratörően, ...ahogy döbbenetes pontossággal emlékezett hetekkel korábban arra, ki-, mikor-, mit mondott, milyen életfeladat előtt áll...

Az időnk kevés. Fel sem tudjuk mérni, mennyire az. Ilyenkor az ember megáll - mert sokkot kap. Megáll a Föld forgása is számára és végtelen sűrűvé válik minden. Ez az elmúlás, a nincs tovább, az időtlenség érzése.

Elvesztettem egy barátot, elvesztettem valakit, akit szerettem, s akivel sorsközösséget kaptam. Én maradtam, ő vállalta - vállalnia kellett - a visszavonhatatlant.

R.I.P.

Államadóságtól a pogácsáig

2010-12-11T12:21:00.001+01:00

Ezek ugyan nem saját gondolatok, de a tények elgondolkodtatók (és egyben elszomorítóak!). A Gazdasági Rádióban hallgattam egy műsort a minap. Elmondták, hogy Magyarország államadóssága 20.000 Milliárd Forint. Évente csak a kamat 1200 Milliárd Forint!

A kockázati felár besorolásunk 5% (összehasonlításképpen, a németeké 1,5%). Ez azt jelenti, hogy ha Magyarország hitelt vesz/venne fel, akkor kapásból +5% kamatfelárral kell számolnia, pusztán azért, mert a gazdaságunk (és gazdaságpolitikánk) olyan, amilyen. Ez nagyon rossz érték! A görögöké-, izlandiaké 8-9%.

Egy másik brutális adat, - amely azt mutatja meg, hogy mennyire korrupt az ország (Európában az első helyen állunk ezzel, minket Románia követ) - szerint 400 Milliárd Forint túlfizetés van a magyarországi pályázatokban. Azaz, ennyi pénzt osztunk vissza ilyen-olyan címen...

Éppen ma reggel egy apró közértes vásárlás után, úton befele a munkahelyemre, azon töprengtem, vajon mikor mászik ki ez az ország ebből a slamasztikából?! Odáig már eljutottunk, hogy a pultos fiú kesztyűt húz, mielőtt "kézzel" megfogja a fornettis pogácsákat és előzékenyen adja át a gondosan lezárt, feliratozott zacskót. Ezt jó látni, megélni: mármint a mentalitásbeli változást. Jó, tudom! Nyilván nem így van mindenhol,. de mondjuk 10 évvel ezelőtt simán, a pénzes kezével szedte volna ki a pogácsákat és dobta volna egy zacskóba. Hasonlóan, ahogy régen a kenyeret is kézzel vágta félbe a közértes, oszt' hajította a polcra a boltban maradó részt.

Azt gondolom, kell még 10 év, mire (jó gazdaságpolitika mellett) ez az ország talpra áll, és kell még 10, hogy a fejekben is megtörténjen a változás, hogy a mostani "nyugathoz" hasonló viselkedést, mentalitást, munkakedvet, szorgalmat, stb. találjuk itthon is. Ez rossz hír lehet nekünk, de jó, a most felnövő gyermekeinknek. Persze, sajnos rájuk is hárul egy rakás új nehézség, úgy, mint például a nyugdíj kérdés, az energiaéhség, a környezetszennyezés, túlnépesedés... Szóval, nem fogunk unatkozni az elkövetkezendő évtizedekben sem.

Mi a gond az idővel?

2010-11-17T09:25:00.002+01:00

A gyerekkori emlékeket leírni lehet csak, megérteni nem. Ma ~~átéltem~~, újraéltem, ahogy gyerekként otthon vagyok a szülői házban. Apám dolgozik, anyám takarít, s közben főz. Én az egyik pillanatban még betegként kilenc hónapra ágyhoz kötve nézem őt, s arról álmodozom, milyen jó lenne már felnőttnek lenni. A másik pillanatban a műanyag, kb. 40 cm-es trolibuszt tologatom a szőnyeg mintáján, mint forgalmi sávon. Aztán "látom" ellibbenni a nyári szellő által a függönyt az első szobában (mi csak így hívtuk a szülői szobát, amelyből nyílt a második szoba, a fiúk szobája), érzem a lecsó illatát, ami nyáron "kötelező" konyhai termék. Hallom a hatvanas évek slágereit a rádióban, hallom, ahogy Varga József az esti híradóban a nap eseményeit mondja. Átélem azt a sokkot, amit akkor kaptam, mikor 1980-ban John Lennont lelőtte egy őrült, s nekem átsuhant a fejemen: soha többé nem lesz Beatles! (hmm.. ma láttam egy lemezboltban egy, A Beatles története c. DVD filmet - hát nem fura ez is?!)

Elgondolkodtam. Arra jöttem rá, hogy nem az a baj, hogy változik a világ, hogy a múltat - bármilyen jó, izgalmas, édes is volt - nem hozhatjuk már vissza soha de soha, hanem az, hogy AMIKOR történt a "múlt", azt olyan rövid ideig tette, hogy az agyunkba csak apró foszlányok beégésére volt valójában idő. Az fáj MA, hogy nem emlékszünk vissza minden múltbéli eseményre, hangra, szagra, színre, hangulatra, (akár még a rosszra is), hogy nem maradhattak meg a porcikánkban. Az fáj, és az a hiányérzés amit az okoz, hogy reménytelenül, kétségbeesetten keressük azt, amiről tudjuk, hogy nem fogjuk megtalálni. Abba fájdul bele a szívünk, hogy nem tudjuk felidézni pontosan a múltat. Hiányzik valami; elvesztettünk valamit. Elveszteni egy ilyen valamit pedig olyan, mintha az ember egy kicsit meghalna. Az idő rövid volt. Az idő volt rövid!
És igen! Ki ne állítaná, hogy a jó dolgokra kevés idő jut? Hányszor, de hányszor halljuk, hogy milyen gyorsan felnőtt ez a gyerek, hogy milyen hamar letelt a nyaralás, hogy milyen rövid volt a boldogság, hogy a finom étel egy pillanat alatt eltűnik, hogy az élet milyen rövid ... Ki ne állítaná, hogy olyan gyorsan repül az idő? Persze, mert csak rövid idő áll rendelkezésünkre!

Szokták mondani: carpe diem. Hát, pontosan ezt jelenti! Éld meg a mát, éld meg minden pillanatát, töredék- ezrelék másodpercét. Ne fecséreld, s ne elégesd a pillanatot (ahogy sokan, tévesen értelmezik). Hadd, hogy beivódjon az adott pillanat mindene az agyad legeldugottabb bugyrába is, mert egyszer - biztosan - elő akar majd jönni. Ez a kontempláció. A kifelé fordulás.

Nem tudom, érted-e, amit mondok? Ha nem, akkor két oka lehet: (1) nem jól magyaráztam, (2) nem vagy még elég idős, s egyszerűen nem éltél még meg megfelelő számú évet, hogy emlékek toluljanak, tolulhassanak fel benned. A jó hír, hogy mindkettővel lehet mit kezdeni. (1) Én tudom még cifrázni, még jobban magyarázni, leírni. (2) A másikkal pedig majd pont maga az IDŐ fog elbánni. Nincs más dolgod, mint létezni, élni, megélni az életed. Légy jelen benne, s figyelj. Ne ítélj, ne elemezz, csak figyelj.

Pár napja azt hallgatom, hogy az ember tulajdonképpen elfecsérli az idejét, mert sorra olyan dolgokat tesz, olyan dolgok megtételére kényszerül, amihez igazából nincs kedve - de muszáj megtennie. Muszáj valakinek a "rabjaként" napi nyolc, tíz órát dolgoznia, muszáj vasalni, muszáj havat lapátolni, muszáj a dugóban állni, ... mert ezt az életet választottuk. Vannak néhányan köztünk, akik ezt felismerik, de mégis élik tovább ezt az (értékes) időt pocsékoló életet, s vannak azok, akik tényleg ledobják az idő-rabláncot és teljes életüket valami olyannak szentelik, amiben kiteljesednek, amivel adnak, amivel szolgálnak s amiben maguk, maguk lehetnek.

Kevés az időnk, s itt nem csak az egy-egy ember számára kiszabott néhány évtizedre gondolok, hanem arra is, hogy a korszakok, a történelmek oly' hamar "elperegnek" a szemünk előtt, hogy nincs idő igazából élvezni azokat!

Különös élményem volt ma. Megint csak, autózás közben, útban hazafelé az M0-n, meditálás közben, ahogy a kilométer óra 110 körüli értéket mutatott, elszáguldott mellettem a halál. Igen, ez furán hangzik, nagyon furán. Megállt bennem az "ütő" - ahogy mondani szokták. Legegyszerűbben ezt úgy lehetne leírni, "úgy éreztem, hamarosan találkozom a halállal. Nem, nem az enyémmel - az még odébb van -, hanem olyan valakiéval, aki közel áll hozzám. Tudom, hogy jók a megérzéseim, pláne amikor csak úgy lerohannak, amikor nem is számítok rá, amikor nem "kierőltetve" (értsd: meditálok valamin, akár alfában is) keresek választ valamire.

Az elmúlt héten segítséget kért tőlem egy barátom. Később elmondtam neki, hogy nem sikerült "meglátnom" a választ a kérdésére, amit rajtam keresztül is keresett. Belealudtam. Bocsánatot kértem.

Úgy két nap múlva felhívtam egy reggelen és elmondtam neki, hogy vasárnap volt egy fura érzésem vele kapcsolatban, majd hosszasan elmondtam, mit éreztem. Nem alfában voltam, hanem csak "úgy". Berobbant a válasz, holott nem is kerestem. Jött. Mert jönnie kellett.

Aztán kb.egy hét múlva felhívott lelkendezve, hogy volt kinezen és az oldást adó éppen azt mondta vissza neki, amit én anno a telefonban említettem. Még a szavak használatában is azonos volt az "üzenet". J. lelkesen megköszönte és nagyon hálás volt, amiért elmondtam. Én pedig azért, mert visszaigazolást adott.

Nos, ezt a bizonyságot, ezt a "tudatot, tudást" érzem ilyenkor. Ezt éreztem ma is az úton.

Rádiózás hazafelé

2010-11-17T08:18:00.000+01:00

Ma valahogy nem Klasszik rádió kísért haza, hanem a Star FM. Mivel hat óra felé járt az idő, a hatvanas évek zenéit játszották. Hallgattam a jobbnál jobb számokat: Deep Purple, Buddy Holly, Beatles... amikor eszembe jutott a Shadows lemezem, ami otthon, a lemezjátszó mellett pihen. Ez még LP (bakellit - ha így jobban tetszik, de valójában Long Play, azaz 23 percig lejátszható korong) album. Ritkán hallgatom, de nagy becsben tartom, mint a többi gyermekkori emléket idéző lemezt. Nos, éppen arra gondoltam, milyen jó kis zenék voltak ezek, s milyen jó lenne ha Shadowst is adnának, míg hazaérek. Erre úgy kb. 10 perc állt még rendelkezésre. Aztán rákanyarodtam az üllői körforgalomra, s egyszercsak - ugye kitaláltad! - a szerkesztő bejelenti, hogy a következő szám a The Shadowstól az Apache. Éppen a kedvenc számom tőlük.

Nos, mire véljem, hogy "csak" kívánnom kellett, (a vicc az, hogy ez egy kívánság műsor volt délután) s megszólalt a kívánt együttes... vagy másként fogalmazva: miért pont akkor gondoltam a Shadowsra, amikor már a rádióban "bekészítették" lejátszásra, amikor már többen is tudták, hogy a következő szám Shadows lesz?! (...)

Tipp?

A nagylemez (vagy zenei album) több dal gyűjteménye, melyet kereskedelmi céllal hoznak forgalomba. Leggyakrabban üzletekben árulják, de sok kevésbé híres művész koncerteken vagy az interneten terjeszti albumait.

A korai „albumok” külsőleg a könyvekre hasonlítottak. Több 78-as fordulatú lemez mellett fényképeket is tartalmaztak.

Angol nyelvterületen a „record album” kifejezés onnan ered, hogy a 78 fordulatszámú hanglemezeket egy fotóalbummal együtt árusították. Az első gyűjteményt, amit „album”-nak neveztek, Csajkovszkij Diótörője volt; ez 1909 áprilisában jelent meg négy lemezen, az Odeon Records kiadásában. Ára 16 schilling volt – 2005-ös árra átszámítva nagyjából 56 font (101 dollár).

1948-ban a Columbia Records elkészítette az első 30 cm (12 inch) átmérőjű, 33⅓ fordulatszámú, mikrobarázdás hanglemezt. Mindkét oldalára 23 percnyi zene fért, pont annyi, mint a régi típusúakra, így ezeket is „album”-nak nevezték. Az ezt követő évtizedekben az átlagosan 12 dalt tartalmazó album vált a meghatározó kereskedelmi formátummá (a dalok száma eredetileg a szerző tiszteletdíjától függött).

Ma – mivel már a hanglemez kiment a divatból – az album megnevezés bármilyen hangfelvételre vonatkozhat, legyen az kompaktlemez, MiniDisc, magnókazetta vagy MP3 album. A borító szintén szerves része az albumnak.

Az új technológia biztosította nagy kapacitás miatt ma is vita tárgya, hogy milyen hosszú egy album. A brit slágerlista szabályzata szerint egy hangfelvétel akkor számít albumnak, ha legalább négy dalt tartalmaz, vagy műsorideje minimum 20 perc. Az ennél rövidebb felvételeket középlemeznek nevezik (EP, az angol „extended play” rövidítése); a középlemez a kislemeznél hosszabb időtartamú hanglemez. Másik elfogadott megnevezés a „mini-album”.

Ha egy album hosszabbra nyúlna a kelleténél, az előadó dupla albumot is kiadhat, melyben a két album egyazon csomagolásban található.

Sok előadó megjelentet retrospektív kiadásokat, melyek egy különleges tervezésű, több CD-t tartalmazó „dobozban” kerülnek a boltokba. Ezeket box setnek nevezik.

Úton vagyok - célba érek (?)

2010-11-15T13:07:00.002+01:00

Sokat lehet hallani - már-már közhely -, hogy nem a cél a fontos, hanem az ÚT. Nem számít mi a cél, mindegy, hogy eléri-e az ember, mert maga az út a lényeg.

Nos, azt gondolom, ez megint dualitás! Az út nem létezne cél nélkül, s a cél eléréséhez út kell. Kell mindkettő! Kell, hiszen szimbiózisban vannak egymással.

Nem az út a fontos(abb), mert akkor nem is lenne cél! A cél a fontos; igenis, a cél a fontos! Eléred, vagy sem - ezt viszont az út dönti el. Pontosabban az úton való viselkedés, a hozzáállás, az úton való formálódás. Az út célja a tanulás, a cél célja a jutalom. Mindkettő megvalósulásakor, megélésekor éppen az ember szerepét játszuk el. És nincs is ezzel semmi baj! Erre vagyunk kódolva, ez a feladatunk, ezt a szerepet betölteni jöttünk a Földre.

Ha nem megyünk végig az úton, (s ha nem érzünk eufóriát a célba éréskor), akkor hiába volt az úton haladás. Akkor, - ebben legyünk biztosak - be kell járnunk az utat többször is.

Találkozás egy régi baráttal

2010-11-09T19:56:00.003+01:00

Egerből tartottam hazafelé, csendes (és tényleg, mert egyedül voltam s még a rádió sem szólt) magányomban. Éhes voltam, terv szerint 16h-ra értem volna vissza a céghez. Ügyfélnél jártam. Éhes voltam és azon gondolkodtam, hogy "ugorjak"-e be Sadára, abba az étterembe, ahol kb. 7 évvel ezelőtt nagyon finom resztelt krumplit ettem, s tegyem meg most is, vagy húzzak haza, mert vár otthon a húsleves, esetleg álljak meg valahol a Pólusnál valami gyorskajáldánál. De bakker...
Leginkább sajtos tésztát ennék már, hisz' ez a kedvencem, és régen ettem már!

Aztán fogytak a kilométerek, és - ahogy ilyenkor leggyakrabban szoktam - sorra veszem, kikkel kellene beszélni már telefonon. Így jutott az öcsém is eszembe, pláne, hogy régen láttam Dóri unokahúgomat és tényleg! Ha már itt vagyok az M3-ason, és nem alkalmatlan nekik, beszaladok hozzájuk. Felhívtam, beszéltünk. Alkalmas volt.

Aztán nem sokkal a megérkezésem után - a kínálás résznél, persze kérdezték, hogy nem vagyok-e éhes, de én elutasítottam, mert tényleg csak öt percet akartam ott tölteni. Aztán egyszer csak elhangzott a bűvös kifejezés: sajtos tészta... Na, akkor és ott vesztem el!

Maradtam :) És hogy legyen valami kis elgondolkodtató - hiszen e post célja éppen az -, hogy vajon miért jutott eszembe fél órával korábban a kajálási alternatívák fejben történő felsorolásánál a sajtos tészta, amivel ezt követően úgy fél órával fizikailag is találkoztam!?

Csak nem a jól ismert, öreg-róka, szakállas szinkronicitás barátunk tette megint tiszteletét?

Egy riportfilm nyomán

2010-09-28T09:53:00.000+02:00

Jean Michelle Jarre riportműsort néztem a tévében, csendes magányomban. Visszaemlékezett egészen a gyerekkorára. Elmondta, hogy az apja (Maurice Jarre) elhagyta a családját, amikor Jean hat éves volt, elmesélte, hogy az édesanyja jeles tagja volt a francia ellenállásnak a második világháború alatt, s nem csak akkor kezdett el zsidókat menteni, amikor már "mindenki" ezt tette, hanem rögtön az elején. Háromszor el is kapták a nácik, de mindhárom alkalommal megszökött. Azt hangoztatta, hogy a németek nem egyenlők a nácikkal. Ebben a szellemben nevelte a fiát. A tolerancia volt az egyik jelszava.

A riport alatt többször be-bejátszottak koncert és stúdió zene részleteket. Szeretem J.M.J. zenéjét. Olyan zenét játszik, amit nem lehet megunni. Legalábbis én már ide s tova harminc éve hallgatom az Oxigént. Mindenki ismeri, nem kell bemutatni. J.M.J. tartja azt a világrekordot, amely arról szól, hogy egyszerre hányan hallgatták a koncertjét. Megelőzi a Beatlest, a Rolling Stonest, a Queent, de még Michael Jacksont vagy Madonnát is a maga három millió egyidejű résztvevőjével. Ezt Moszkvában, a Vörös téren produkálta.

Szóval néztem, hallgattam a riportot, s közben jöttek a gondolatok. Több is volt. Azon töprengtem el, hogy vajon mitől lesz egy egyszerű dallam több millió ember kedvence egycsapásra? Akkor, amikor ilyen zenét - de még szintetizátoros avagy elektronikus zenét sem játszott előtte senki ilyen "elvontan"... Vajon mi mozdult meg ennyi emberben, hogy a hetvenes években egy, akkori zenei ízléstől gyökeresen idegen hangzást azonnal befogadjon?

S aztán a másik: milyen csodálatos, hogy az igazi értéket - mert ez az hiszem az, ha három évtized elteltével is még mindig fülbemászó a dallam - az ember nem unja meg, nem dobja el.

A film után persze betettem a CD-t, (először az Oxigént, majd az Equinoxot, aztán sorra a többit: Magnetic Fieldset, Chronologie-t... Emlékszem a hat hazai koncerből az egyiken én is kint voltam öcsémmel. Akkor éppen ezt a lemezt hallgattuk meg. Fejben nosztalgiáztam. Visszajöttek emlékek, ahogy kinn voltunk, ahogy vártuk, ahogy öcsémmel ketten ott voltunk. Élményt, emléket, örömöt adott - a zene, a zenéje. Emlékszem, amikor még gyerek voltam, a nagybátyám csillebérci lakásán, egyik családlátogatáskor a Gyuri feltette az akkor még csak bakeliten létező zenehordozót, és életemben akkor, ott először meghallottam az Oxigént. Lebilincselt. Talán azért is, mert gyerekként nagyon szerettem a nagybátyámat és bármit csinált, mondott, azt én elfogadtam.

Arra is emlékszem, amikor egyedül voltam valamiért a szüleim lakásában, már kicsit éretettebb fejjel és leültem pontosan szemben a két hangfallal (mert ugyebár sztereóban az igazi) és sorra hallgattam a lemezeit. Akkor már jópár lemez megvolt - igaz, még mindig bakeliten. Azóta már persze átnyergelt a világ a compact diskre, és ahogy az előbb kivettem a Mágneses mezők albumot elnéztem: bakker! mennyi CD-m is van tőle!

