2015. jan. 25.

Megint a bizalom; mi az igazság?

Két rövid történetet mesélek el, mindkettő ezen a hétvégén történt. A történetekből számomra két következtetés vonódott le, ráadásul furcsa mód: ellenkező előjellel.

Első történet (-)
Andrissal uszodában voltunk. A lépcső mellett van egy akadálymentes rámpa. Andris azon akart felmenni, bemenni az uszoda előterébe. Viszont azt találta ki, hogy ő vonat lesz, s annak a bejárattól távolabbik végétől fog elindulni. Nekem is oda kellett állnom mellé, és amikor később ő szól, akkor indulhatok csak el. Ez volt a játékszabály. Mivel előttem kellett haladnia, nem láthatta, hogy én mit csinálok: megvárom-e a jelzést, elindulok utána, esetleg elalszom állva... Hogy meggyőződjön arról, hogy betartom a szabályt, szaladása közben három ízben is vissza-visszanézett, hogy ott állok-e még és várom a jelzést. (persze, vártam!) 
Következtetés: Andris bizalmatlan volt, mivel háromszor is ellenőrizte, hogy betartom-e a játékszabályt. No, ez a negatív része, hiszen nem adtam rá okot, hogy ne bízzon bennem.

Második történet (+)
Vasárnap reggel, előbb felkeltem mint ő, s kimentem a dolgozószobába, s leültem a gép elé. Amikor Andris felébredt, még félálomban de azért határozottan megtalált, odajött hozzám, és felmászott az ölembe. Beszélgettünk, kicsit matatott a gépen, kapcsolgatta a lámpákat... szóval, magához tért. A lámpa kapcsoló azonban messzebb, volt, minthogy elérje a karjával, így hát fel kellett másznia az asztalra, legalábbis a szélére. Két térddel, két kézzel az asztalon mászott közelebb a kapcsolóhoz és fel is kapcsolta. Aztán visszatért az asztal szélére. Én ott ültem közvetlen közel, hiszen rajtam keresztül mászott fel. Majd egyszer csak se szó, se beszéd, oldalra dőlve lefordult az asztalról, egyenesen az ölembe. Tudta, hogy ott vagyok, tudta, hogy elkapom, tudta, hogy bízhat bennem.

Konklúzió
Andris még (és remélem így marad) bízik bennem, de mintha sérült volna már a bizalmi faktora, hiszen az uszodai jelenetben az igazolódott be, hogy kétség volt benne a megállapodás megtartását illetően. 
Mi történt az elmúlt időkben? Emlékszem, amikor kisebb gyerek korában a szemközti asztalról vetette át magát a karomba. Ez most akkor megvan, vagy elpárologni látszik? S ha igen, miért?