Aztán a melankólia. Most közel éjfél van már. Most éppen egyedül vagyok megint, (leszámítva a két macsekot) és a napi rossz hírek miatt - és a betegségem miatt is - megrohant a melankólikus hangulat. Ez a zene pont jó ehhez. Amerikai filmekben ilyenkor a férfi főszereplő whiskyt tölt, feltesz Edith Piafot és rágyújt egy szivarra, odasétálva az ablakhoz, az esti szürkületen átnézve az esőt bámulja. Én csak az emlékek között úszkálok, fel-felidézek elmúlt évek eseményeit, amelyek ehhez a hangulathoz illenek.

Jön az október. Az október számomra anyám elvesztésével azonosul. Ősz van, borongós, esős, - sokak számára ez a nem szeretem idő - de mégis szép. Láttam hullani a rozsdabarna faleveleket, láttam az embereket esőkabátban, a nőket farmerban és csizmában, s láttam a kerti asztalokat elpokoló ház tulajdonost tevékenykedni. Elmúlás van.
Van egy barátom, aki nagyon beteg. Majd' minden nap beszélek vele, de mostanában nem mond jó híreket. A téma ugyanaz: hogy vagy? Én túléltem. Tudom mivel jár ez a betegség, tudom milyen a kemo utáni rosszullét, pontosan érzem, tudom mit érez ő most. Igaz, őt ma a szokásos adagjánál háromszor nagyobb kobalt dózissal bombázták. Öt percig tartott.
Este beszéltünk. Átvettem tőle a közel reménytelenségi hangulatát és nem tudtam neki bíztatót mondani, olyat nem, amit ő is elhinne, mert mindketten tudjuk, hogy mit jelent egy kobalt sugarazás, nyolszoros dózisban.... Hát persze, hogy szar kedvem van.

Voltam ma apámnál is. Ő már nem fiatal, s olyan szörnyű látni, ahogy napról napra vacakabbul van. Ahogy egy könnyelmű felállás után végül tehetetlenül visszahuppan a székébe, mert úgy fáj a gerince. Vagy megkér: fiam, olvasd már fel ez és ezt nekem, mert már nagyítóval sem látom... S fullad a szíve miatt, miközben már többszöri beavatkozáson is túl van.

Itt volt Magyarországon a Dalai Láma szeptember 18-20-ig. Szombaton kint voltam, hallgattam. Nem egyszer párhuzamot vontam a két - szinte azonos korú - ember között. Apám 77, Őszentsége 75 éves. A Láma szemmel láthatóan "jobban" van, mint az apám. Két ember, két közel azonos korú ember, két gyökeresen más életfelfogás, két teljesen más fizikum. Milyen furcsa dolgokat produkál az élet.

Írjak még más - hozzám közel álló - betegről is? Ma összeszámoltam, a szoros családom tagjain kívül három igen komoly beteg ember van a "közelemben". Mindhárom betegsége rokon. Szokták mondani a betegek a kemoterápiára várva: "... azért ez nem egy nátha.." - Miért találkozom lépten nyomon ezzel? Miért van, hogy "megtalálnak" az ilyen betegek? Nem is oly rég, egy neves író fia hívott fel, s több alkalommal is el-elbeszélgettünk ennek a betegségnek a sajátosságairól. Próbáltam erőt adni neki, hiszen szinte cm-re pontosan ugyanaz a betegsége, mint ami nekem volt. Mára már túl van a műtéten, remélem jól van. Remélem, felhív majd, amikor ereje már megengedi. Remélem tudtam neki segíteni a példámmal, a szavaimmal, a "csak azértis meggyógyulok" hozzáállás közvetítésével.

Elmélkedtem hazafelé az úton, Rossinit és Bizetet hallgatva, mert a mostanság nagy kedvencemen, a Klasssik rádión ilyen-olyan népszerű, jól hallgatható komolyzenét adnak. Amúgy is kedvelem a komolyzenét. Estefelé, hazafelé tartva az unalmas autópályán, mi sem jobb, mint az elgondolkodtató, nyugtató komolyzene.
Nos, elmélkedtem, az életen, az életemen, másokén. Valójában mi az életünk? Rutin? Célok állítása, s azok megvalósítása avagy meg nem valósítása? A számvetés az utolsó napon? Gyermekek nemzése, felnevelése - jól rosszul, csibészt vagy tudóst faragva belőlük, önmegvalósításra képes, életerős embert faragva, vagy elkanászodott esetleg az életet felelősséggel nem vállaló embert adni a társadalomnak? Mindegy is, mert akárhogyis van, bizton egyedi, a maga módján megismételhetetlen.

Hallottam ma egy hírt a rádióban, miszerint három - nem is tudom milyen nemzetiségű - embert terrorcselekmény kiterveléséért, sorozatos végrehajtásuk miatt negyven év börtönre ítélték. Nem tudom, talán a huszas éveik végén járhattak, talán a harmincat már elérték, amikor elkapták őket. Ezek az emberek ott, akkor lezárták az életüket. Amikor szabadulnak, öregemberek lesznek! Egy néhány négyzetméteres, szűk cellában töltik el, -le az életüket. Oké, hogy megérdemlik, hiszen tömeggyilkosok voltak, s további hasonló gyilkosságokra készültek, s valóban ki kellett vonni őket a társadalomból, de ha ettől egy ici-picit elrugaszkodunk, gondoljunk bele: negyven karácsonyt, negyven születésnapot, közel 14000 nappalt és éjszakát töltenek elzárva, kizárva a világból. Mire szabadulnak, nem is fognak ráismerni a világra. Nem, nem az a bajom, hogy bezárják őket, hanem az, hogy az ember képes egyáltalán ilyen olyan cselekedetre, amit ezek is elkövettek. Igen, igen, tudom! Számos hasonlót produkált s fog is még az ember. De kérdem én ilyenkor: hol van a jézusi szeretet, a buddhizmus által hirdetett: tisztelj minden életformát, a sathyjai végtelen türelem, jóság? Hol "csesződött" el a világ, hogy ilyen szélsőseges jellemeket produkál a világban? S ha már itt tartunk! Vajon más világokban mi történik? Vajon azokban is van bűnözés, szeretet, megbocsájtás, vajon ott is van-e zene, s az milyen? Vannak-e halálos betegségek? Vagy az(ok) "fehér" világok? Igazi intelligenciával?
Azt gondolom, ha ott is emberek élnek, akkor detto ugyanaz folyik, mint itt. Nekünk megadatott a szabad döntés joga, amivel az ember tökéletesen (vissza)él. Az intelligenciát (globális szinten) viszont nem, s ezért tartunk ott ma, hogy például a pénz egyszerűen megbolondítja az egész világot! Hogy totálisan pénz központú világban élünk. Mindent, de mindent meghatároz, ha nem is minden esetben közvetlenül, de közvetve mindenképpen.
Nos, ezeket a gondolatokat sikerült valamelyest szavakba öltenem. Az érzéseket kevésbé. Azt a zene - mostanra már az éppen pörgő Images album - szolgáltatja.

A DNS-t a szavak befolyásolják

2010-09-16T15:32:00.000+02:00

Öcsém által jutott el hozzám az alábbi cikk, amit változtatás nélkül bemásoltam. Kicsit hosszabb a szokásos postjaimnál de nagyon megéri végigolvasni. Azért tettem ide, nehogy elvesszen a tartalom. A cikk a DNS és a szavak/gondolatok kapcsolatáról szólóan indul, majd elkanyarodik több, érdekes - akár mondhatjuk: spirituális - téma felé. Mindenképpen javaslom elolvasásra annak, akit az ezotéria érdekel, aki médium (...), aki Agykontrollt, Pránanadit végez, végzett, aki valamilyen "erővel" kezel másokat, aki segíteni próbál más emberek betegségein...

Annak is javaslom olvasásra azonban, aki fizikus, csillagász aggyal rendelkezik, aki racionálisabb (...) gondolkodású az átlagnál, aki magyarázatokat keres a világ dolgaira.

Grazyna Fosar és Franz Bludorf rámutat arra, hogy a DNS-t, bizonyos frekvenciájú szavak befolyásolják és újra-programozhatják. Ezek a felfedezések egy új típusú orvostudománynak nyitják meg kapuit, melyben a DNS-t bizonyos kulcs-szavakkal és frekvenciákkal újra lehet programozni, vagyis feldarabolás vagy bizonyos gének helyettesítése nélkül. A genetikai sebészetnek, méltó konkurenciája jelent meg tehát! Az emberi DNS, csupán 10%-át használja fehérje előállításra. Csupán e kis része képezi a nyugaton ismert és népszerűsített kutatások tárgyát. A fennmaradt 90%, ballaszt-anyagnak van nyilvánítva, melynek semmilyen jelentősége nincsen. Ennek ellenére, az orosz kutatók meg vannak győződve arról, hogy a természet egyáltalán nem pazarló, ezért nyelvészekkel és genetikusokkal karöltve elhatározták, hogy felfedezik az emberi DNS fennmaradt részének valódi szerepét. E kutatások eredményeinek következtetései forradalmiak!

GYÓGYÍTÓ SZAVAK

Ennek megfelelően, az emberi DNS, nemcsak testünk felépítéséért felelős, hanem információ raktárként és kommunikációs csatornaként is szolgál. Vagyis egyféle Internet. Az orosz nyelvészek felfedezték, hogy az egész genetikai kód, főképp a nyugaton fölöslegesnek ítélt 90%, az emberi nyelvek szabályai szerint működik. Ilymódon, összehasonlították a nyelvtani szabályokat (a szavak és mondatok képzési módját), ezek sémáit (egy bizonyos nyelvben használt értelmezés tanulmányozása) és az alapvető nyelvtani szabályokat. Ilymódon felfedezték, hogy a DNS alkaloid/alkáli molekuláira, az emberi nyelvekben használt nyelvtani szabályok érvényesek. Más szóval, az emberi nyelvek, nem véletlenszerűen, hanem a DNS eredményeként jelentek meg.

Piotr Gariaev, orosz biofizikus és biológus és kollegái tanulmányozták a DNS vibrációs viselkedését is, vagyis bizonyos frekvenciák hatását erre. Következtetésük elképesztő: az élő kromoszómák, pontosan holografikus számítógépekként működnek, a DNS belsejében létrehozott endogén lézer- sugárzás hatására! Vagyis sikerült nekik, bizonyos vibrációs modellt előállítaniuk a DNS-t és a genetikai információt befolyásoló lézer sugár segítségével. És, akkor, amikor a DNS szerkezete az emberi nyelv szerkezetével azonos, direkt szavakat és mondatokat is lehet használni a DNS módosításához, melyhez semmilyen kódfejtés nem szükséges. E dolgot kísérletileg bebizonyították! Az élő DNS (a szövetekben nem pedig "in vitro"), határozottan reagál a szavak és mondatok által gerjesztett lézer sugarakra, a rádióhullámokra is, ha megfelelő frekvenciát használunk. Ezzel tudományosan magyarázható a kijelentések, autogén tréning, hipnózis és pozitív gondolkodás erős hatása az emberre. Tehát természetes és normális az, hogy a DNS reagál a nyelvezetre. Mialatt a nyugati kutatók sebészeti eljárásokkal bizonyos géneket vonnak ki a DNS láncból más helyekre beműtve ezeket kísérletezés céljából, addig az oroszok lelkesen dolgoznak azon berendezéseken, melyek lehetővé teszik a sejt anyagcsere befolyásolását rádió és ennek megfelelő fény frekvenciákkal, bizonyos genetikai bántalmak kijavításáért.

Gariaev tudósainak csoportja sikerült bebizonyítsa, hogy ezzel a módszerrel megjavíthatók, az X sugarak által károsított kromoszómák. Mi több, felfogtak bizonyos információs modelleket az egyik DNS-ből és ezt továbbították egy másiknak, ilymódon sikerült átprogramozniuk ennek sejtjeit, egy másik genommá. Ilymódon átalakítottak béka embriókat - szalamandra embriókká, csupán a megfelelő információs modell átadásával! Ilymódon, az egész információ átadódott, semmilyen mellékhatás nélkül, amilyenek a nyugati gyakorlat során gyakran előfordulnak. Ez nyilvánvaló módon az orvostudomány egyik legnagyobb forradalmi ugrása, mely minden bizonnyal meglepő változásokkal fog járni. Látványos eredményeket értek el egyszerűen vibrációkkal és nyelvezettel, a bizonyos módon barbárnak számító molekuláris sebészeti beavatkozási technikák alkalmazása helyett. Ezek a kísérletek rámutatnak a vibrációs genetika végtelen potenciáljára, melynek nyilvánvalóan nagyobb hatása van a szervezet működésére, mint amit a DNS biokémiai folyamatainak alkáli részlegének (az egész 10%-nak) tulajdonítanak.

A spirituális és ezoterikus mesterek, már évezredekkel ezelőtt tudták azt, hogy az emberi test beszéddel: szóval és gondolattal programozható. Most tudományosan is megmagyarázták és bebizonyították ezt a dolgot. Természetesen, a megfelelő frekvenciát kell alkalmazni. Éppen ezért nem mindenki sikeres, sem ugyanolyan mértékű sikereket nem tud elérni minden egyes alkalommal. Az embernek dolgoznia kell belső folyamataival, hogy bizonyos spirituális érettséget érhessen el ahhoz, hogy direkt és tudatos kommunikációt hozhasson létre a DNS-el. Az orosz kutatók egy olyan berendezés kidolgozásán dolgoznak, mely biztosítja a sikert, megfelelő frekvencia használatánál.

MINDENKI SAJÁT BELSŐ FORRADALMÁT KELL VÉGREHAJTSA

Azonban, egy magas spirituális tudattal rendelkező személynek nincs szüksége semmilyen berendezésre! Ő nem függ semmilyen gépezettől, DNS-ének átprogramozásában. Mindannyiunk megtehetjük ezt, amit a tudomány igazol! Az orosz kutatók felfedezték, hogy az emberi DNS morfológiai szabványokat hoz létre a semmiből, úgynevezett mágneses "féreglyukakat" teremtve. Ezek a híres Einstein-Rosen hidak mikroszkopikus megfelelői, melyek a kozmikus fekete lyukak közelében megtalálhatóak, két nagyon távoli pontot kapcsolva össze, rövidítésképpen.

Ezeknek alagúthoz hasonlóan, két végük a kozmosz különböző zónáiban található és általuk az információ átadható a tér és idő törvényein kívül. A DNS, ilyen információkat vonz a makrokozmoszból, átadva azokat tudatunknak. Olyan, mint egy sokrétű rezonátor, mint egy több különböző állomást fogó rádió-készülék, a kibocsátó frekvenciájának függvényében. Ez a hiperkommunikációs folyamat, rendkívül hatékony egy mély relaxációs állapotban. A stressz, gondok vagy egy hiperaktiv mentál megnehezíti ezt a folyamatot és a kapott információk elferdülnek vagy haszontalanná válnak. A természet évmilliók óta használja ezeket a hiperkommunikációkat. A modern ember csupán egy kis részét ismeri ennek, intuíció néven. Íme egy természetből vett példa erre: egy hangyaboly esetében, ha a királynőt eltávolítják a kolóniától, a hangyák folytatják a boly építését, az eredeti tervnek megfelelően. Azonban, ha a királynőt megölik, az egész kolónia tevékenysége félbe marad. Egyetlen hangya sem tudja, mit kell tennie. Úgy tűnik, hogy a királynő a csoport- tudat által, közvetíti a boly tagjainak, mit és hogyan kell tenniük, a hangyák meg vakon hallgatnak rá, mintha saját tudattal nem rendelkeznének.

Az ember ugyanezt a típusú hiperkommunikációt tapasztalja meg akkor amikor van egy intuíciója vagy ihlete. Több hónapon keresztül, egy 42 éves férfi éjjelente azt álmodta, hogy egy CD-Rom típusú információs rendszerrel áll kapcsolatban. Ilymódon igazi tudást szerzett meg, különböző szakterületekről, melyeket ő reggelente ellenőrzött. Egy igazi információáradat érte - mint egy enciklopédia! Ezek nagy többsége kívül esett saját személyi tudáskörén és olyan technikai részleteket tartalmaztak, melyekről halvány fogalma sem volt.

A FANTOM DNS HATÁS

Ez a fajta hiperkommunikáció látványos hatásokat hoz létre, mind a DNS-ben, mind az emberi lényben. Az orosz kutatók lézer fénysugárral sugároztak be egy DNS mintát és a gép képernyőjén az a hullám modell jelent meg, melyre számítottak. Akkor, amikor kivették a DNS mintát, a hullám modell nem eltűnt, hanem továbbra is ott maradt! Több hasonló kísérlettel igazolták, hogy az eltávolított minta által létrehozott hullám energetikai modellje ott marad. Ezt nevezték el fantom DNS hatásnak.

MIKROSZKOPIKUS FÉREG/FEKETE LYUKAK

Állítások szerint, a szokásos téren és időn kívülről energia áramlik az aktivált féreglyukakon át, akkor is miután eltávolították a DNS mintát a kísérletből. Mellékhatásként megfigyelték, hogy a hiperkommunikációra képes emberi lények körül is megmagyarázhatatlan elektromágneses mező jelenléte észlelhető. Elektronikai berendezések, pl. CD lejátszók működése leállhat néhány órára. Amint az elektromágneses mező kezd eltűnni, ezek a berendezések újból normális módon működni fognak néhány órán belül. Sok gyógyító és terapeuta régóta ismeri már ezt a hatást. Minél telítődöttebb a légkör, vagyis minél nagyobb az energia, eme berendezések megállásának lehetősége annál nagyobb. És a berendezések gombjait hiába nyomogatjuk, úgysem fognak elindulni, csupán néhány óra elteltével, miután eltűnt az energia. Grazyna Gosar és Franz Bludorf: Vernetze Intelligenz (Összekapcsolódott Intelligencia) - című könyvében nagyon pontosan és világosan megmagyarázzák ezeket a jelenségeket. Ők olyan forrásokat idéznek a múltból, amikor az emberiség nagyon szorosan kapcsolódott egymáshoz és a többi életformához, a csoport-tudathoz és csoportként cselekedett. Azonban, ahhoz hogy megtapasztalják az egyéni tudatállapotot is, az embereknek szinte teljes mértékben el kellett felejteniük a hiperkommunikációt.

A FELSŐBBRENDŰ CSOPORTTUDAT

Ebben a pillanatban, az emberiség szintjén, az individualizált tudat viszonylag stabil és létrehozható egy új, valóban felsőbbrendű csoport tudati forma, melyben hozzáférhetünk a teljes információhoz, a testünk minden sejtjében - DNS-ünkben jelen lévő biológiai rezonátor segítségével - erőfeszítés nélkül vagy anélkül, hogy távolról manipulálnának minket, az információt illetően. Akárcsak az Internet, DNS-ünk is továbbíthatja saját információit ebbe a széles hálózatba, mely maga az Élet, információkat is kaphat ebből a hálózatból és valószínűleg direkt kapcsolatot is teremthet e hálózat többi tagjaival. A csodálatos távolsági gyógyítások, telepátia, ily módon könnyedén és természetesen megmagyarázható. Például, bizonyos állatok már távolról észlelik gazdáik hazatérését. E dolgot a hiperkommunikációval és a csoport tudattal lehet megmagyarázni. Egyetlen csoport tudatot sem lehet a végtelenségig használni egyéni tudat nélkül. Máskülönben visszatérnénk egy olyan primitív állapotba, melyben a csorda ösztönök rendkívül könnyedén manipulálhatóak.

Jelen pillanatban a hiperkommunikáció teljesen másvalamit jelent: A kutatók szerint, ha az egyéni tudattal rendelkező emberek, újból képesek lesznek hozzáférni majd a csoport tudathoz, emberfeletti teremtő erőre fognak szert tenni, mellyel képesek lesznek átformálni az egész bolygón lévő életet. Tény az, hogy az emberiség nyilvánvalóan egy ilyen felsőbbrendű csoport tudat felé tart. Becslések szerint, a most születő gyermekek 50 % -nak nagy problémái lesznek az iskolában. Őket Indigó gyermekekként ismerik - indigó színű aurájuk miatt, mely magas tudatállapotukra és rendkívüli tisztaságukra utal. Ugyanakkor, egyre több tisztánlátói képességgel rendelkező gyermek születik (lásd. Paul Dong: A kínai indigó gyermekek - című könyvét). E gyermekek, személyes példájukkal megtanítják nekünk, felnőtteknek, mit jelent a felsőbb csoport tudat. Például a klímát, rendszerint nem befolyásolhatja egyetlen ember sem. Azonban egy csoport szelleme képes befolyásolni ezt - lásd bizonyos törzsek esőt hozó táncait. A klímát erősen befolyásolják a Föld saját frekvencia rezonanciái, az úgynevezett Schumann frekvenciák. De ezek pontosan azok a frekvenciák, melyek agyunkban mennek végbe és akkor, amikor több ember szinkronban, összehangoltan cselekszik, a lézersugárhoz hasonló hatás jön létre ebben a megnyilvánulásban. Ezzel tudományosan is megmagyarázható az, hogyan lehet befolyásolni az időt!

A csoport tudat kutatói, létrehozták az I. Típusú civilizáció teóriáját. Egy felsőbb csoport tudatba belépett emberiségnek, semmilyen környezeti, sem energia hiányos problémái nem lennének. Mivel természetes módon kontrollálnának minden energiát és folyamatot az egész bolygón. Beleértve az esetleges katasztrófák kivédését is! Egy II. típusú civilizációnak meg, ellenőrzése lenne egész galaxiájuk összes energiái felett.

A FELSŐBB CSOPORTTUDAT RENDET TEREMT

És most egy igazi bomba: akkor, amikor nagyszámú ember koncentrál ugyanarra a célra (pl. egy futballmérkőzés, Karácsony megünneplése vagy más hasonló méretű esemény...), bebizonyították, hogy a véletlenszerű számokat létrehozó generátorok, rendezett számsort képeznek, a véletlenszerű számsorok helyett. Más szavakkal, egy felsőbb (rendezett) tudat, mindig rendet teremt az egész környezetben!

Egyetemi környezetben végzett kísérletek bizonyítják, hogy a fizikai és mentális világ összekapcsolódik és kölcsönösen függnek egymástól! A projektről bővebben a következő oldalon: http://noosphere.princeton.edu/fristwall2.html

A DNS-t most egy szerves vezetőnek tekintik, mely normális testhőmérsékleten működik, a mesterséges szuper-vezetékektől eltérően, melyek nagyon alacsony hőmérsékleten képesek működni: -200 Celsius fok alatt. Minden szupervezető képes tárolni a fényt, tehát az információt is. Ezzel magyarázható, hogyan képes a DNS olyan jól tárolni és közvetíteni az információt. Ami az úgynevezett féreg-lyukakat (wormhole) illeti, ezek normális módon nagyon instabilak és a másodperc töredéke alatt eltűnnek. Bizonyos feltételek között, ezek a féreg-lyukak önmagukban szerveződnek, olyan űrt képezve, melyben például a gravitáció elektromossággá alakulhat át. Ezek az üres terek hasonlóak ionizált gázt sugárzó labdákhoz és mérhetetlenül nagy energiával rendelkeznek.

A TUDAT EREJE

Oroszország egyes vidékein, ilyen sugárzó fény labdák gyakran jelennek meg. Az oroszok intenzív kutató programokat indítottak, melyek meglepő következtetésekhez vezettek. Nagyon sok ember ismeri ezeket a vidékeket, ahol ezek az űr-jelenségek, az égen megjelenő csillogó fény gömbök formájában gyakran fordulnak elő. Figyelmesen szemlélik ezeket, azt kérdezve vajon mik lehetnek ezek? Egyszer arra gondoltam: Szervusz! Ha ufók vagytok, repüljetek háromszög alakban. És egyszerre, a gömbök háromszöget formáltak. Egy másik alkalommal azt üzentem nekik, hogy gyorsítsanak fel 0-ról, maximális sebességre és ezt tették. Nyilvánvalóan ufóknak hittem őket. Barátságos ufóknak, mivel azt tették, amit mondottam. Az oroszok most felfedezték azokon a vidékeken, ahol ezek a fény gömbök megjelennek, hogy a gondolat által irányíthatóak. E gömbök körül nagyon alacsony frekvenciákat mértek, melyek azonosak az agyunk által gerjesztett frekvenciákhoz. Eme azonosság miatt reagálnak e gömbök, a mi gondolatainkra! Figyelmeztetnem kell benneteket arra, hogy nem jó ötlet ráugrani egy ilyen, talajon lévő fény labdára. Mivel a benne lévő energia annyira nagy, hogy genetikai mutációkat okozhat nekünk... De az is lehet, hogy mégsem. Mivel, köztudott például az, hogy sok spirituális tanító létrehoz ilyen láthatatlan energia gömböt maga körül, akkor amikor mély meditáció állapotában kellemes és spirituálisan felemelő állapotot hoz létre.

Híressé vált az egyik ilyen spirituális tanító esete, akit valaki lefényképezett miközben székén ülve meditált és a fényképen csupán egy fehéres-csillogó ködfolt volt látható. Egyszerűen ez a jelenség a gravitáció-antigravitáció jelenségével áll kapcsolatban, ezekkel a féreg-lyukakkal, melyek gondolattal stabilizálhatóak valamint a hiperkommunikációval, vagyis a szokásos tér-idő szerkezetünkön kívüli energiával. Az előző nemzedékek, akiknek ilyen kapcsolataik voltak a hiperkommunikációval és fény gömbökkel, angyali tapasztalatnak nevezték ezeket. Annak ellenére, hogy ezekről a kölcsönhatásokról azt feltételezik, hogy csupán spirituális energia transzferek voltak ezekből a szférákból az Ember számára, ami nem jelenti azt, hogy angyalok nincsenek!

A hivatalos tudomány ismer már olyan zónákat a Földön, ahol gravitáció anomáliák vannak, mely elősegíti az ilyen űr fény-gömbök képződését. Eddig a gravitációs eltérés a mező összértékének 1 % -a alatt volt. Nemrég 3 - 4% -os gravitációs anomáliákat mutató zónákat is felfedeztek. Az egyik ilyen hely Rocca di Papa, Rómától délre ( a hely pontos megjelölését lásd a - Vernetzte Intelligenz - című könyvben. Ott, különböző dolgok emelkednek a levegőbe, kezdve a gömböktől - egészen az autóbuszokig (igen,nem nyomdai hiba).

Forrás: aim

Csökken a csend a Földön!

2010-09-08T03:32:00.000+02:00

Szeretem a csendet. Napközben annyi információ ér, annyi zaj (még utat, kerítést is építenek az irodánk előtt, úgyhogy minden zaj behallatszik) nyomja az agyam, hogy hazafelé már csak legfeljebb klasszikusokat hallgatok, de leginkább csendet. Ilyenkor (pl. vezetés közben, az éjszakában autózva) lenyugszom, alábbhagy a napi pörgés és semmi másra nem vágyom, mint csendre. A párom ebben nagyon hasonlít rám. Ha zenét hallgatunk, - mert mondjuk együtt autózunk valahova - akkor sem "fül rágógumi" zenét, zagyvalékot hallgatunk, hanem nyugtató, az idegrendszernek jót tevő (én úgy mondom: kisimító) zenét, s azt is halkan. Leginkább azonban csendben autózunk, egymáshoz akkor szólunk, amikor tényleg kíváncsiak vagyunk valamire, amikor tényleg van mondanivalónk.
Ma már nagyon sok a zaj. Az emberek mesterségesen teremtenek zajt maguk körül, (talán azért, nehogy meghallják felső énjüket..) bekapcsolják a rádiót, tévét, s azok szólnak ha kell, ha nem. Sokan csak azért beszélnek, hogy hallassák a hangukat... Locsognak, fecserésznek. Dübörög az egójuk. A mondanivalójukat (a lényeget) már régen elmondták, de csak mondják még, csak rátesznek még egy lapáttal... anekdótáznak, mesterkélt poénokkal fárasztják a hallgatóságok, s terhelik ezzel azok idegrendszerét. Az ilyen ember miért nem veszi észre magát?? Különösen akkor, ha feltűnően, és sokszor az órára néz a hallgatóság egyik-másik tagja...

Egyik nap hallottam egy döbbenetes adatot, mely szerint a Földön évente kb. 16 km sugarú környi területtel csökken a csend birodalma.

Előbb-utóbb elérjük, hogy nem kell majd SETI kutató szondákat fellőni, elég lesz arra várni, hogy az idegenek meghallják a Föld nevű "zaj-adó" hangját. Csak az a kérdés, hogy vajh' mit gondolnak majd magukban? Érdemes-e landolni egy ilyen "zajos bolygón??"

Romantikus nők

2010-07-09T18:37:00.000+02:00

Döbbenetes üzenetem ez ma reggel: A nők romantikus (romantikusabb) lelkek. [na, ezt még magamtól is tudom :-)]. Igénylik a romantikát és "belehalnak" ha nem kapják meg időről-időre. (Majdnem) mindegy nekik, hogy mitől, kitől kapják meg, csak kapják meg (a napi/heti "romantikát"). Jöhet ez az impulzus egy romantikus filmből (Casablanca), egy színdarabból (Rómeó és Júlia), egy zene által (Csak egy tánc volt, mit tőled kaptam én...), egy illattól (Dolce Gabana), egy szál virág által. De persze leginkább egy ~~férfi~~ Férfi közvetítse, hiszen genetikailag párkapcsolatra vagyunk kódolva. Ezzel "csak" az a baj, hogy a férfi viszont nem (annyira) romantikus lélek, és nem (mindig) adja meg a nőnek ezt az érzést. Ebből pedig eleinte csak apró, láthatatlan sértődések,- később hallható "elvárások" lesznek, majd végső stádiumban új partner megjelenése tapasztalható.

Magyarul, ha nem adjuk meg (mi férfiak) a nőknek a romantikát, akkor elég nagy biztonsággal számíthatunk az amúgy sokak által tapasztalt tényre: előbb-utóbb lapátra kerülünk.

Ez egy "üzenet" volt, ami munka közben (éppen adatbázis tervezés közben) robbant be a fejembe.

Élet az élet után (VIII.)

2010-06-29T13:51:00.001+02:00

Nirvana (VII.)

2010-06-29T13:50:00.001+02:00

Asztrál test és asztrális utazás (VI.)

2010-06-29T13:48:00.002+02:00

Harmadik szem (V.)

2010-06-29T13:48:00.000+02:00

Belső utazás (IV.)

2010-06-29T13:47:00.001+02:00

Testtudatosság (III.)

2010-06-29T13:46:00.001+02:00

Étertest (II.)

2010-06-29T13:38:00.001+02:00

Meditáció (I.)

2010-06-29T13:37:00.001+02:00

Mi a meditáció? Mi a spiritualitás?

2010-06-29T13:32:00.000+02:00

Azt hiszem, ez a video sorozat (I-VIII) pontosan elmondja, megmutatja mi a meditáció, mi a jelentősége, hogyan segít a mindennapi életben. Ez az, amiről beszélek, ez az amit érdemes megfogadni. A következő postokban ezt a sorozatot fogod látni. Mindegyik post címe magának a videonak a címét tükrözi. Átlagosan 10 perc egy-egy video. Szánj rá időt, érdemes!

Teljes gyógyulás

2010-06-18T23:20:00.000+02:00

Mi az igazi gyógyulás? Nem a tüneti kezelés - azt hiszem ebben egyetértünk. Az első lépés mindenképpen az, hogy enyhíteni kell a fájdalmat. Kiváló kémiai eszközeink vannak arra az esetre, ha testi fájdalmat kell(ene) elszenvednünk. Vannak a lélek (?) számára is gyógyszerek, bár én azokat inkább tudatmódosítóknak nevezném - de ebbe most ne menjünk bele -.

Következő lépésben el kell hárítani a közvetlen veszélyét annak, hogy tovább burjánzhasson a betegség - azaz, alkalmazni kell a tüneti kezeléseket. Ebben profi a nyugati orvostudomány. (Legalábbis a klasszikus orvostudomány.)

Harmadik lépésben és egyúttal ez jelenti a végső megoldást, a végső gyógyulást, - meg kell szünteni a betegség kiváltó okát.

Hiába az első két - bár szükségszerű - lépés, ha a lényeget nem teszi meg az ember. Minden beteg ismerősömnek azt javaslom, mondom, hogy azt kutassa, hogy MIÉRT lett beteg. Ne fogja egyértelműen vírusra, baktériumra, mert azok akkor is ott vannak, amikor egészséges, csak nincs azoknak erejük leküzdeni a szervezetet. Az immunrendszer meggyengülése nyit kaput a betegségeknek. Az ember jól van összerakva. A védekező mechanizmus, az öngyógyító erők tökéletesen működnek addig, amíg a pszihé nem blokkolja, blokkoltatja a helyes működést.

Sorra látok, hallok ilyen-olyan betegségben szenvedőket, látok olyat, is aki most teremti meg magának a betegségét.

Az ember képes teremteni - tanulságos példa volt erre az én esetem is. Egyúttal a pro és a kontra oldalon is! Pro, ami mutatja, hogy teremthetünk magunknak betegséget; akár halálosat is de kontra is egyúttal, ami azt mutatja, hogy igenis ki lehet jönni belőle. Persze nem árt, ha az ember megáll egy-egy pillanatra és elmélkedik kicsit a saját életén. Visszanéz, elemez... Egomentesen, őszintén! Időben kell ezt megtenni persze, mert a test, a fizikai test egy idő után már nem lesz képes regenerálni saját magát. Az orvostudomány pedig nem tart ott, hogy garantálja a halál torkából való visszautat.

Lehet magunkat áltatni, becsapni - még csak meg sem hallja senki ezeket - de attól még nem változik meg a szándék. A szándék pedig nem más, mint a betegség, az önpusztítás felé való rohanás. Igen, néha nem is elég egy-egy pillanat. ~~Néha~~ Gyakran ehhez több idő kell, hosszú elmélkedés, meditáció, elemzés, önbírálat. Érdemes kicsit "lehallkítani a tévét, rádiót, lemondani egy-egy alkohollal és túlzott felszabadulással járó "bulit", viszont meggyújtani egy gyertyát s leülni gondolkodni... Az ember teremtő lény. Ha úgy tetszik, ez az isteni tulajdonságunk. Élhetünk vele de vissza is élhetünk vele! Ha gyakran tartunk önvizsgálatot, ha gyakran belenézünk a (lélek-)tükrünkbe, akkor meg fogjuk látni - mi több: időben - ha rossz úton járunk. Érdemes ezt akár naponta is megtenni, de mindenképpen tegyük meg, legalább hetente. Nézzünk vissza, hogy mit tettünk az elmúlt időszakban, mi jót cselekedtünk, kinek segítettünk - önzetlenül, hálát és elismerést sem elváró módon -, mit tettünk önnön magunk boldogulásáért, s azt helyesen tettük-e, tiszta szándékkal, vagy álságos módon értük/érjük-e el a célunkat. Nézzük meg kinek ártottunk, mit romboltunk magunk körül (nem feltétlenül a tárgyakra gondolok, bár az is egyfajta intent (szándék) kifejeződés) s ha már tettünk ilyet, akkor hogyan tudjuk helyrehozni.

Bízhatunk az intuíciónkban, ha őszinték vagyunk. Ugyanis ebben az esetben megtaláljuk a módját annak, hogy miként korrigálhatjuk ki a csorbát, amit okoztunk.

Mondanám, hogy lassuljunk már le egy kicsit, de ez ma nem lehetséges. Olyan világot élünk, amiben a "lassút" elsodorják a gyorsak. (régebben ezt úgy fogalmaztuk meg: A nagy hal megeszi a kis halat.) Egy módot ismerek ennek kivédésére: ha a szándékunk tiszta, becsületes és őszinte, és ezt időnként (naponta, hetente...) felülvizsgáljuk, akkor nem érhet baj.

Carpe diem

2010-05-23T12:35:00.000+02:00

Csak a jelen számít. Csak a jelenben alakítható a múlt, s a jövő. Amit ma megteszel, abból múlt lesz s akkor már nem módosítható. A múlt nem megváltoztatható - legalábbis ezen, ebben a síkban nem-. Tehát nagy a felősségünk abban, amit MA teszünk meg. Csak arra kell(ene) koncentrálnunk, hogy a "mát" jól tegyük, hogy jól dolgozzunk, hogy jól működtessük a testünket, hogy helyesen szeressünk, hogy ne bántsunk meg másokat, éppúgy, mint magunkat, hogy ne cselekedjünk legfőképp olyat, ami visszafordíthatatlan.
Ebből a szempontból a jővő - ma és itt - pont olyan értéktelen, mint a múlt. A jövőt ugyan a ma tettei alakítják, de emberi felfogással, aggyal, képességgel képtelenek vagyunk meglátni a teljes jövőt. Mondom: a teljes jövőt. Tehát a ma tetteinek felelőssége óriási. Minden, de minden, amit ma teszünk hatással van a múltra - megváltoztathatatlanul - s a jővőre. A felelősségünk óriási, hiszen egyszerre alakítjuk a múltat s a jövőt. Fontos, hogy a mát, MA-nak éljünk meg.

Felismerések

2010-04-30T12:34:00.000+02:00

Mit tehet az ember, ha bizonyosságot kap? Ha már nem a hite, hitrendszer munkálkodik benne, hanem tényszerűen, megélhető valóságként kap az élettől "jeleket". Ezek már nem jelek! Ezek már a lecke, a tanulnivaló feladatai. Szemfelnyitások. Úgy hívom: ébredés. Mindenkinek fel kellene ébrednie. Vannak, akik ébresztenek, akik úgy teszik a dolgukat itt, hogy sokkoló érzéseket, élményeket váltanak ki a másikból. Ezek jók persze, senki ne gondoljon itt holmi manipulációról, vagy rossz cselekedetről. Ez nem a másik befolyásolása, hanem segítése. Segíted abban, hogy felébredjen. Hogy végre, - néha lassacskán de - mégis csak ráeszméljen olyan dolgokra, amik addig blokkolták. Nem éri, miért nem sikeres, nem tudja, miért hagyták el, miért csavarog a gyereke, miért rúgták ki 12 évi szolgálat után... S most mondok egy meglepőt: nem számít.
Igen, elhiszem, hogy ez most sokkoló, mert már hogyne számítana, hogy mi lesz a gyerekemmel, hogy be tudom-e fizetni a következő számlát - sorolhatnám, ezt mindenki pontosan ismeri.

Tanulom, hogy az EGO félelmet okoz. Aki pedig fél, annak az élete görcsös, nem ő irányítja, hanem mások (körülmények, személyek, hivatalok) irányítják. Azaz, nem él, hanem csak vegetál. Lehet még az is, hogy jómódban tengeti az életét, de ez csak a felszín, a lényegtelen, egos, emberi hamis értékrendeket felállító társadalmi elvárás. Hamis.

Le kell tenni az egot. Korábban tanultam, hogy legyen oly' kicsi az egód, hogy elférjen a farzsebedben. (lányoknál: a dekoltázsban :)) De ma már azt mondom: le kell tenni az egot teljesen. Ha élni és nem csak létezni akarunk, akkor nem élhetünk félelmekkel. Nem élet az, amiben félelmek vannak. Lehet félni, mondjuk néhány percet, egy bizonyos élethelyzetben. De hogy félek a másik elvesztésétől, attól, hogy kirúghatnak, hogy lezuhan velem a repülőgép, hogy rákos leszek, hogy betörnek hozzám, az semmiképpen nem járható út

Légy tudatos, légy biztos abban, hogy amit teszel az akkor és ott úgy helyes, ahogy megteszed. De ezt ne az ego ítélje meg.

Asszertív jogok

2010-04-13T15:10:00.000+02:00

Az alábbi asszertív jogok listája, segít az asszertivitás felmérésében: alaposan olvasd végig, dönts el, hány tételről állíthatod, valóban érvényes-e Terád. Természetesen a joglista még hosszan folytatható, itt csak a legfontosabbakat írtuk le.
(állítólag ennek hiánya igen komoly betegséget is képes okozni - én már csak tudom.)

Jogod van ahhoz, hogy ...

tisztelettel bánjanak veled.
kifejezd saját érzéseidet és véleményedet.
meghallgassanak és komolyan vegyenek.
megállapítsd, mi fontos neked és mi nem.
nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél.
kérd, amire szükséged van.
megkapd, amiért fizettél.
információt kérj szakemberektől, beleértve az orvosokat is.
hibát kövess el, és vállald a következményeket.
ne képviseld az érdekeidet.
megváltoztasd a véleményedet.
megbetegedj.
azt mondd: nem tudom.

A magyar önérvényesítés és az angol assertivity kifejezés valamiféle rámenősséget sugall. Annyiban valóban rámenősségről van szó, hogy az egyén érdekeit érvényesíti. Ez azonban csak akkor valódi érdekérvényesítés, ha megfelelő önbizalom birtokában, mások és azok érdekeinek elfogadásán és tiszta kommunikáción alapszik. Nem önérvényesítés az, ha érdekeinket erőszakosan, mások feletti hatalmunk által vagy mások kijátszásával, manipulálásával érvényesítjük, mert ezek a viselkedések félelmen alapszanak. A saját képességeikben bizonytalanok nem merik nyíltan felvállalni érdekeik ütköztetését, csak felülről vagy hátulról támadva mernek érdekeikért fellépni.

Néhány hajnali gondolat (karma, dharma, ahimsa)

2010-04-05T14:12:00.000+02:00

Hajnal volt, rengeteg álommal fűszerezett éj mögöttem. Arra ébredtem, hogy tele a fejem gondolatokkal. Hiszek a karmában. Hiszem, hogy a korábban elhagyott- és a jelenleg "használt" életeink, életünk során összegyűjtött jót, rosszat egyaránt újra megéljük, mégpedig kiegyenlítődés formájában. Van a magyar nyelvben is egy közmondás: amint vetsz, úgy aratsz.

Hálás vagyok a sorsnak (magamnak), hogy a jelenlegi életemben egyre inkább felismerem azokat a hibákat, amik mások megbántásáról, valamely rossz cselekedeteimről szólnak és azt is ha jót teszek. Egyre többször tettenérem, hogy elég hamar "visszacsatolódnak" ezek a cselekedeteim. Ez jó! Ez nagyon jó! Nyitottnak - és ami azt hiszem ennél sokkal fontosabb - alázatosnak kell lenni ahhoz, hogy felismerjük ezeket a jeleket. Sokat tud segíteni ebben a meditálás, a töprengés, a -mások szerint nem helyes:- agyalás.

Ha lefolytjuk az agyunkat bamba tévézéssel, ha eltompítjuk az agyunkat alkohollal, ha hedonista életet élünk, ha folyamatosan mérgezzük magunkat, akkor ne csodálkozzunk, hogy elmaradnak ezek a felismerések. A jelek márpedig jönnek! Ha kérjük, ha nem, ha felismerjük, ha nem - e felől ne legyenek kétségeink. Nem vagyunk egyedül (mármint az ember), van itt valami (valaki, valakik - kinek hite és vallása szerint) aki ott van, s "fogja" a kezünket. Nem irányít, csak utat, utakat mutat. Feldobál lehetőségeket, választási pontok elé vezet minden percben. A döntéseket mindig magunk (az ember) hozzuk meg. Éppen ebben rejlik a szabadság! S hogy ki ez a valaki (vagy valami)?? Ki más lenne, mint az embert (magunkat) vezető, támogató felsőbb énünk, aki már sok mindent - sőt! mindent - megélt, megtapasztalt, aki a minden tudás birtokában van. Aki ott volt és lesz minden életünkben, aki jegyzi a cselekedeteinket.
A legnagyobb hiba, amit nap mint nap elkövetünk, hogy nem hallgatunk, nem figyelünk rá. Ő a lelkiismeret, a helyes viselkedés, az erkölcsösség, a béke,a jóság képviselője. Bennünk van. De valamiért mégiscsak az emberi (sokszor inkább a gyarló emberi) vonásaink kerülnek felszínre.

Ha tudunk, tudnánk valamit tenni azért, hogy nap mint nap, óráról órára, percről percre, cselekedetről cselekedtre kontrollálni, értelmezni és elemezni tudjuk ezt, akkor vajon megtennénk-e? Ha igen a válasz, akkor nincs más dolgunk, mint leülni egy csendes sarokba, és elmerengeni. (nem kell kántálni, nem kell füstölőt sem gyújtani s nem kell imádkozni sem hozzá. Csupán csak csendesedjünk el egy csöppet és figyeljünk magunkra, a gondolatainkra. Na, persze ne arra koncentráljunk, hogy miért nincs még fél kiló arany nyaklánc a nyakunkban, hanem arra, hogy mit tettünk, mit fogunk tenni s azt miért! Az vajon helyes volt-e, előrébb visz-e ha megtesszük? Ami mindenképpen fontos, hogy ezekben a percekben legyünk lemondóak, legyünk alázatosak, legyünk önzetlenek és lássuk meg a másikban is a lehetőséget.)

Ha nem volt a válasz, akkor sincs baj, mert előbb-utóbb úgyis találkozunk felismerésekkel, szembesülünk tetteink súlyával, el kell viselnünk az okozatokat, amiket az okokkal váltottunk ki. Legyen az akár jó, akár rossza. Nem biztos, hogy itt, ebben az életben, de biztos, hogy lesz egy pillanat, amikor ezek a felismerések betúdulnak a ~~fejünkbe~~ lelkünkbe s minden addig cselekedetünk mérlegre kerül. Na, akkor, ott rendeljük el a jóvátételeket, amiket azok irányába fogunk megtenni, akiket megbántottunk, megaláztunk, megöltünk és hadd ne soroljam. Persze, kapunk jót is, hogyne! Olyan élethelyzetekbe kerülünk amelyekre azt mondjuk majd emberi szóhasználattal: szerencsés csillag alatt születettem vagy milyen mázlista vagyok, hogy ilyen és ilyen adottságaim vannak. Ezek nem véletlenek! Semmi sem véletlen. Az Univerzum elég rendesen és tökéletesen van összereakva. Ez a világok legjobbika... (Leibniz)

Az Univerzumban minden kiegyenlítődik. Egy energia van, abban nem lehet kilengés, kiegyensúlyozatlanság. Gondoljunk csak a föld mélyében szunnyadó iszonyatos, felhalmozódott energiákra. Ott van! Fortyog, feszül... aztán egyszercsak kirobban és minden energiáját átadja a környezetének, miközben maga átveszi a megnyugvás állapotát. Na, persze közben felperzseli a földet, hamuval szórja be a bolygót, megváltoztatja a klímát, kipusztulásra ítél fajokat... De akkor is: összességében, globálisan, univerzum méretekben szemlélve a dolgot, megtörténik a kiegynlítődés. A kitörés (energia átadás) után megnyugszik minden - esetleg évezeredek kellenek hozzá, esetleg milliók, de mindenképpen megtörténik. Ez végbemegy egészen mikro szinten: ember, közepes szinten: bolygónk valamint igazán nagy méretekben: galaxisok.

Ilyen ~~lehet~~ a karmikus kiegyenlítődés is. Most okozok valamit, aminek valahol, valamikor lesz egy hozadéka. Úgy hívják ezt: ok és okozat összefüggése. Ha a mostani életemben olyat teszek, (életkarma) aminek kiegyenlítő hatását (okozatát) már most (!) megtapasztalom, visszakapom (nem bosszú és nem jutalom formájában a tudásomra hozva azt, hanem mint tapasztalat, felismerés) akkor az mindenképpen jó! Ezt méltányolni, respektálni kell! Ezzel fejlődik a lélek.

Van, hogy sokáig azt sem tudjuk: "ezt most miért kaptam a sorstól?" - vagy - "miért pont én lettem halálos beteg", "miért engem rúgtak ki?" és azt hiszem bőven sorolhatna mindenki hasonló kérdéseket a saját életéből..

Ha elfogadjuk, hogy nem csak úgy történik velünk az élet, hanem tudva tudván, vagy éppen tudattalanul mi tesszük azt nap mint nap, akkor innen már csak pár lépés, hogy felismerjük és tudatosan odafigyeljünk a cselekedeteinkre valamint igyekezzünk a dharma szerint élni.

A dharma nem más, mint az erkölcsös élet. S itt ne a mindennapi szóhasználatra gondoljunk, ahol már degradáltuk ezt a szót, arra, hogy ki kit csal vagy éppen nem csal meg. A dharma ettől sokkal többet jelent: a cselekedet fizikai síkon történik; minden tettünk valamilyen gondolatból indul ki. Ha ez a gondolat nem az emberi vágyakból fakad (egoizmus, önzés, hatalomvágy, kapzsiság, birtoklási vágy, stb.), hanem az ember jóakaratából (szeretet, önzetlenség, meg nem bántás, tanítás, megbocsájtás képesség, stb.) akkor a cselekedet erkölcsös. Az erkölcsös viselkedésnek az élet minden területén meg kell nyilvánulnia.

Valóban nem volna szabad elítélni azokat, akik szeme még nincs nyitva, s nem látják önnön hibáikat. Ők még a tapasztalás pályályát róják, a tanulási fázis egy alacsonyabb szintjén működnek. (nem pejoráló értelemben véve az alacsonyabb szót!) Tanítani kell őket, példát mutatni, vezetni kell őket! S bár néha valóban nehéz meg nem ítélni egy-egy cselekedeteiket (néha magát az embert is beskatulyázva) akkor is, egy lelkileg fejlettebbnek kell észrevenni és kordában tartani a vágyaikat.

Néha persze "fellázadnak", mert emberi lényükből fakadóan csak azt veszik észre, hogy jogaikban korlátozva vannak, vagy hogy valami nagyon nem úgy történik, ahogy azt ők szeretnék. Esetleg tudattalan szinten felismerik, hogy valamely cselekedeteik nem helyesek, mégis megteszik, mert nem tapasztalták még meg a kiegyenlítődés törvényét, még nem jutottak el a felismeréshez.

Hogyan gyülöljük meg a másikat?

2010-04-04T23:16:00.000+02:00

Fura a kérdés a címben, igaz? Nos, a válasz egyszerű: keverjük bele a pénzt!

Amint előkerül az osztoszkodás kérdése, - és a mindenki által saját maga által vélt igaza, állásfoglalása egy-egy jogi kérdésben, menten megjelennek az indulatok - mindjárt sutba kerülnek az addigi kedvességek, nyájasságok (még ha ezek már addig is hazugok is voltak!) és az ember - főleg ha anyagias - kimutja a foga fehérjét.

Borzasztó, hogy az emberiséget ennyire áthajta, markában tartja a pénz! Aki látta a Zeitgeist c. filmet, tudja miről beszélek. (a filmben a harmadik téma szól a pénzről). Azon gondolkodom, vajon az ilyen emberekkel mi történne, ha egycsapásra megszünne a földi világban a pénz (és minden más fizetőeszköz természetesen) s csak - mondjuk - az emberi értékek, a becsület, az igazi, önzetlen jószándék lenne a cserealap.

Én segítek neked házat építeni, te cserébe segítesz nekem x ideig gondozni az állataimat - mondjuk...

De mivel az ember önző és egoista, ezzel az emberiséggel nem lehetséges megoldani ezt a kérdést, ahogy arra példák sora van a Zeitgeist Addendumban.

S mi a legrosszabb? Amikor az ember saját maga belefut egy ilyen incidensbe. Nem (!) tud mit kezdeni vele, mert bár lehet, hogy igaza van (jogilag és erkölcsileg) a másik fél elszenvedett "veresége" egyszer s mindenkorra megöli a kapcsolatot. Még akkor is halott marad, ha akár magában, akár mások nyomására be kell ismernie, hogy nem volt igaza. Mert a keserű pirulát már lenyelették vele.

No, hát ezért (is) nehéz ~~embernek~~ Embernek lenni!

Mert mi valójában a fájdalom?

2010-03-12T23:05:00.002+01:00

Megnéztem ma az Eli könyvét. Egyedül voltam; a moziban is szinte.. talán ha hárman lehettünk. Szeretek így moziba járni. Van egy különös varázsa, amit nem tudok megfogalmazni. Áthat.

Ahogy jöttem kifelé, bandukoltam a kocsihoz, óhatatlanul is a film járt a fejemben még. Egy gondolat fészkelte be magát nagyon a fejembe, amin egész úton hazafelé tanakodtam, mégpedig: nem az a nagy fájdalom, amikor beleszúrják az emberbe a kést, s mégcsak nem is az, amikor megforgatják, hanem amikor kihúzzák! Ott marad a tátongó, vérző, a beszúrás fájdalmára emlékező test - ami nem felejt.
Mondanám, hogy ez csak hasonlat. És az is. De ha végigtekintesz az életeden és találsz benne olyan eseményt, amikor fájdalmat kellett elszenvedned, hát csak gondolj bele! Nem jobban fájt utána? (én emlékszem! felvágták a hasam - nem is kicsit. Három napig iszonyúan fájt, egy napig ordítoztam... pedig hol volt már akkor a szike?? Sehol!)
Hát nem jobban fájt utána, amikor már "csak" emlék volt maga a történés, a vágás, a seb-ejtés, az esemény? Az, a pillanat AMIKOR okozták a fájdalmat?

S kérdem én! Lehet ebbből valaha is felgyógyulni? Szerintem nem. Ezek a sebek, ezek a nagy, vágott, kést benne megforgató sebek soha nem gyógyulnak be igazán.

Igen, lesz olyan, hogy ideig-óráig (hónapokig, évekig) eszedbe sem jut, de jön egy film, egy hangfoszlány, egy az utcán elcsípett beszélgetés, egy illatat, egy hangsúly és minden egyetlen szemvillanás alatt visszajön. És akkor újra átéled, és újra érzed a fájdalmat.

Hát ezért kell nagyon vigyázni, hogy ne bántsunk meg mást! Mert ő is ezt éli át, ő neki sem lesz többé meg nem történt az, amit okozol neki. Az ő életét is ilyenformán "megsérted", belerondítasz. Ezek azok a dolgok, amikkel igazán tudunk bántani.

Olvastam...

2010-02-21T20:14:00.001+01:00

Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán.

Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak.Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek.

Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete.

Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink,amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni.

S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.

Elhidegülés

2010-01-28T07:36:00.000+01:00

Sokat töprengek azon, hogy mi-, mik ölhetik ki a ragaszkodást a másik iránt, hogy miért van annyi "~~eldobható~~" eldobandó házasság, mi az oka a sok válásnak.

Találtam egy cikket a neten, úgyhogy ez most nem az én gondolkodásom eredménye, hanem egy orvos írása.
Idemásolom, hogy ne kelljen megint keresgélni. Íme:

A pszichológusok és más szakágak kutatói csak nemrégiben kezdték vizsgálni az elhidegülés problémáját, így ma még viszonylag kevés megalapozott ismerettel rendelkezünk erről. Fontosnak látszik például az érzelmi és a szexuális elhidegülés megkülönböztetése

Természetesen sokféle oka lehet az érzelmi elhidegülésnek, s ez egyénenként és házasságonként nagyon különböző.
Ha abból indulunk ki, amire a nem megegyezéses válásoknál mint válóokra gyakran hivatkoznak, akkor azt mondhatjuk, hogy az elhidegülés legfőbb, közvetlen okai között szerepel az egyik fél (többnyire a férfi) italozó életmódja, durvasága vagy hűtlensége, továbbá a lakáskörülmények és az anyagi problémák. Ám ha jobban megvizsgáljuk, ezek mögött mélyebb és alapvetőbb okokat találunk. Joggal kérdezhetjük például, hogy mitől lett valaki italozó, durva vagy hűtlen: mi a szerepe ebben az eddigi életének, körülményeinek, vagy esetleg éppen a házastársának.

Az elhidegülés mélyebb okait tehát egyrészt a házastársak egyéni élettörténetében, személyiségében, másrészt kapcsolatukban és szociális körülményeiben lelhetjük fel. Az éretlen vagy sérült személyiségű ember például nem alkalmas a tartós intim kapcsolatra, ami hosszabb-rövidebb idő után általában kiderül a házasságban, és szükségképpen elhidegülést eredményez. Gyakori, hogy teljesen téves, irreális elképzelésekkel, várakozásokkal köt valaki házasságot, s amint nyilvánvalóvá lesz, hogy ezek nem teljesülhetnek, csalódottságot érez házastársa iránt, és elhidegül tőle.

Más esetekben a házassági elvárások nagyjából reálisak ugyan, de tévesnek bizonyul a párválasztás, mert a házassági döntést nem előzte meg a partner alapos megismerése, s csak az együttélés során derül ki, hogy nem felel meg várakozásunknak.
A partner házasság előtti alaposabb megismerését gyakran megnehezíti az iránta érzett szerelem, melynek következtében hajlamosak vagyunk őt idealizálni, túlértékelni. A pszichológiában projekciónak (kivetítésnek) nevezik azt a folyamatot, amikor a bennünk élő eszményképet, partnerideált mintegy rávetítjük a partnerünkre.
Igy eszményi partnernek látjuk őt, s nem vesszük észre valódi tulajdonságait. Amikor aztán a szerelem elmúlik — ami a házasságban többnyire elég gyorsan bekövetkezik —, többé nem látjuk „rózsaszín szemüvegen át" házastársunkat, s ekkor kezdjük őt igazán megismerni, ami kisebb-nagyobb meglepetésekkel járhat. Az új felismerések alaposan lehűthetik korábbi lelkesedésünket, s ez könnyen elhidegülésbe csaphat át.

A szerelem azonban nemcsak ilyen módon függ össze az elhidegüléssel, hanem másként is. A korunkra jellemző szerelemkultusz hatására ma legtöbben szerelmi házasságot kötnek, ami önmagában nem is baj, de sokan a házasságot a szerelem függvényének tekintik: úgy érzik, a szerelem elmúltával a házasság is elveszti értelmét, új szerelem esetén pedig új házasságot kell kötni.
E szemlélet velejárója, hogy a szerelem elmúlását, s még inkább egy új szerelem jelentkezését már elhidegülésként értelmezi. Aki pedig igyekszik ennek megfelelően viselkedni, az hamarosan valódi elhidegülést érez házastársa iránt, s rendszerint ugyanezt váltja ki nála is.

Pedig a szerelem elmúlása önmagában még nem jelent elhidegülést. A szenvedély csitultával is megmaradhat a szeretet, a barátság a házastársak között, sőt még akkor is, ha valamelyiküknél új szerelem jelentkezik. A hagyományos elképzelés, amely szerint a szerelemnek örökké meg kell maradnia a házasságban, és a házastársak csak egymás iránt érezhetnek vonzalmat és vágyat, irreális volt.
Minél merevebben próbáltak ragaszkodni ehhez az elképzeléshez, annál kevésbé sikerült. Hiába igyekeztek csak „egymásnak élni", elzárkózva minden más kapcsolattól, éppen ez a zártság vezetett elkerülhetetlenül az egymással való telítődéshez, túlzott megszokáshoz, megunáshoz. Ebben a helyzetben nehéz elfojtani a változás, a változatosság iránti egyre sürgetőbb igényt.

Ha pedig mégis sikerül elfojtani, úgy veszélyes feszültség keletkezhet, amely ingerültségben, veszekedésben nyilvánul meg.
A házastársak között tartós vagy gyakori unalomérzés, ingerültség egymás iránt az elhidegülés jele lehet, ami rendszerint nagyon hamar kihat a házaspár szexuális életére. A nemi érintkezések ritkulnak, és már nem jelentenek olyan élményt, mint azelőtt, vagy éppenséggel elmarad a kielégülés.
Előfordulhat, hogy az elhidegülés csak kismértékű és átmeneti jellegű, de mindenképpen ajánlatos komolyan venni és megelőzni a helyzet súlyosbodását.

Forrás: Dr. Szilágyi Vilmos

Személyiségteszt eredmény

2010-01-19T13:28:00.000+01:00

Belefutottam egy 100 kérdéses személyiségtesztbe. Kb.8 perc alatt ki lehet tölteni, hát rászántam én is. Íme az eredmény,amit a teszt kiértékelője gondol rólam:

II. A "biztonságkereső":

Segítőkész, keményen dolgozik
Lojális partner, felelősségteljes szülő, stabilizálásra törekvő vezető
Jellemzi: óvatosság, felelősség, szerénység, hagyományőrzés
Biztonságot keresi, értékeli a hálát, szívesen csatlakozik csoportokhoz

Életcéljai: biztonság, hogy mások elfogadják, materiális dolgok, anyagiak, tekintély, tisztelet

Erősségei: a status quo védelmezője, tradíciók megőrzése, ügyes abban, hogy az új ötletekben megtalálja a buktatót.

Szereti: struktúrát és szabályokat, szervezettséget, ha tudja, hogy mit várnak el tőle és hogy eleget tegyen az elvárásoknak, az iskolát és jól akar teljesíteni, precizitást

Nem szereti: a változást (a status quo legjobb védelmezője), a fennhéjazó és gondatlan embereket, a szabálysértőket.

Amit más típusok nem szeretnek benne: a "biztonságkereső" olyan mértékben ragaszkodik a rendhez és szabályokhoz, hogy az irritálhatja a többieket. A "biztonságkereső" elmélet a hierarchiáról és rendről szükségtelen tehernek tűnhet a többi temperamentum típus számára.

A "biztonságkereső" SJ az a temperamentum típus, amelyről bátran állíthatjuk, hogy a társadalom alappillére, mivel fontos számára, hogy szolgálja és megőrizze a szociális intézményeket. A "biztonságkeresőnek" természetes adottsága, hogy menedzselje az intézményeket és minden képességét felhasználja, hogy jól menjenek a dolgok, nemcsak a munkahelyen, de a családban is.

Jól tudja érezni magát barátaival, de nagyon komolyan veszi a kötelességeit és a felelősséget. Értékeli magában, hogy megbízható. Ha egy munkát el kell végezni, rá lehet számítani. Hisz a törvényben és rendben, ezért gyakran aggasztja, ha a megfelelő tisztelet nincs kimutatva. Talán ezért értékeli annyira a szokásokat és tradíciókat. Ő segít a modern, gyorsan változó világunkban a stabilitást megtartani.

Praktikus és földhözragadt, hisz a szabályok betartásában és a másokkal való együttműködés eredményességében. Kényelmetlenül érzi magát, ha új utat kell járni, kényelmesebb számára, ha a kitaposott utat követi, jól működik a rendszerben pl. egy cégen belül. Kínosan lelkiismeretes, betartja a határidőket.

A lakosság kb. 40-50 %-a "biztonságkereső" típus, ami nagyon jó, mert ők szívesen végzik a nélkülözhetetlen, de nem túl izgalmas munkákat, ami a többi típus számára teher lenne.

Miért válik törvényszerűvé az utálat?

2010-01-11T21:54:00.000+01:00

Ha két ember, akik addig szerették egymást, szétmennek, miért válik szinte törvényszerűvé, hogy egyik napról a másikra elkezd az egyik nyíltan utálni, lekezelően viselkedni? Talán, mert neki így "könnyebb" elviselni a szakítást? Talán így gyárt magának hamis alibit, felmentést, hogy nyugodtan lerombolhasson egy kapcsolatot? Hogy ezzel magának, - a tudatos agyának - azt üzenhesse: na, látod?! megmondtam, hogy "ezt" csak utálni lehet, hogy is szerethetted eddig?!

How to reborn in the future life?

2010-01-02T16:53:00.000+01:00

Riverdance - ThunderstormTe már tudod, milyen adottságokkal akarsz majdan újjá születni??

Nekem kezd körvonalazódni néhány dolog. Már ha ember és pasi leszek persze... Szóval szeretnék táncolni, úgyhogy mindenképpen táncos alkattal. Nem, nem a pocak-mentességre gondolok, mert azt felszedtem ebben az életemben is, úgyhogy ez nem veleszületett adottság, hanem arra, hogy lécci, lécci hadd ne szülessek már csipő problémával, jó?

Van olyan ember...? Igen!

2009-12-30T03:23:00.001+01:00

Olvastam valahol:

Szenvedély. Van-e a világon olyan ember, aki több mint ötévi házasság után soha nem nézett másra és soha nem kívánta azt, hogy bárcsak más lenne a partnere? Van-e olyan ember a világon, aki nem csalta meg a párját legalább egyszer az életben, hacsak képzeletben is? Hány férfi és hány nő megy el mégis emiatt, azután amikor ráébred, hogy a szenvedély nem tart sokáig, visszatér az igazi párjához? Ha az ember egy kicsit is éretten gondolkodik,elfelejt mindent. Hiszen mindez teljesen normális, elfogadható és hozzátartozik az ember biológiai felépítéséhez.<

van. Illetve volt!

Még mindig hatással, de miért és meddig?

2009-12-22T16:46:00.000+01:00

Már vagy tízszer vagy talán többször is láttam a Bakancslistát, de még mindig hatással van rám. Lassan kivülről tudom a szöveget, de még mindig tudok sírni rajta. De miért van ez? És meddig lesz ez még így? Vagy most már végleg belém ivódott, hogy a rákosokkal ilyen a kapcsolatom?

Ezen csak eltöprengek. Ha valaki tudja a tuti választ, akkor ossza meg velem, please.

Hova tartunk?

2009-12-19T06:59:00.001+01:00

Előbb-utóbb elpusztul az emberiség, ez nem kérdés. Egyetlen esélye van, mégpedig az, ha át tud költözni egy másik bolygóra. Szerintem EZ az emberiség nem fog megmenekülni a várható - és minden bizonnyal bekövetkező - természeti katasztrófáktól. Véleményem szerint csak úgy tudjuk átmenekíteni a földi életet, ha a fejlődéshez, felépüléshez - újra-evolúcionálódáshoz - szükséges génállományt egyszerűen átlőjük egy másik bolygóra.

A Föld forgása folyamatosan lassul. Ma még 24 óra egy nap de mondjuk egy milliárd évvel ezelőtt még csak hat órából állt egy nap. További egy milliárd év múlva már harminc óra lesz, és így tovább. A Hold folyamatosan és egyre gyorsuló tempóban távolodik a Földtől. Ennek pedig igen komoly következményei vannak, lesznek.

A Hold most megvédi a Földet a kisebb-nagyobb meteoritoktól. Ha ezek közül akár csak egy is - mondjuk egy 1 km átmérőjű - becsapódna a Földbe, akkor közel 1 milliárd ember azonnal elpusztulna (a ma élő 6,5-ből) és további százmilliók a következmények áldozatává válna. Sok minden történik ekkor. Egyrészt a becsapódás ereje és energiája többszáz-milliószorosa lenne a hirosimai atombombáénak (ami valljuk be; csillagászati szempontból egy bolha szellentésének felel meg). A felszabaduló energia a becsapódás helyén olyan nagy lenne, hogy elpárologtatná a földet, és ami megmarad, azt egyszerűen kilöki az űrbe. Olyan lenne, mint amikor egy teli kád vízbe egy szappan belevágnánk. A kifröccsenő víz messze "elszáll" és beteríti a fürdőszobát, messze a "becsapódás" helyétől is. Nos, az így felforrósodott anyag, a Föld gravitációs erejének köszönhetően visszahull, és felperzsel mindent, ahova lehull. A tüzes "mennykő" további tüzeket okoz és szinte végigégeti az egész bolygót. A tűz okán felszabaduló hatalmas füst pedig évekre elzárná a napfényt, ezzel elpusztítva a földi életet.

És akkor még nem beszéltünk a maradék rádióaktív sugárzásról, az azonnal bekövetkező klímaváltozásról, a szökőárakról. Ja igen! Ha ez a mi "kis" meteoritunk az óceánba csapódna, akkor is pusztítana, mert hatalmas tsunamikat indítana el, aminek megint csak milliók esnének áldozatul.

Szóval, klímacsúcs ide, klímacsúcs oda, jó lenne végre értékelni azt, ami megvan, ami jó, ami szép!

Az ember egy gyilkos faj, kiírtja saját magát még mielőtt ezek a fenti katasztrófák bekövetkeznének.

Divorce or not divorce

2009-12-19T00:14:00.000+01:00

Miért van annyi elvált ember a világon? Úgy tűnik, többen vannak, mint a házasságban (tartós kapcsolatban) élők! Mintha az ember nem társas lény lenne.. vagy csak bolond, hogy eldobál mindent - sörösdobozt, csikket, használt tűt, bevásárló szatyrot, megunt társat?

Normálisak vagyunk mi?? Mármint mi, emberek?

Még mindig az a nagy kérdésem: miért kell tönkretenni azt, ami jó, szép?? Miért rombol le az ember maga körül mindent? Klímát, kapcsolatokat, házakat, egzisztenciát, egészséget.

Philadelphia

2009-12-10T19:12:00.001+01:00

Borzasztó, hogy az ember nem tudja értékelni az életet. Helyesbítek! az Életet! És nem, nem az az élet, hogy berúgok, drogozok, tönkre zúzok mindent, mert épp úgy kívánja úri kedvem, vagy csalok, lopok, hazudok, átgázolok mindenkin, csakhogy elérjek valamit, amit itt a földön "vagyonnak" hívnak! Nem, kösz! Ebből én nem kérek! Egyre inkább nem kérek!!

A Carpe Diem nem azt jelenti! Sokan hiszik, hogy huuu! élj a mának, tombolj! A Carpe Diem azt jelenti, hogy használd ki a napot, mert nem lesz több belőle - legalábbis a mai napból nem lesz több! Azt jelenti, hogy ne a múlton rágódj, ne a jövőn ábrándozz, hanem halld meg a ma madárcsicsergését, lásd meg a ma Napfelkeltét, hallgass a ma megérzéseire, légy ma a gyerekeddel... (Tévedés ne essék! Én személy szerint nem ítélem el - sőt, hasznosnak tartom - elmélkedni a múlton, hiszen tanulhatunk belőle, következtetéseket vonhatunk le, mint ahogy a jövőt elgondolva tehetjük jobbá, boldogabbá a holnapot a ma felelősségével. Céljainkat mindig a jövőbe vetítjük ki, tehát ha nem foglalkoznánk a holnappal (a carpe diem félreértelmezett jelentése értelmében), akkor az életünk céltalan bolyongás lenne csak. Márpedig így vagy úgy, de minden életnek célja van.
Márpedig, ha célja van, akkor azt tudnunk kell, mert különben feleslegesen élünk, feleslegesen hozunk jó- rossz döntéseket. Hogy mi a cél, azt mindenkinek magának kell meghatároznia (direkt nem azt írom: megtudnia - hiszen tudja, legfeljebb a tudatos tudati szintjére nem jut fel.) Meghatározni viszont már jóval korábban meghatározta, most csak véghez kellene vinni... na, de kicsit elkanyarodtam.

Vajon jó és bölcs dolog CSAK akkor gondolni az elmúlásra, a megváltoztathatatlanra, amikor találkozunk a halállal? Amikor ki tudjuk, ki kell mondanunk: "készen állok!"?

Ahogy közeledik a halálom, egyre inkább nem értem, miért kell minden jót elrontani!? Egyre inkább fáj és elgyötrő érzés hat át, ahogy egyre jobban érzem az elmúlás jelentőségét.

Amikor az ember haldoklik, minden- de minden rosszat megbán abban a pillanatban. Akkor és ott, amikor "eljő az idő".

Miért nem adatik meg nekünk az a bölcsesség, már a kezdetekben - vagy legalábbis nagyon hamar, mindjárt a felelőtlen gyerekkor után -, hogy teljes életet élhessünk, hogy ne kövessünk el olyan hibákat, amiket igazából nem is akartunk. Miért?

Lehet, hogy tudom a választ, lehet, hogy nem. Talán az ember önzőnek született, és sokszor egyszerűen átlép a józan ész határán a pillanatnyi öröm, vagy látszat boldogság érdekében? Talán csak "buta" és tényleg nem látja a cselekedetei következményeit? Talán.

Érzelmi zsarolás

2009-12-07T10:29:00.000+01:00

A lelki manipulációnak több eszköze is van.

A félelem
A remény
A hiúság
A bűntudat
A bizonytalanság

A bűntudat

A zsaroló mártírnak tünteti fel magát, a saját életének és boldogságának felelősségét áldozatára hárítja, az pedig türelemmel viseli, mígnem összeroppan a súly alatt.

De hát hogyan mondhatna hidegvérrel nemet, amikor a másik panaszkodik és boldogtalan? Gyakran a zsaroló a betegséget választja fegyverének. Ha valami olyasmit tenne a másik, ami neki nem tetszik, betegségbe menekül, és ezzel kényszeríti ki, hogy a párja mellette maradjon, vagy azt csinálja, amit elvár tőle.

Az ilyen helyzet áldozata általában jószívű, erős szociális felelősségtudattal. Ahhoz, hogy megszabaduljon a túlzott felelősségtudattól, át kell ugrania a saját árnyékát. Térképezze fel a felelősségtudatát és írjon le mindent, amit arról gondol, hogy mit kellene tennie egy jó férjnek (feleségnek, gyermeknek). Ezek a parancsok olyan állandósult formulák, amelyek a gyermekkorban alakulnak ki, és amelyeket mindenki követ, anélkül, hogy ellenőrizné jogosságukat. Hozza be ezt a lemaradást, és döntse el, hogy melyiknek van értelme és melyiknek nincs. Hol van az előírva, hogy a jó feleségnek nincs joga egy görbe estére a barátnőivel, vagy egy jó férj csak az asszonyával mehet minden rendezvényre, oda is, ahol csak férfiak vannak? Az is sokat segít, ha kívülállóként próbálja szemlélni a saját életét. Mit mondana a barátjának hasonló helyzetben? Valószínűleg azt tanácsolná, hogy gondoljon azért saját magára is, és ne tűrje el, hogy kihasználják. Titokban minden áldozat abban reménykedik, hogy valaki egyszer így fog vele beszélni.

(Wanatka Gabriella nyomán)

Az agy szinapszisai

2009-11-15T12:58:00.001+01:00

Az agynak mindegy mit csinál, ha azt rendszeresen teszi, abban profivá válik.

Biokémiája: az egyre gyakoribb viselkedési ingerek hatására egyre több szinapszis jön létre az idegpályákban. Ehhez sokszor hetek, néha akár évek is kellenek. Amikor már kellő mennyiségű kapcsolat alakult ki, az agy profin- vérprofin fogja azt a cselekedetet végrehajtani. Átlendül, és innentől kezdve már készséggé válik az adott cselekedet. Ezért gyakorolnak a golfozok "szárazon" lendítéseket, ezért (is) meditálunk nap-mint nap és még sorolhatnám.

Szellemisége: Azt mondják egyébként, hogy húsz nap elég egy szokás kialakításához. Minél többször hatunk agyunk egyazon működési területére, annál inkább gyakorlottabbá válik. Rendszeres meditálással, gondolkodással (pl. sakk) annyira fel lehet pörgetni az agyat, hogy eszméletlen termelékeny lesz, és ontani kezdi magából a jobbnál jobb ötleteket, gondolatokat.

Konklúzió: Szóval, nagyon nem mindegy, hogy milyen "programot" futtatunk az agyunkban, milyen szokásokat veszünk fel, miben hiszünk, mert ezek előbb utóbb - éppen a készség miatt - már kitörölhetetlené válnak. Magunk is elhisszük azt, amit e képpen beprogramoztunk. Így kapcsolódik össze a szellem a testtel. Ha ez a program mondjuk egy rendszeres meditáció, akkor hamar kialakul az a szokás, hogy igényeljük a meditálást. Ha ez egy olyan cselekedet, mint pl. a dohányzás, akkor nem, vagy csak nagy kín-keserűség árán tudjuk azt a programot törölni, hogy nincs szükségem a cigire.

Ha ez egy olyan szokás, hogy elhiszem amit a tévé sulykol, akkor előbb-utóbb (de inkább előbb) CSAK a tévé híreknek fogok hinni. Ha ez egy olyan szokás, hogy munka, akkor abban a munkában profivá válik az ember.

Meditáció

2009-11-15T10:43:00.001+01:00

Ami mozog, az nem áll. Ami nyugalomban van, az nem képes a változásra. Ami halott, abban nincs meg a lehetőség sem arra, hogy élettel teli legyen. Az elmúlás azonban magában hordozza az újrateremtődés lehetőségét. Éppen ezért nem kell félni az elmúlástól. Az ember azonban valamiért ragaszkodik a jelenhez, az élethez. Talán a kényelem miatt, talán a megszokás miatt, talán mert félelem van benne a jövőt illető bizonytalanság miatt.

Ami mozgásban van, abban van élet. Bármilyen kicsi mozgás elegendő az élethez.

Mi a szabadság?

2009-10-30T10:59:00.002+01:00

Bonyolult kérdés. Szabadság az (is), hogy bár a tények egyfajta megoldás felé kellene, hogy sarkallják az illetőt, ő mégis egy másik utat választ. Egyesek szemében a "helyes út" az egyetlen és nem is létezhet másik. De van! Mindig van választási lehetőségünk. Ha tudunk és akarunk időt szánni rá, akkor meghozhatunk logikus vagy éppen akár ezzel ellentétes: érzelmi alapokon nyugvó döntést.

A döntéshez kell(ene), hogy hozzátartozzon még valami, amit én nem igen látok az emberekben. (Tisztelet a kivételnek természetesen!)
Az alázatról van szó. Sokszor a döntésekben az egoizmus motívuma bukkan fel, és viszi végig a gondolatmentet. Ezen a vonalon születik meg a döntés.

Éppen abban rejlik a szabadságunk - és így az istenségünk - ,hogy azt tesszük, amit akarunk, amit jónak látunk. Ennek persze mindenképpen lesznek következményei, ezért a felelősségünk is éppen ebben rejlik. Éppen abban, hogy miként döntünk!
Mindenképpen vállalnunk kell -és fogjuk is- a következményeket. Lehet, hogy nem vesszük észre azonnal, de a következmények minden esetben követik a döntést. Ez az ok és okozat - akár fogalmazhatunk így is.

Az akaratosságról egy gondolat

2009-10-30T10:47:00.000+01:00

Azt tapasztalom, hogy az emberek egyik legnagyobb baja az, hogy saját maguk irányába való elfogultságuk miatt nem tudnak a másik fejével gondolkodni. Annyira elvakítja őket az, hogy nekük van igazuk, hogy már maguk is elhiszik: csak az a helyes álláspont amit ők képzelnek el. Annyira elvakulnak, hogy ezzel kizárják a másik megértését. És ez nagyon komoly gond, mert kapcsolatok lerombolásához vezethet.

Egy példa: Van valaki, akinek az alaptermészete az akaratosság. Szeretne elérni valamit egy másik embernél, aki viszont körülmények közé van szorítva. Ezek tényszerű körülmények (pl. pénztelenség, fizikai távolság). Addig-addig csűri-csavarja a másikat, hogy végül odáig fajul a dolog, hogy kétségbeesésében (mivel maga is valahol belátja a körülmények okozta nehézségeket) érzelmi zsarolásba fog. Aztán maga is elhiszi, hogy a másik azért nem akarja megoldani a kérdést, mert nem is akarja, s nem azért mert nem tudja. Legalábbis akkor és ott, abban a pillanatban nem tudja megoldani. Az akaratos fél pedig erőszakosságának elvakultságától nem is gondol bele abba, hogy mit kommunikál igazán a másik felé. Lehetetlen helyzetbe hozza őt, mert amaz meg szeretné az akaratos kívánságát teljesíteni, de ezzel az érzelmi korlátozással, zsarolással éppen az ellenkezőjét éri el: a másik, egyszerűen - mivel nem tud kilépni a megszorításokból - besokkol és most már akkor sem lesz képes megvalósítani a célt, amikor egyébként lenne rá lehetősége.

Talán kicsit rébuszokban írtam, de a lényeg az érthető. Feltéve, ha felülemelkedsz az önnön korlátaidból, kereteidből és meg akarod érteni, amit írtam. :)

Kidolgozatlan gondolat.

2009-09-29T10:25:00.001+02:00

Ez most csak egy nagyon rövid post, nincs időm most leírni a hozzá tartozó gondolatokat. Úgy szól, hogy "semmi sem tart örökké, de úgy kell hozzáállni, hogy az lesz".

Talán később kifejtem.

Olvastam valahol

2009-09-23T11:52:00.001+02:00

Olvastam valahol ezt a kis szösszenetet.
Mi az, amivel bármikor boldoggá teheted a (n)őt?

simogatás, dícséret, kényeztetés, masszázs, biztonság, empátia, bók, támogatás, humor, izgatás, kedveskesés, bíztatás, cirógatás, vigasztalás, ölelés, felszedett kilók elhallgatása, babusgatás, ingerlés, megbékítés, védelem, telefonálás, csókok, körülzsongás, elbűvölés, szórakoztatás, cipekedés, figyelmesség, öltöztetés, elismerés, átkarolás, álmodozás, szexuális felajzás, kielégítés, bálványozás, imádat.

Mi a lelki gyakorlat? (Sadhana)

2009-09-23T02:08:00.002+02:00

Nem kétséges, hogy szívetek tiszta. Bár csak tiszta gondolataitok vannak, időnként mégis bizonyos mértékben beszennyeződnek. Gondoskodjatok arról, hogy ez ne történhessen meg. Végezzétek ezt lelkigyakorlatként (sadhana). Mi a lelkigyakorlat (sadhana)? Meditációba mélyedni és Isten nevét ismételni (japa)? Nem. Ez nem sadhana. Mit értetek meditáció alatt? Üldögélni egy félreeső helyen és Isten nevén elmélkedni? Egyáltalán nem. Kísérjétek figyelemmel az elmétekben jelenlévő tiszta gondolatokat. Elmélkedjetek a bennetek lévő Igazságon. Ha igazán szeretnétek megismerni a sadhana titkát, az igen egyszerű módon elmagyarázható. Például elég, ha egy rövid időre – csupán tizenegy másodpercre elcsendesítitek, és kiegyensúlyozottá teszitek az elméteket. Még e rövid idő is elegendő az önfelismeréshez.

Bhagavan Sri Sathya Sai Baba.

Válaszold meg magadnak az alábbi két kérdést!

Mit jelent a sadhana a mindennapokban ?
Mely emberi értékeket ismerhetünk fel és fejleszthetünk magunkban a folyamatos lelki gyakorlatok során?

Sebek

2009-08-19T08:05:00.000+02:00

Haldoklik. A jelek újra felütötték fejüket. Ismerős érzések ezek. Pontosan tudja, hogy évekkel ezelőtt már érezte ezt. Nem dejavue, hanem szívbemardosó lelki gyötrődések, amik a fizikai testbe küldik a jeleket, hogy biztosan észrevegye.

Minden nappal, ami szeretet és nyugalom nélkül telik, közelebb viszi a végső megoldáshoz. Önmagában ezzel nincs baj, de még nem akar meghalni. Örlődik az értelem és az érzelem között. Emészti magát. Hja, tüneteket produkál. Éjszaka alvás helyett összerakja az impulzusokat, a gondolatmorzsákat és egyszercsak berobban egy kép, ami vagy megoldás vagy pusztulás. Mostanában az elkeseredettség már inkább a pusztító képeket vetíti a lecsukott szemhéj alá.

Szinkronicitás

2009-07-07T22:44:00.000+02:00

Aki olvassa a más szolgáltatónál lévő blogom, már találkozhatott ezzel a - számomra nagyon fontos témát feszegető - címmel.

Mostanában sorozatban futok bele megint "véletlen" eseményekbe. Nem mindegyik velem történik meg közvetlenül, de valamilyen szinten mégiscsak hozzám tartozik, avagy hozzámtartozót érint, ezáltal engem is. Azt hiszem, igen komolyan kell(ene) venni ezeket az úgymond "véletleneket", mert ha az ember odafigyel rájuk, ha elmereng azon, hogy MIÉRT, akkor bizony ad' abszurdum, jobbá is teheti az életét, mivel felismerései lesznek.

Tegnap a tévében láttam egy dokumentumfilm részletet. Nem nézem hosszasan, csak arra emlékszem, hogy vagy a Discovery volt, vagy az NGC. No, egy tibeti lámát kérdezett egy nyugati dokumentalista - éppen amikor odakapcsoltam a - meditációról. A láma elmondta többek között, hogy mi nyugatiak úgy gondolkodunk a meditálásra, hogy az ember leül egy fa alá, becsukja a személy, aztán elmereng. Céltalanul. És éppen ez a lényeg, ez a szó: céltalanul.

A keletiek meditációjukban észreveszik és tudatosítják a fejükben zsibongó ezer és ezer gondolatot és mégha el-el is kalandozik a figyelmük, mindig vissza-visszaterelgetik azok figyelésére az elméjüket. Nem céltalanul ücsörögnek órákat, napokat, hanem határozott céllal.

Persze, a meditálásnak van egyfajta relaxáló hatása is, valóban le tud nyugtatni, de ettől sokkal-sokkal többre képes!

S hogy miért írom ezt? Hát éppen azért, mert előtte való napon töprengtem el azon, hogy "úristen! hány tizezer gondoltunk támad naponta - ezt mondjuk sokan tudják - és vajon ezekkel igazából mit kezdünk?" Ha azt a tételt elfogadjuk, hogy egy-egy témában megoldást, tanácsot, ötletet, okot keresve mindig az első gondolatra kell hallgatni, akkor azt hiszem elmondhatjuk bátran, hogy naponta igen sok, számunkra hasznos megoldásról mondunk le önként, pusztán csak azért mert nem figyelünk - magunkra. Ha szánnánk időt arra, hogy elmélkedjünk rendszeresen és ne mondjuk a bugyuta "nyugati" szokásoknak, hóbortoknak hódolva kössük le az agyunk figyelő mechanizmusát, akkor sokkal-sokkal jobb lenne ez a világ, s sokkal-sokkal boldogabbak lennénk mi emberek is. Ezt a gondolatsort messze el lehetne vezetni persze, ez a post most éppen csak megérinti, hiszen legfőképpen a szinkronicitásról akartam szólni.

A napokban sorozatban történtek megint események, sorozatban találkoztam olyannal, hogy bizonyos események szükségszerű bekövetkezte vajon akkor is megtörténik-e ha, a szinkronicitásra felfigyel az illető. S ha már élő példára utalok- ha az illető meditálna, szánna időt arra hogy magára is figyeljen - mármint a gondolataira - akkor észrevette volna, hogy mibe szalad bele éppen.

Nem akarok senkit bántani, sem bírálni. Csak azt próbálom elmondani, hogy legyünk már olyan bátrak (!) hogy észrevesszük ezeket a véletlen egybeeséseket és igenis, legyen merszünk megváltoztatni a sokszor ösztönből fakadó cselekvés sorozatunkat.

Tanítás

2009-07-05T17:14:00.000+02:00

Mire tanít meg egy trauma? Mire tanít meg egy súlyos betegség? Mire tanít meg egy baleset, amelynek következtében az ember hetekig ágyhoz van kötve?
Mire tanítanak meg az események?

Olvastam valahol...

2009-04-29T18:11:00.002+02:00

Sajnos nem adatott meg nekünk, embereknek, az a remek lehetőség, hogy választhassunk magunknak társat. Párt ugyan választhatunk, akivel ilyen-olyan kompromisszumok árán akár az életünket is leélhetjük. De ritkán sikerül. A társ egészen más. Nem lehet választani magunknak. Egyszer csak belebotunk, a legváratlanabb helyzetben. Furán méregetjük egy darabig, mert nem értjük az egészet. Ugyanis érezzük, hogy ez valami más. Első pillanatban talán nem is kényelmes a helyzet, hiszen annyira más. Nyugtalanító, bizsergető, szokatlan. Ugyanakkor érdekes. Találkoztál valakivel, aki úgy jó, ahogy van. Pedig talán nem is olyan, mint amilyet elképzeltél. De lényegtelen. Az számít innentől kezdve, hogy Te olyanná válhass általa, amilyen mindig is akartál lenni...

Olvastam valahol...

2009-04-29T18:10:00.001+02:00

Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, -szívét összetörték-, soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni.

Hogy működik a férfi?

2009-04-05T10:55:00.000+02:00

A férfiak azt szeretnék, ha folyamatosan érezhetnék, hogy szükség van rájuk. Ha azt tapasztalják, hogy a társuk bízik bennük, és méltányolja az igyekezetüket amely arra irányul, hogy a párjuk kívánságait teljesítsék, egyre erősebbek lesznek, és többet tudnak a másiknak nyújtani. A férfiakat úgy lehet ösztönözni, ha elismerik az erőfeszítéseiket.

A férfiak megoldásokat akarnak. Azért akarnak megoldásokat, mert ezzel bizonyítani tudják a hozzáértésüket. Ha egy nő nem fogadja el a férfi megoldási javaslatát, akkor a férfi úgy érzi, megkérdőjelezték a hozzáértését, nem tisztelik eléggé. Ezért tovább már nem is foglalkozik a nő problémájával.

A férfiak, ha zaklatottak, akkor egyedül akarnak lenni. Visszavonulnak, magukba fordulnak, és a gondjaik megoldására koncentrálnak. A problémákat osztályozzák súlyosságuk és sürgősségük szerint. A megoldás sorrendje: először a legsúlyosabb vagy legsürgősebb problémával foglalkoznak.

Ha egy férfira nagy nyomás nehezedik, akkor feledékenyebb, megbízhatatlanabb, elérhetetlenebb lesz a társa számára. Kapcsolataiból távolodik. Ha ilyenkor próbálunk beszélgetni vele, úgy tűnik, mintha alig lenne jelen. Természetesen azért nem figyel ránk, mert a problémáján rágódik, megoldást keres. Érdemes ilyenkor békén hagyni, és kivárni, míg megoldja a problémát, mert utána megújult érdeklődéssel és nagyobb törődéssel fordul majd a társa felé.

Mi történik akkor, ha a férfi nem találja meg rövid idő alatt a megoldást a problémájára? Ilyenkor keres kisebb célokat, amelyeket megvalósíthat. Például újságot olvas, tévét néz, autót vezet, de egy biztos: nem beszélget az őt nyomasztó gondokról. Kicsit felejtenie kell, hogy a kikapcsolódás után újult erővel dolgozzon a problémája megoldásán.

Sorsszerű hármas, avagy mi a fene történik velem?

2009-03-26T13:05:00.000+01:00

Azon tűnödtem tegnap az orvosnál, a soromra várakozva, hogy vajon miért ért el negyvenes éveimben, hogy minden (!) ami fontos, ami meghatározza az életem, egyszerre (értsd: EGYSZERRE) borul meg. Három terület határozza meg az életem (talán másnak is, de ezt mások jobban tudják...)

Párkapcsolat (házasság, élettársi viszony, stb.)
Anyagi biztonság (munkahely, egyéb kereset kiegészítések, jogdíjak,stb.)
Egészség

No, ezen a három területen az elmúlt egy, de talán két évben megkattant valami. Valamit én csinálok nagyon rosszul, vagy ez esetleg valami karmikus dolog?

Tény, hogy mind a három területen gyarkolatilag a legrosszabbak történtek velem az elmúlt közelmúltra visszatekintve. De tény az is, hogy talán most végre elindultam visszafelé a gödörből. Mindenesetre, most, amikor ezt a postot írom, az egészségem visszaszereztem. Az anyagi biztonság ügyében talán ma pozitívan eldől valami. És hát akkor marad a harmadik - talán legfontosabb az életemben, amit rendben kéne már tudnom. Ez szinte minden percemet meghatározza.

Bölcselet

2009-03-12T14:17:00.002+01:00

A szerelem olyan mint a kábítószer, először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapja meg az adagját, és ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja amire szüksége van, te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.

EZÉRT CSAK OLYAN EMBERT SZABAD SZERETNÜNK, AKIT MINDIG A KÖZELÜNKBEN TUDHATUNK!

Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, hogy nincs fedél a feje fölött, de a szerelme távolságát nem viseli el.

Forrás: Nem az én szavaim ezek, de egyetértek vele.

Megváltoztatva

2009-03-08T16:04:00.002+01:00

Megint csak egy naplóbejegyzés a netről:

...Megismersz valakit, megszereted, netalántán első látásra szerelem volt, aztán járás, jó esetben házasság és végtelennek tűnő "csata", amelyben azt, akit szeretsz megpróbálsz megváltoztatni, a rossz tulajdonágait levetetni Vele, a saját képedre és elvárásodhoz igazítani Őt. És a férfi, azért mert szeret, próbál megfelelni az elvárásoknak és alkalmazkodik, alakul, aztán, hopp eltelik 10-20 év és ott van melletted a férfi, aki olyan, mint amilyet szerettél volna, amiért eddig harcoltál.......ja......hiszen így más ember lett, aki szinte nyomokban sem emlékeztet régi, vad, kezelhetetlen önmagára (akibe beleszerettél annak idején)!...

"Szeretsz te engem?"

2009-03-08T14:37:00.000+01:00

Egy naplóban olvastam az alábbiakat:

"Szeretsz te engem? Hányszor kérdeztél ilyesmit? Hányszor jutottál odáig, hogy odaállj valaki elé és megkérdezd: szeretsz te engem?!
Kérdés nélkül talán nem tudod? És ha nem tudod, mert szíved olyan vak, hogy nem látod - meg lehet ilyesmit kérdezni egyáltalán?!
Nem szánalmas kérdés ez?
Nem koldus kérdés ez?
És mit lehet erre felelni?
"Sajnos nem szeretlek."
Van ember, aki ezt kimondaná? Még akkor is, ha így van? Lehet egy ilyen szívfacsaróan szánalmas kérdésre azt válaszolni, hogy "nem szeretlek, és hagyj békén"?
Vagy ha azt válaszolja neked valaki, hogy "Szeretlek", megnyugtat talán?
Hiszen jól tudod, hogy nem szeret - azért kérdezted!
Tudod, hogy hazudik.
Miért kérded hát mégis?
Azt hiszed, ettől majd jobban fog szeretni?
Azt hiszed, megsajnál és megszeret?
Sőt, éppen fordítva lesz! Egy ilyen szánalmas kérdés csak a kellemetlen, rossz érzést növeli a másikban, és ösztönösen még hátrább lép - a koldusok között is inkább a szemérmesnek adunk, a követelődzőtől menekülünk.

Egy idézet Gary Chapmantől

2009-03-06T04:13:00.000+01:00

Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakozására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk.

(Gary Chapman: Egymásra hangolva)

Mi a házasság?

2009-02-25T21:08:00.001+01:00

Életreszóló, szeretetteljes, fejlődőképes kapcsolat. Ez egy szeretetszövetség s nem anyagi vagy egyéb érdek kapcsolat. A gyermekeinket is "örökre" hozzuk a világra, nem 1-2 évre, vagy 18-20 évre! Pontosan olyan felelősség a házasság, mint egy gyermek vállalás, pontosan ugyanannyira vég nélkülinek kell(ene) tekinteni mint egy szülő-gyermek viszonyt.

Egy érdekes idézet

2009-02-25T21:04:00.001+01:00

A házasság egyik célja az lehet, hogy harmóniát hozzunk létre a párunkkal. Ha egyformák lennénk, egyikünk felesleges lenne...

Az Univerzum egyensúlyban tart

2009-02-25T21:02:00.001+01:00

Minap azt írtam, "apró örömök". Ha következetes akarok lenni, akkor ma azt kellene írnom, hogy "apró bánatok". Merthogy ma néhány "bánat" ért. Lassan belefáradok ebbe a hullámvasutazásba.

Az Univerzumban minden kiegyenlítődik. Mivel minden hullámjelenség (egész konkrétan úgynevezett állóhullám) törvényszerű, hogy egyszer hullámhegy, másszor hullámvölgy van. Na, azért persze nem ilyen egyszerű a dolog. De! A gondolataink is hullámjelenségként írhatók le, sőt maga az emberi test is több állóhullám bonyolult egyvelege, törvényszerű, hogy időnként a "dolgok" - de mondjuk ki inkább: az anyag - működésüket tekintve az ellenkezőjükre váltanak. Mivel minden (!) hullám, - az érzelmek is - ezért óhatatlan (csak idő kérdése), hogy valamikor váltás lesz. Néha észre sem vesszük, annyira rövid (töredék másodperc) vagy éppen annyira hosszú idő (mondjuk néhány milliárd év) telik el a két hullám között, de azért az ott van!

Földönkívüliek

2009-02-25T21:01:00.001+01:00

...elég nehéz lehet bennünket, földi embereket civilizáltnak nevezni mindaddig, amíg az erőszakot ábrázoló filmek, videofilmek és komputer-játékok ilyen nagy népszerűségnek örvendenek. Mindezeket több ezer TV csatornán, napi 24 órán keresztül sugározzuk az űrbe, nem is beszélve arról, hogy a gyilkosságot és kínzást ábrázoló műfajt szórakozásnak nevezzük.
Na és a hírek? Mennyi borzalmat és emberi tragédiát sugároznak bolygónk élő valóságáról? Vajon milyen képet kap rólunk egy földönkívüli? Olyan civilizáció a miénk, amiben meg lehet bízni? Képesek volnánk nagyobb energiákat felelősségteljes módon egymás javára és egymásért használni?

Hogyan renováljuk a házasságunkat?

2009-02-25T08:43:00.001+01:00

Hogyan kezdődött? Idézze fel azokat a tulajdonságait, amelyekért beleszeretett! Keressen olyan tulajdonságokat, amiket most is nagyon becsül a párjában, amik a mai napig szeretetreméltóvá teszik. Ezek a gondolatok nagyon hasznosak lehetnek szexuális együttlét előtt is, amikor jó, ha "lelkileg" is felkészülünk a szerelmeskedésre. Akik így tesznek, hamarabb jutnak izgalmi állapotba és jobban is élvezik a szexet.
Lehet, hogy én is megváltoztam? Tegye fel magának a kérdést, mennyiben más most mint "annakidején". Ahhoz, hogy kapcsolatunk érdekesebb legyen, nemcsak párunknak kell megváltoznia, hanem nekünk, magunknak is. Ugyanannyit adok magamra, mindig csinos vagyok otthon is?
Ugyanolyan őszinték vagyunk egymáshoz, mint kezdetben? Ha nem, akkor vajon miért változott ez meg? Beszéljük meg!
Randevúzzunk újra! Milyen jó randevúra készülődni, csinosan felöltözni, várni a másikkal való találkozást! Éljük át néha újra! Egy-egy ilyen házon kívüli randevú alkalmas lehet mélyebb témák megbeszélésére is a napi gondokon kívül.
Terítsünk ünnepélyesen, hívjuk meg a párunkat otthon egy vacsorára! Sokkal bensőségesebb lehet egy otthon együtt elköltött vacsora, mintha étterembe mennénk. Persze, adjuk meg a módját! A férfiak is el tudnak készíteni egy vacsorát, ha másképp nem megy, akkor hideget tálalnak fel szépen.feldíszitve.(Sok férfi jobban főz, mint a felesége).
Vegyük komolyan a másikat! Ha elkezdi valami érdekelni, amit mi nem tartunk olyan fontosnak, próbáljuk megérteni, mi lehet abban az érdekes, a jó, a hasznos. Ha panaszkodik valamire, vagy valakire ne intézzük el egy legyintéssel, mert legközelebb már nem hozzánk fordul.
Ne csak "azért" bújjunk ágyba. Egy-egy szombat-vasárnapi lustálkodás vagy ebéd utáni pihenő alkalmas lehet egy hosszabb szexuális együttlétre, amikor mást is kipróbálunk, mint a megszokott. Lehet egymást simogatni, becézgetni esetleg szépeket mondani a másiknak, ha nem is lesz forró ölelés a vége. (Legalábbis ne várjuk el, de azért minden lehetséges...) Sok nő arról panaszkodik, hogy nem tudja nyugodtan élvezni a simogatást, mert "célirányosnak" érzi. A férfiaknak nincs idejük "csak úgy" a kedveskedésért kedveskedni.
Mi lenne ha... Sokaknak akkor jutnak eszükbe a legjobb ötletek, hogy mit kellett volna tenniük, amikor kiderül, hogy párjuk már mást szeret. Lehet előre is gondolkozni ezen, és akkor még semmi sem késő! Sok megcsalt feleség akkor kezd el csábítóan viselkedni, amikor ez már inkább visszatetsző a férj számára. Ha már megjelent a harmadik, akkor inkább legyünk "visszafogottak", mint kihívóak!
Végezzünk PC-izom tornát! Ha megerősödnek a hólyagalap körüli záróizmok, ez nemcsak a szexuális gyönyört tudja fokozni, hanem megelőzhető vele az inkontinencia-probléma is. (vizelet-elcsöppenés) Hogyan végezzük ezt a gyakorlatot? Húzzuk össze fenékizmainkat, majd a vagina körüli izmokat, és engedjük el. Amikor csak tehetjük eresszük ki vizeletünket lassan, szakaszosan visszatartva. Ezáltal is erősödik a PC izom. Ha már eleget gyakoroltunk, képesek leszünk férjünk péniszét is megszorítani szeretkezés közben. Ezáltal saját gyönyörérzésünket is fokozni tudjuk.
Mondjuk meg a másiknak, hogy milyen jó vele! A szex is, de nemcsak a szex! Miért örülök, hogy ő a férjem/feleségem? A szóbeli megerősítés sokat számít. Néha úgy gondoljuk, hogy felesleges ilyesmiket mondani, hiszen úgyis tudja! Vagy úgyis elég beképzelt, minek erősítsem még én is? Ennek ellenére mindenkinek jól esik hallani, hogy milyen fantasztikus!
Naponta többször is fejezzük ki szeretetünket! Elég egy simogatás, amikor elhalad mellettünk a másik, néha apró ajándékok-egy szelet csoki, egy szál virág. Könnyen kitaláljuk mik lehetnek ezek, ha a kapcsolatunk kezdetére gondolunk, vagy arra, hogy ha meg akarnánk hódítani valakit, mit tennénk?
Engedjük néha szabadon a párunkat! Minden embernek szüksége van néha egy kis magányra és a házastársán kívül mások társaságára is. Ahogy a meleg biztonságos családi fészekre vágyakozunk, ugyanúgy a kalandra is. Akit túl rövid pórázon tartanak az előbb-utóbb menekülni próbál. Adjunk lehetőséget párunknak arra, hogy külön élményeket szerezzen, aztán ha akarja, úgyis megosztja velünk is.
Találjunk közös hobbyt, érdeklődési kört, szenvedélyt! Azok, akik szívesen sportolnak vagy kártyáznak egymás társaságában sokkal szívesebben töltik együtt szabadidejüket, mint akiknek ilyen közös érdeklődési körük nincs. Társunkat még jobban megismerjük a közös játék, szórakozás során, ugyanakkor a kedvcenc időtöltés nyújtotta örömöket is megoszthatjuk.
Vegyünk részt egymás szórakozásában! Ha mindketten más iránt érdeklődnek és az előzőek figyelembevételével szabadon engedik a másikat, egyszercsak arra kell rádöbbenjenek, hogy jobban érzik magukat külön, mint együtt, Ezt megakadályozhatjuk azzal, ha részt veszünk egymás szórakozásában. (Elkísérjük vásárolni, mint kibic a kártyában, néző a férj focimeccsén stb)
Mondjuk, ki azt a szót, hogy "szeretlek"! Sokan azt hiszik, hogy elcsépelik ezt a szép szót, ha sokszor használják. Milyen szégyenlősek vagyunk kimondani! Gondoljunk vissza, hogy kapcsolatunk elején hányszor is használtuk és most??? Persze nem kell elvtelenül kimondani, csak ha tényleg úgy érezzük! A nőket kifejezetten irritálja, ha férjük csak szex közben mondja ezt. Úgy érzik, hogy "már azt is beveti, hogy szeret, csak megkaphasson". Mondjuk ki máskor is!
Dícsérjük a másik jó tulajdonságait! Magunkban mindannyian tudjuk, mi mindent szeretünk a másikban. Nekünk is jól esik hallani, ha megdícsérnek valamiért, neki is.
Hallgassuk meg figyelmesen! Sok nő tapasztalata az, hogy míg ő minden nap végighallgatja a férjét a nap -főleg negatív- élményeiről, addig a férje "unja", ha ő akar beszámolni valamiről. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy "kibeszélje" magát, de ha unott arckifejezéssel hallgatják vagy mást csinálnak közben, akkor ettől hamar elmegy a kedvünk.

A boldog házasság tízparancsolata

2009-02-24T23:01:00.000+01:00

A főparancsolat:Szeretet!
Hosszú ideig tartó udvarlás!
Őszinte beszélgetés!
Kölcsönös kompromisszum készség!
Tartalmas, szép közös programok!
Takarékoskodás!
Harmonikus szexuális élet!
Kölcsönös hűség!
Egészséges életmód!
Felelősségteljes döntés a gyermekvállalásról!
A gyermekek tisztességes felnevelése!

Tíz tanács, vitatkozó pároknak

2009-02-24T22:58:00.000+01:00

Ne sértegess! Ne minősíts! A másik fél sértegetése és a személyének a minősítése legjobb esetben a másik fél védekezéséhez vezet, de megoldáshoz sohasem.
Gondold végig az ő szempontjából! Ha vitázol a pároddal, mindig próbáld meg az ő szemszögéből végig gondolni a helyzetet. Vajon neki mi lenne jó megoldás, mit gondol, mit érez a konfliktussal kapcsolatban? A másik szempontjainak végiggondolása gyakran önmagában megoldást jelent a helyzetre, hiszen gyakran éppen az a feszültség oka, hogy nem értik vagy rosszul értik egymást a párok.
Azt akarod hogy igazad legyen vagy megoldást akarsz? Gyakran a vita harccá válik és már csak arról szól, hogy kinek van igaza. Furcsának tűnhet, de ha valóban megoldást akarunk, akkor a legkevésbé az számít kinek van igaza. Ez azért van így, mert általában mindkét félnek igaza van valamiben. Nehéz észrevennünk, hogy mindkettőnknek igaza lehet, amíg erre figyelünk, hogy saját álláspontunkat védjük. Azonban amint arra kezdünk koncentrálni, hogy mit szeretnénk a jövőben, máris kiderülhet, hogy az álláspontok összeegyeztethetőek.
Kerüld a szélsőséges kijelentéseket! A viták során gyakran hangzik el "Te soha..." "Te mindig..." Te állandóan...". Ezek az állítások ritkán igazak, hiszen kisarkítják a dolgokat, ezért a másik fél erre a részére reagál. Példa: "Te minden este olyan későn érsz haza! Nem igaz, múlt hét kedden is korán jöttem!". Amikor a valósághoz ragaszkodunk, akkor arra is válaszol a párunk." Mostanában nagyon gyakran jössz haza későn! Tudod sok a munkám." Az ilyen szélsőségek elkerülésével csökkentjük a beszélgetés vakvágányainak számát és megelőzzük a vita elmélyülését.
Ne térj el a tárgytól! A viták a legtöbb párnál gyakran fajulnak általános vitává arról, hogy milyen kifogásaink vannak egymás viselkedésével kapcsolatban. Ha a kezdeti problémára megoldást akarunk találni, akkor ne másról beszéljünk, hanem arról, ami a vita tárgya.
Megoldásközpontú legyen a beszélgetés! Ahogyan már a korábbiakban szó volt róla a beszélgetés tárgya ne az legyen, hogy ki és mit csinál rosszul, hanem, hogy mi az, ami jobb lenne. Nem mindegy, hogy párunk fejére olvassuk, hogy "soha nem visz sehová" vagy megkérjük arra, hogy vigyen el péntek este valahova. A kérésre persze lehet nemet mondani, de a szidalmazásra és minősítésre csak nemet lehet mondani.
A jövőre koncentrálj! Ahhoz, hogy megoldásközpontúak legyünk sokat segít, ha arra figyelünk, hogy arról beszéljünk, hogy mi lesz a jövőben, és ne arról, hogy a múltban mi történt. Ha ehhez tartjuk magunkat, akkor egészen más a szemléletmódja az egész beszélgetésnek.
Vállalj felelősséget magadért! Ha a vita során azt szeretnéd, hogy a másik vállalja a felelősséget saját viselkedéséért, esetleg ismerje el, ha hibázott, akkor tedd ezt Te is! Nehéz egy vita során elismerni, ha hibáztunk, de ha itt is tartjuk magunkat a jövőre irányuláshoz, akkor inkább meg tudjuk tenni, hiszen, akkor a megoldás felé lépünk.
Tegyél engedményt! Ha lépsz egyet a másik felé azzal, hogy engedsz valamiben, akkor a párod is sokkal segítőkészebb lesz. Amikor engedményt teszel, vagy lemondasz egy korábbi kérésedről azért, hogy megoldást találjatok, előbb mindig gondold át, hogy valóban nem lehetséges-e megoldást találni anélkül, hogy lemondanátok valamiről. Ha csak a kompromisszum lehet megoldás, akkor arra érdemes figyelned, hogy csak olyan engedményt tegyél, amit jó szívvel meg tudsz tenni. Hiszen ha most nem képviseled a saját érdeked, akkor újabb vitákhoz vezethet egy rossz megegyezés.
Ne felejtsd el, hogy szeret és szereted Őt! Ha csak ezt megteszed, az már nagyon csúnya vitáktól védhet meg. Amikor kénytelenek vagyunk a szerelmünkkel szemben saját érdekeinket képviselni, gyakran elfelejtjük, hogy nem ellenségek, hanem szerelmesek vagyunk. Persze amikor éppen dühös vagyok a másikra nehéz arra gondolni, hogy mennyire szeretjük egymást, de nagyon sokat segíthet. Egyrészt csitítja a dühünk, ha eszünkbe jut, hogy mennyi boldogságot kaptunk már a másiktól. Másrészt és vita során ez a fontosabb, azt sem felejtjük el, hogy nem az ellenségünk, tehát nem akar rosszat nekünk. Gyakran, ha egy pár veszekszik az az alapfeltételezésük, hogy a másik mindig törődik a boldogságommal és jót akar nekem, egyszerűen átfordul egy negatív feltételezésbe, hogy a másik önző és csak a saját érdekét nézi a miénk ellenében. Ha ez a feltételezés állandósul, akkor a kapcsolat komoly válságba kerül és állandó veszekedések színtere lesz. Amikor tehát a párod valamit mond, ne felejtsd el, hogy nincs szándékában rosszat tenni neked, vagyis, ha mégis megbánt az nem szándékos rosszindulat eredménye. Ugye nem mindegy, hogy bántani akart vagy segíteni akart és félreértettétek egymást? Ehhez a gondolathoz kapcsolódik a következő idézet is.

Tíz tanács a varázs megőrzéséhez

2009-02-24T22:54:00.000+01:00

Szerezz meglepetést! Mindenki szereti a meglepetéseket! Bár általában gyertyafényes vacsora, virág vagy csokoládé jut eszünkbe, nem csak pénzért lehet meglepetést venni. Egy cetlin az asztalon vagy a hűtőn hagyott szeretlek, egy helyette elvégzett feladat vagy egy masszázs felajánlása örömet szerezhet és a másikban azt az érzést kelti, hogy figyelünk rá. Akkor jó a meglepetés, ha valóban a párunkra figyelve, az ő vágyaihoz igazítva találjuk ki.
Hallgasd meg! Akinek a környezetében van kisgyerek, az tudja, hogy a figyelemnek milyen nagy jutalmazó ereje van. Amikor a másik el akarja mondani ami történt vele vagy egy problémájáról mesél hallgasd meg! Bár a férfiak és nők más-más módon kommunikálják a gondjaikat, mindkét nemnek igénye, hogy meghallgassák és a párjától figyelmet kapjon. Kérdezzük meg néha őszintén egymástól: "Hogy vagy?"
Masszírozd, simogasd "cél nélkül! Gyakran az évek múlásával a testi gyengédség csak, mint előjáték, a szexre való ráhangolódás eszköze van jelen a pár életében. Ez azt a rossz benyomást kelti a másik félben, hogy " csak azt" akarjuk tőle. A tudatosan nem szexben végződő gyengéd érintés azt mondja " örömet szeretnék okozni neked". A legjobb, ha a simogatás vagy masszázs elején el is mondjuk a partnernek, hogy csak magára figyeljen és élvezhesse a kapott gyengédséget. Felszabadító érzés tud lenni, amikor valaki feloldódhat az érintésben a folytatás " kötelezettsége" nélkül.
Fejezd ki az örömöd, dícsérd! Mindenki szeret visszajelzést kapni, főleg, ha pozitív. A nők szeretik, ha a párjuk észreveszi új frizurájukat vagy ruhájukat, a férfiak szeretik, ha értékelik teljesítményüket! Figyelj oda tudatosan,mivel okoz neked örömöt a párod és dícsérd meg érte! Ha minden villanykörte cseréért köszönetet mondanának a feleségek és minden alkalommal bókot kapnának a feleségek ahányszor csinosak, sokkal kevesebb válás lenne. Ráadásul a dícséret az irányítás egy eszköze, ha egy viselkedést szeretnénk hogy megismétlődjön a legalapvetőbb módja, hogy ezt elősegítsük, ha díjazzuk, hiszen,, akkor a másik fél tudja, hogy örömöt szerez.
Randizzatok! Nem kell úgy tennetek, mintha még csak ismerkednétek (bár az is jó játék), de találkozzatok a közös otthonon kívül is. Ha mindig csak lazítás közben, kinyúlt tréningben látjuk egymást, az könnyen megöli a varázst.
Teremts időt kettőtöknek! Kisgyermeseknél ez nehéz lehet, de fontos, hogy legyen idő, amikor csak ketten vagytok. Akár egy fél óra, amialatt a gyerekek alszanak. Fontos, hogy legyen olyan idő, ami csak rólatok szól és arról, hogy jó együtt lenni. Tölthetitek beszélgetéssel ( ne a problémáitokról beszéljetek), de ha csak csendben élvezitek kettőtök együttlétét az is örömet okozhat.
Teremts időt külön! Ha egy pár egyfolytában együtt van, az is sokat árthat a kapcsolatnak. Jó, ha van külön hobbitok vagy külön barátaitok is. Ha teljesen egybeolvadsz a pároddal nem lesz számodra vonzereje, hiszen olyanná válik, mintha saját magunk része lenne. Menjetek el néha külön valahova, csináljatok csak lányos vagy fiús estét a barátokkal. Aki mindig ott van soha nem hiányzik...
Kísérd el valahová, ahová szívesen megy! Jó, ha külön hobbitok is van, de jók a közös élmények. Ha a párod számára fontos dolgokat meg tudja osztani veled, azt mindenképpen értékeli. Nem kell mindent szeretned, amit szeret, de ha szereted őt, akkor fontos, hogy érdeklődj az általa szeretett dolgok iránt, hiszen az is róla szól.
Sétáljatok! A természetben való sétálás mindig is romantikus dolognak számított. A természet nyugtató és stressz csökkentő szerepe mellett a meghittsége miatt is így van ez. A szép környezet mindkettőtök lelkének jóleső érzés, ezt csak erősíti, hogy együtt élitek át.
Mutasd ki az érzelmeid! A szerelmi vallomáson kívül tettekkel is kifejezheted, játékosan is megvallhatod szerelmedet. Akármilyen régen szeretitek egymást, a szeretlek szót mindig jó hallani és nagyon jó érezni. Ha nehezedre esik mondani, írd, vagy rajzold le!

Egy kapcsolat halála...

2009-01-01T09:00:00.000+01:00

... megalapozódik nemcsak azzal, amit úgy emlegetünk: "a távolság és az idő..." hanem a kommunikáció és (szorosabb kapcsolat esetén) az érintés hiányával is.

A megkülönböztető képesség

2008-12-23T04:30:00.001+01:00

Manapság az emberek ismeretek felhalmozásával foglalatoskodnak. Mily hatalmas e tudás? Akár az óceán. Ugyanígy törekszik az ember racionális elméjének fejlesztésére is. A józan ész a Himalája csúcsáig magasodik. Ám mind e tudás és józan ész ellenére, az ember megkülönböztető képessége egyenlő a nullával. Mi a helyes és mi a helytelen? Mit tegyünk, és mit ne tegyünk? Az emberek megkülönböztető képessége manapság egyenlő a nullával. Ez az oka az emberiség hanyatlásának. Az emberiség értéke csakis megkülönböztető képességének erejétől függ. Birtokolhatnak az emberek bármit, de mi haszna, ha nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel? Az emberek magukat állandóan másokhoz hasonlítgatják. Ám arra senki sem törekszik, hogy felmérje megkülönböztető képességének szintjét. Manapság az emberek a pénz felhalmozására törekednek. Nem használják megkülönböztető képességüket, hogy felmérjék, valóban szükségük van-e ennyi pénzre. Bármerre tekintünk, csak azt látjuk, hogy az emberek a pénz után sóvárognak.

Bhagavan Sri Sathya Sai Baba

Válaszold meg magadnak az alábbi két kérdést!

Mi nehezíti meg a döntést a helyes és a helytelen felismerése között?
Hogyan fejleszthető a megkülönböztető képesség?

Halottak napja

2008-10-31T18:16:00.001+01:00

Ma halottak napja van. Emlékezzünk az elhunytakra; szülőkre, nagyszülőkre, hozzá- tartozókra, szeretteinkre.

Hallottam egy nagyon kedves és "betartásra" javasolt gondolatot ma reggel. Eszerint a mai nap tényleg az emlékezés napja legyen. Ne merüljön ki az emlékezés csak abban, hogy a szinte kötelező temetőlátogatás, sírápolás és virág- mécses elhelyezés után hazamaegyünk, majd bekapcsoljuk a tévét. Ne! Inkább gyújtsunk otthon is gyertyát, mécsest és a családdal együtt emlékezzünk, idézzük fel a kedves emlékeket. Legyen ez az est meghitt és bensőséges!

Miféle nyomorúság ez?

2008-10-25T10:55:00.000+02:00

Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz; ha megkapod, amit nem akarsz, szenvedsz; sőt, ha pontosan azt kapod meg, amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké. Az elméd a te nyomorúságod!

Dan Millman: A békés harcos útja

Agy, elme

2008-10-25T10:50:00.000+02:00

Az agy hasznos eszköz lehet. Képes telefonszámokra emlékezni, matematikai feladatokat megoldani, vagy költészetet létrehozni. Ily módon a test többi részét traktorként szolgálja. De amikor valaki nem képes megszabadulni a matematikai problémától, vagy állandóan a telefonszámra gondol, vagy zavaró gondolatok és emlékek merülnek fel benne akarata ellenére, akkor nem az agya dolgozik, hanem az elméje irányítja őt.

Érdkes gondolat

2008-10-13T19:55:00.000+02:00

Valahol olvastam és nagyon tetszik. Tudok vele azonosulni!

Minden létezés alapja a tudat. Éppen ezért törekedni kell a minél nagyobb tudás megszerzésére!

A betegségek okai

2008-10-12T21:17:00.001+02:00

A Káli korszak hatásai miatt az emberek betegségek áldozataivá válnak, és minden elképzelhető anyagi jólét és kényelem ellenére sincs lelki egyensúlyuk. Orvosokban nincs hiány. Miért sújtanak hát betegségek annyi embert annak ellenére, hogy nagyszerű lehetőségek állnak rendelkezésre az egészséges élethez, és a gyors gyógyuláshoz? A lelki bajok a testi betegségeknél is gyorsabban szaporodnak. Az elme, aggodalom és feszültség okozta betegségei tönkreteszik a testet. A mai kor embere állandó elégedetlenségtől szenved. Amint az ember egyik vágya teljesül, tüstént felbukkan a másik. A vágyak csökkenésével ellenben, no az elégedettség. Ráadásul a Káli Kor romlottsága miatt az öt alapelem (éter, levegő, tűz, víz és föld) is szennyezett. Az étel, amelyet fogyasztunk, szintén szennyezett. Következésképp az elme is szennyezetté válik.

Bhagavan Sri Sathya Sai Baba

Válaszold meg magdnak az alábbi kérdéseket:

Mit teszel nap-mint nap az egészséged érdekében?
Milyen mértékben van szükségünk valójában a felhalmozásra?

Az 5 alapvető emberi érték

2008-10-11T21:40:00.002+02:00

Ezek az alapértékek a személyiség öt megnyilvánulásából fakadnak. Mindegyik alapérték a hozzátartozó személyiség-megnyilvánulás legmagasabb szintjét képviseli. Az öt alapérték adja a nevelés lényegét, és világítja meg számunkra az élet igazi értelmét. Az oktatásnak minden téren az öt alap-érték fejlesztésére kell törekednie, egymással teljes összhangban. Sajnálatos módon, pillanatnyilag az oktatási rendszer a fizikai és értelmi sík fejlesztésével foglalkozik leginkább.

IGAZSÁG - SATHYA

Az Igazság, a mindannyiunkat mozgató alapvető élet-elv. E nélkül nem élhetünk. Ha egyszer megszűnnénk létezni, a világ is megszűnne velünk együtt. Ez az alapvető élet-elv nem más, mint az emberi Lélek, a minden élőlényben lakozó Isteni szikra.

Ez az Igazság a forrása mindennek; ez az erő készteti dobogásra a szívet, lélegzésre a tüdőt és működésre a szervezetet. Az emberi értelem feladata ennek az igazságnak a felismerése.
Érdekes módon, ha az ember felismeri és megtapasztalja az Igazságot, rájön, hogy a világon mindent és mindenkit ugyanez az Igazság éltet. Tehát lényegében mindannyian Egyek vagyunk.

ERKÖLCS - DHARMA

Az Igazság a mindennapi gyakorlatban, az erkölcsös életvitelben nyilvánul meg. A cselekedet fizikai síkon történik; minden tett valamilyen gondolatból indul ki. Ha ez a gondolat nem az emberi vágyakból fakad, hanem az ember jóakaratából, akkor a cselekedet erkölcsös.
Az erkölcsös viselkedésnek az élet minden területén meg kell nyilvánulnia. Nem csak az egyén, de a társadalom jólétét is szolgálnia kell. Az univerzum minden teremtménye a teremtés egy-egy láncszeme, s ahogy minden láncszemnek tökéletesnek kell lennie, hogy a lánc ne bomoljon szét, minden teremtménynek is tökéletességre kell törekednie, hogy az Univerzum kifogástalanul működjön.

BÉKE - SHANTI

Minden emberi törekvés célja a lelki béke elérése. Akár jót, akár rosszat gondol vagy tesz az ember, a célja az, hogy az élete békés és boldog legyen. A lelki békét sokkal könnyebb elérni, ha az ember tisztában van azzal, hogy milyen lelki tulajdonságokat kell ápolnia.
Csak akkor vagyunk képesek lelki békére szert tenni, ha érzelmi világunk kiegyensúlyozott. Ez nem tétlen, negatív állapot, hanem annak dinamikus felismerése, hogy az érzelmi konfliktusok és viharok sohasem állják ki az Igazság és Erkölcs próbáját. A lelki béke az "Erővel töltött nyugalom" állapota; az embernek fel kell ismernie, hogy csak önmagában találhatja meg a boldogságot.

A lelki béke sokszor elérhetetlennek tűnik, mégis valósággá válhat számunkra, ha a bennünk lakozó Erőben bízva jót cselekszünk, mindenkiben meglátjuk a jót és magunk is jóságra, törekszünk.

Addig nem beszélhetünk világbékéről, amíg minden ember meg nem valósítja saját lelki békéjét. Ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy minél korábban, a megfelelő életkorban megkezdjük a munkát, ha harmóniát szeretnénk otthonunkban és a társadalomban, a nemzeten belül, és végül a világban. Csakis ekkor tud az ember a kozmosszal, a világgal harmóniába kerülni.

SZERETET - PREMA

Az emberi jellem lelki megnyilvánulása a szeretet forrása. A bennünk lakozó Isten az egyéni Lélek ereje, és a szeretet által nyilvánul meg. Ez a Szeretet az univerzumban található legnagyobb Erő, és az emberi természet mozgató rugója.

A Szeretet nem érzelem, hanem az energia egy formája, amelyben minden pillanatban mindenki egyformán részesül. Az élet minden formájára hat, és olyan különös tulajdonsággal bír, hogy ha megosztják, növekszik. Az élet sokkal egyszerűbbé és boldogabbá válik, amikor az önzetlen szeretetet megtapasztaljuk, és az "adni és megbocsátani" elvét gyakoroljuk.

AZ ERÖSZAK-NÉLKÜLISÉG - AHIMSA

Az erőszak kerülése az ember lelki teljesítményének legmagasabb foka. Ezt nevezzük egyetemes Szeretetnek, amely túllép az embertársak iránt érzett szereteten, mert magába fogad minden élőlényt és élettelen dolgot. Ez az emberi lét egyetemes síkja. Itt képes az ember megtapasztalni a minden teremtménnyel való alapvető Egységét. Ez az Egység abból a felismerésből fakad, hogy az ember felelősséggel tartozik az univerzum minden megnyilvánulásáért és alkotóeleméért. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy minden élőlényre kiterjesztjük szeretetünket.

Az erőszak kerülése a többi ember iránt barátságot; harmóniát és megértést jelent; a növény és állatvilággal kapcsolatban azt jelenti, hogy ne ártsunk, vagyis - ahol csak lehetséges - kerüljünk el minden olyan cselekedetet, ami az élővilág ártalmára van; a természettel kapcsolatban az erőszak kerülése azt jelenti, hogy tartsuk szem előtt a természeti törvényeket és a természet egyensúlyát.

Forrás: http://www.sathyasaibaba.hu/

Töprengés - egy lehetséges válasz

2008-09-19T11:37:00.001+02:00

Egyik kedves olvasóm jelezte, hogy nem fejeztem be a gondolatmentet a "töprengés" postban.
Nos, tehát a kérdés az, hogy "Miért lettek fontosabbak a külső megfelelések, mint a szeretett partneréé??"

Véleményem szerint azért mert az emberi természet olyan, hogy mindig az újdonságot, az újat, a változást keresi s várja el. Ismerek egy házaspárt, 50 éve házasok. Egyszer megkérdezte tőlük valaki, hogy nem unjátok egymást? Mire a válasz az volt, "nem, mert SZERETJÜK egymást."

Ha egyszer megvannak azok a tulajdonságok, amiket megkedveltünk, megszerettünk a másikban és azokat a másik nem építi le, akkor más ok nem lehet az eltávolodásra, mint az a belső ösztön vagy késztetés, hogy újjal, újdonsággal találkozzunk.

Ha nem így volna, ha az emberben nem lenne meg a kíváncsiság, az alkotás, a teremtés, az újra való vágyakozás, akkor még mindig a ókorban járnánk, akkor nem lennének könyveink, nem lenne mikrohullámú sütő, nem jártunk volna a Holdon, és nem tudnánk lefékezni az autónkat mondjuk 300 km/ó sebességről. Kell az embernek a változás, különben céltalan lesz. A cél nélküli létezés pedig az értelmetlenséghez vezet, zülléshez, leépüléshez majd pedig az elmúláshoz. Még az állatoknak is van céljuk: életben maradni, enni, szaporodni....
(csak gondolj bele, a cél nélküli emberek közül kerülnek ki a drogosok, alkoholisták, bűnözők, a léhűtők. oké, nem 100%-ban, de túlyomó többségben igen!)

A tudatos kapcsolatápolás abból áll, hogy milyen harmónikusan tudjuk megtalálni párunkkal (!) együtt az "életben" minket érő változáskényszert. Tudunk-e alkalmazkodni hozzá, akarunk-e?!
A tudatos kapcsolatban létezik hűség! Ugyanis ha szeretem a másikat, akkor tudatosan rá figyelek, vele vagyok s nem engedem - még egyszer mondom: tudatos - hogy az engem érő impulzusok úgy hassanak rám, hogy akár csak elgondolkodjak a változtatáson. (mámint a partner cserén...)
A szerelem elmúlik, az alkohol kimegy az emberből. De a szeretet örök. Csak az a kérdés, hogy melyiket akarjuk inkább fenntartani: az örök szeretet, vagy a labilis (de azért igen jó érzéssel bíró), múlandó szerelmet?

A gond akkor kezdődik, amikor a szeretet nem mély, nem igazi, amikor valamilyen érdek alapján köttetett össze a két ember egykor. (pl. közös gyerek, vagyon, testi vonzalom, szülői kényszer, stb.stb.) Tehát az összehúzó erő hiányzik. Ebben az esetben a külső erő értelemszerűen nagyobb, s így onnan jön- jöhet olyan impulzus, ami kielégíti az egyén változás iránti igényét. (pl. egy új test felbukkanása, vagy egy magasabb egzisztenciával kecsegtető partner vagy munkalehetőség - amik értelemszerűen "robbantani" fogják az állóvizet! A változásra kiéhezett ember ugrik és meggondolatlanul (!), azonnal belemegy a változásba. Ezért vannak megcsalások, ezért vannak hirtelen otthagyott munkahelyek, ezért vannak elhagyott kutyák az út szélén...
Ezek persze nem tudatosodnak az emberekben nap- mint nap, ezt ösztönösen tesszük, ösztönösen keressük. Hányszor, de hányszor hallani: "minek születtem meg?", "nincs értelme az életemnek, meg akarok halni.." Ezek a céltalanságot mutatják.

A tudatos kapcsolat arról kell, hogy szóljon, hogy közösen keresünk célokat a partnerünkkel. Ezek lehetnek picik (mit főzünk ma?, hova megyünk kirándulni?, kiket hívjunk meg a születésnapi partyra? ) lehetnek nagyobbak. (közös gyerek, lakás, utazások, közös munka, stb.) Abban a pillanatban amikor összhang van - még egyszer mondom: ez a két ember korábban szerette/szereti egymást, egykor egymásra találtak, tehát nem új kapcsolatról beszélek! - belülről keresik a megoldásokat, a másik kedvét, odafigyelnek a másikra, meghallják (!) amit a másik mond.
Ez persze csak az én véleményem, így negyevenen túl. Sokat láttam, tapasztaltam párkapcsolatokat. Sokat gondolkodtam/~om, és erre a következtetésre jutottam.

Töprengés - a kérdés

2008-09-13T16:37:00.000+02:00

Azon töprengtem csendes, hajnali magányomban, hogy vajon egy hosszú kapcsolatban mi az a pont, hol van-, és mi váltja ki azt, hogy a párnál, az együtt élőknél valami alapvetően megváltozik.
Miért van az, hogy az első napok, hetek, évek szerelmes varázsát idővel KÉPES felváltani a közönyösség, az elhidegülés, a távolságtartás vagy akár a gyülölet.

Hogy lehet az, hogy az egykor imádott partnerre már (csak) úgy tudunk gondolni, hogy "Mielőbb szabadulni tőle!" vagy "Úristen! Ez a gyerekem apja/anyja?!"
Azt hiszem már ez önmagában is borzasztó!

Biztosan sok válasz van erre, s közte van az is, - amit én szentül hiszek -, hogy a fene nagy "jólétben" (nem anyagira gondolok itt!!) a felek elfelejtik minden nap meghódítani a másikat, elfelejtenek odafigyelni rá IGAZÁN, elfelejtik, hogy a kapcsolatot ugyanolyan tudatossággal kell fejleszteni, ápolni és ébren tartani, mint ahogy egykoron udvaroltak vagy csábítottak.

Mit tehet azonban az a "fél", akinek ez ott van évek óta a fejében, cselekedeteiben, aki figyel(mes), aki törődik, aki önzetlen, stb. S közben a másik távolodik el. Mit lehet itt tenni? Vajon milyen külső hatások miatt vált fontossá az eltávolodó félnek, maga a távolodás?
Miért lettek fontosabbak a külső megfelelések, mint a szeretett partneréé??

Ha hosszas beszélgetések (nem veszekedések) sem képesek már visszavezetni a másikat az egykori partneréhez, akkor nincs mese: szét kell válni. S hogy mi minden okozhat ilyen gyökeres elhidegülést? Azt hiszem erre itt, ezen a fórumon is ezrek tudnának válaszokat adni.

Azonban én arra gondolok, - mint ahogy feljebb utaltam is rá - , hogy ez a kérdés különösen akkor fontos, ha egykoron a felek megértették, szerették, vigyázták egymást, ha minden gondolatuk a másik volt.
Tehát nem egy futó, alkoholmámoros, - számomra amúgy egyébként elfogadhatatlan - egy- vagy többéjszakás kalandról beszélek, nem egy tini szerelemről, nem egy igazából a másik mély, meg nem ismerését nélkülöző kapcsolatról, hanem ezek ellenkezőjéről.

Kétségbeejtő, hogy mennyi ilyen van! Már egy ideje megfigyeltem, hogy a párok nagy része a boldogtalanság felé halad, s mondjuk tízből egy kapcsolatból lesz házasság (szerelmi alapon). A másik kilenc inkább vergődés, elhidegülés, marakodás, veszekedés... Ez borzasztó!

Nem erre teremtettünk! Miért nem lehet vigyázni arra, amit megvan, ami értékes? Miért van meg az emberben a rombolási, konfliktuskereső hajlam? Miért nem tudunk mi békében, egymás mellett, egymás értékeit tisztelve, szeretve, megbecsülve élni?

Kapcsolatfüggők...

2008-08-30T00:29:00.001+02:00

A kapcsolatfüggők betegesen félnek a magánytól. Azt sem veszik tudomásul, hogy egy tönkrement kapcsolat után természetes igény lehet valameddig egyedül maradni, rendezni a sorokat, magukra találni, inkább eszelősen hajszolják a következőt.

Mivel a társadalom elvárja, hogy egy felnőtt ember családban, párkapcsolatban éljen, és az egyedülálló a kirekesztettség, értéktelenség ("senkinek se kellek") érzését élheti meg, ezt elkerülendő az ilyen embernek sem a partner, hanem maga a kapcsolat a fontos, mindegy, kivel és mi áron. Látszólag a másik emberért él, mindent megtesz érte (valójában csak a kapcsolatáért), a már megragadott kapcsolatot pedig minden eszközzel stabilizálni akarja, például alig ismerte meg a másikat, máris házasságról beszél.

Intelligensebb kapcsolatfüggők a kommunikáció és a kapcsolatok összes kézikönyvét betéve tudják, és ha a kapcsolat válságba kerül, az ilyen ember még akkor is mindent megtesz a fennmaradásáért, ha belül érzi, hogy folyamatos gyötrődés az egész, amiből a legjobb lenne kiszállni. Ezt úgy élik meg, hogy áldozatot hoznak a másikért, a családért, és bármilyen kompromisszumra, önmaguk feladására is készek, hogy a kapcsolat - legalábbis kifelé - fennmaradjon.

A kapcsolatfüggők hazudnak egymásnak, és hazudnak önmaguknak is.

Hogyan lehet kigyógyulni, ha függőségben élünk? Legelőször is azt kell felismerni, hogy illúziókban élünk, kapcsolataink nem valódiak, nem működnek, és függőek vagyunk. Azaz: nem önmagunk vagyunk, és nem a saját életünket éljük. Ráadásul önző módon, és nem is a társunk, hanem a függőségünk fenntartása volt eddig a fontos a kapcsolatainkban. A gyógyuláshoz először is önmagunkkal kell jóban, bizalmas viszonyban lenni, nem hazudni, nem színlelni magunk előtt.

Fel kell ismerni a szükségleteinket, megismerni és vállalni az érzéseinket - és ki is mutatni őket. Ennek nincs igazán kultúrája nálunk, mintha szégyellnivaló lenne, hogy érző lények vagyunk. Önző megnyilvánulásainkat is néven kell neveznünk. Ha felismertük az érzéseinket és igényeinket, és meg is tudjuk osztani másokkal, meg kell tanulnunk önálló, független lényként elfogadni, így szeretni a másikat hibáival együtt, és felismerni és elfogadni az ő szükségleteit, akkor is, ha nem feltétlenül esnek egybe a mieinkkel. Meghagyni neki a saját terét, intimitását, belső világát. Sem a testét, sem a lelkét nem kisajátítani. Tudni, hogy a kapcsolat fejlődik, semmit sem szabad siettetni, sem erőltetni. A felelősségvállalás nem jelenthet zsarnokságot. A meghitt kapcsolatban mindkét fél érzi, mikor és hogyan ossza meg társával az idejét, gondolatait, örömét, bánatát. Méltányolni kell, mikor akar a másik velünk lenni, és mikor egyedül. Elfogadni, hogy neki is lehet rossz napja. Nem magunkat okolni, ha rosszkedvű, de nem is őrá fogni, ha nem mennek úgy a dolgaink, ahogy szeretnénk.

Úgy kell szeretni a másikat, hogy közben önmagunk maradunk, élünk, nem adjuk fel a saját életünket, és hagyjuk, hogy a másik is önmaga maradhasson.

Dharma

2008-07-31T21:42:00.000+02:00

A dharma szónak nincsen olyan magyar nyelvű megfelelője, amely teljes mértékben visszaadná eredeti jelentését. A dharma az, "ami fenntartja az ember létezését". Alapjában véve egy bizonyos fajta elfoglaltságra, cselekvésre utal.

Úgy tartják, hogy a dharma elvei alapján az embernek erkölcsösen, törvénytisztelő módon kell viselkednie, s így kell végeznie kötelességét is. Irányítása alatt kell tartania a magában lévő rossz késztetéseket, a kéjt (káma), a mohóságot (lobha) és a dühöt (krodha).

Nagyon röviden megfogalmazva a Dharma azt jelenti: helyes viselkedés.

Íme egy kis zene a témával kapcsolatban: Song of Dharma

Meditációval az AIDS ellen

2008-07-28T20:20:00.000+02:00

Bár nem vagyok érintett a témában - ami az AIDS-et illeti, - azért érdemes elmerengeni egy kicsit ezen a cikken... Mi mindenre jó a meditáció?
Cikk az Indexen

Kíváncsiság

2008-07-11T21:09:00.001+02:00

Ma mosogatás közben azon töprengtem, hogy vajon hol tartana az emberiség, ha nem lenne kíváncsi természetű?

Egészen konkrétan: azon töprengtem el, hogy vajon rajtam kívül hány "mosogató" ember gondolkodik el azon, hogy miért könnyebb elmosogatni a szennyes edényt, ha előtte beáztattuk?

Az oké, hogy rávágjuk: "hát mert felázik a cucc!" - na de MITŐL ázik fel? Milyen folyamatok zajlanak le?! Na, szóval ez a kérdés...(Mondjuk én tudom a választ, csak gondoltam feldobom a labdát :))

Őszinteség

2008-07-07T21:12:00.000+02:00

Az őszinteség nagyon fontos!

Akár kezdődő, akár már hosszú ideje tartó barátságok, szerelmek, ismerkedésekről legyen is szó.
Nem szabad visszaélni vele, s ha két ember kezdetektől őszinte egymáshoz, ha első perctől kezdve a szeretet (nem a szerelem!) hullámán lovagolva beszélnek egymással, akkor egyszerűen nem lehet baj. Ezt kellene végre megértenie mindenkinek, aki pár/szerelmi/baráti kapcsolatban él vagy ilyet keres, alakít.

Na, erről beszélek, amikor...

2008-07-04T17:18:00.002+02:00

Egy rendszeresen kapott és olvasott hírlevélben olvastam az alábbi (kiragadott) gondolatot:

...emberi kommunikációban a cél, vagyis az ideál, az egyén felszabadult, játszmamentes nyíltsága... Azaz, az a jó, ha úgy tudjuk (ki)mondani a dolgokat ahogy vannak, semmit sem hallgatván el abból ami fontos. Mihelyt szeretnénk valamit amit nem vállalunk fel, vagy ha szó van valamiről amit nem mondunk ki, akkor játszmázunk...

Na! Erről beszélek, amikor azt hajtogatom, hogy elegem van már az örökös ffi-nő közötti játszmákból!

Avalokiteshvara Mantra

2008-06-28T04:23:00.000+02:00

Amikor először meghallottam, elsírtam magam..

Namo Ratna Trayaya,
Namo Arya Jnana
Sagara, Vairochana,
Byuhara Jara Tathagataya,
Arahate, Samyaksam Buddhaya,
Namo Sarwa Tathagate Bhyay,
Arhata Bhyah,
Samyaksam Buddhe Bhyah,
Namo Arya Avalokite
Shoraya Bodhisattvaya,
Maha Sattvaya,
Maha Karunikaya,
Tadyata, Om Dara Dara,
Diri Diri, Duru Duru
Itte We, Itte Chale Chale,
Purachale Purachale,
Kusume Kusuma Wa Re,
Ili Milli, Chiti Jvalam, Apanaye Shoha

Őszinteség

2008-06-28T02:38:00.000+02:00

Egy nagyon érdekes gondolatot olvastam egy hírlevélben:

...Hajlamosak vagyunk továbbá intimebb időszakokban begyűjtött információkat használni a másik megsebbzéséhez. Így ez a megnyilvánulási stílus az intimitáshoz vezető úton visszafelé vezet. Ki vállalná az őszinteséget, ha az elmondottakat azután ellene akarhatják fordítani?

Éppen erről beszélek, amikor azt mondom, hogy unom a "játékokat", az érzelemi huzavonákat, a nő-férfi közötti erőpróbákat.

"Szeretlek"

2008-01-04T20:14:00.000+01:00

... igen, minden reggel meg lehet simogatni a társunkat. Minden reggel, hálat adhatunk, hogy mellette ébredhetünk.

Hozzuk minden nap a tudtára, hogy mennyire fontos nekünk. Minden nap jussanak eszünkbe a szép percek, és ha elmosolyodunk - mert éppen az érintésre gondoltunk -, amikor megsimogattuk, vagy megsimogatott, álljunk meg egy pillanatra! Ha ott van a közelünkben, akkor öleljuk meg. Ha nincs ott, küldjünk neki egy smst-t vagy írjunk chaten: "Rád gondoltam. Az érintésedre, illatodra emlékeztem."

A szeretetet ezekkel az apróságoknak tűnő, de mégis fontos dolgokkal lehet táplálni. Ezekkel lehet elmélyíteni az érzéseinket. De figyelj! Ennek az ellenkezője is igaz!

Ez az, amit nem lehet elégszer hallani és mondani.
Aki azt mondja, neki nem fontos, az hazudik maganak is. Ezt a szót: "szeretlek" mindenki maga tölti meg tartalommal. Figyeljünk oda, hogy szívből jövő kimondása közben mit érzünk! Amikor kimondjuk, valóban ezt az érzést tápláljuk!

Egy kérdés hajnali egykor

2007-07-16T10:07:00.000+02:00

Mire jó a magány? - Megtanít gondolkodni!